Best of Sziget 2008, avagy éljen Hans és a Magyar Dal

Írta: Debreczeni kulturha László 2008. augusztus 18. hétfő, 01:00

A beharangozókban említettem volt, hogy idén az Einsteini magasságokat sejtetõ 7-2(+2) képlettel dolgoznak a Sziget szervezõi - teszik azt a környékbeliek viharos ellenállási mozgalmának hála. A liberális fertõt megcsonkították, de a Magyar Dal Napja, valamint a Laurent Harris-Iron Maiden kombó így is a korábban bevált "Kell egy hét együttlét" jelszó hatását hívta elõ, sõt, Presser Gáborék kezdeményezése felszínre hozta a "Hozd el anyádat is" életérzést! Tovább után részletek. (Bár beszámolónk egy idõre eltûnt a kínálatból, most javítottuk a problémát! Jó visszaemlékezést!)

Az idei Sziget olyan volt, mint egy kiadós tornaóra - bemelegítés nélkül, hisz alig, hogy lepakoltuk a hátunkat kínosan tördelõ zsákokat, és a földre illesztettük a sátrunkat, már javában hívogatott a Nagyszínpad. Mivel nem akarom bekopizni ide a teljes programot, maradjunk szigorúan a lényegnél: Presszeréknek, valamint úgy alles zusammen a többi szervezõnek jár az Örömóda és a Dicshimnusz, már magáért az ötletért. Egyrészt mert (szigorúan szubjektív mértékkel mérve) a jelenlegi magyar zeneipar (finoman fogalmazva) hagy maga után kívánnivalót, így nem árt emlékeztetni a nagyérdemût, volt itt élet attól, mert nem (feltétlenül) az Elvis-Beatles pároson szocializálódott néptömegünk. Másrészt az is dicsérendõ, hogy a Sziget szervezõiroda nem csak a (rosszabb esetben) "egynyári", jobb esetben is "csak" aktuális sztárzenekaroknak adott helyet, hanem egy olyan minõségi hazai zene-történelem órát nyújtott át díszcsomagolásban, hogy a hozzám hasonló kevésbé nosztalgikus érzésekkel megáldottakat is majdcsak könnyekig meghatott. Mire idáig jutottunk eszmecserénkben többekkel (közben erõsen igyekeztünk nem észrevenni a helyzetet kevésbé átérzõ dojcse vendégeket), már javában a Balatoni Nyár szólt, melyet még olyan darabok követtek, mint a Csík vs. Lovasi-féle Csillag vagy fecske, a Bál, vagy a Presser Gábor által szimplán csak ’Magyarország legjobb zenészeinek’ nevezett Quimby elõadásában az Autó egy szerpentinen. És ez persze még mind csupán felvezetésnek számított az igazi nyalánkságok elõtt. Édesanyám telefonban élvezte végig az 'Olyan szépek voltunk - Nagy utazás' párost, a hatalmas tömeg önfeledten dalolta az elõadókkal a Petróleum lámpát, majd mire eljutottunk a Zorán-féle Apám hittéig, már nem volt olyan résztvevõ, aki ne hitt volna a magyar zene erejében. A Grand Finale után jóllakottan vettük nyakunkba a fesztivál terültét, fogyasztottunk el néhány italt a nagybetûs ZENE egészségére, és még dallamokkal feltöltött füllel tértünk nyugovóra. Reméljük sok ilyen várható még...

Ami a Magyar Dal Napját követõ, 'nulladikként' színpadra kerülõ Iron Maident illeti, már kevésbé tudok pozitívan fogalmazni, de ez leginkább annak tudható be, hogy én nem azok közé tartozom, aki az anyja csecsébõl szívta magába a metált, de azt, hogy a vasszüzek mindmáig profi elõadók, még egy anti-metálos is be kell ismerje. Szép számmal meg is jelentek a kriptabelsõket ábrázoló fekete pólós rajongók, ment a pogó, ahogy ezt ilyenkor illik. Az igazi kedv-elvétel valahol a koncert közepén jött el, mikor fotósom "akcióközeli" felvételekért beinvitált a vígan harcoló tömeg kellõs közepibe - néhány elszenvedett kiadós pofon után kellett rádöbbennünk, nem illik hozzánk a hadi tudósítói poszt. Persze a szubjektivitástól eltekintve nulladik napnak meglehetõsen erõsnek nevezhetõ a Lauren Harris-Iron Maiden fellépõpár, még akkor is, ha a multikulti Sziget életérzéshez szokott látogatók összességét kevésbé elégíti ki - de hé, kiálltok gyorsan magamra, a Best of Magyar Dal sem épp nevezhetõ össznépinek! Így pedig az egész érvelés is bukik.

Mire eljött a Sziget "valós" elsõ napja, már befutottak a fesztivál business valódi piócái, a Vásári Mulatság árusai, melyek termékei megértek egy misét. Gyorsan átjött, a fesztivál idei slágere (utcahosszal megelõzve a még mindig jókora izgatottságot okozó vízi pisztolyt) a krumpliorrot nélkülözõ keménykalap lesz (A divathóbort jelen sorok íróit sem hagyták érintetlenül, jelentem alássan, gyûjteményem egy Buga Józsit idézõ fekete kalappal bõvült, mely gyorsan tette felhasználóját a fent említett filmszereplõ mondásával hasonlatossá. - Gyengébbek kedvéért: "Buga Józsi nem szép ember, de gavallér."). Az abszolút kedvencünkké a Retrock sátra vált (hopp, ez nem a reklám helye), míg a képzeletbeli dobogó második fokára a különbözõ kitûzõket árusítók kerültek fel. Valahol azért negatívnak érezzük a pláza-utánérzés Szigetes megjelenését, még akkor is, ha ezek a bódék már meglehetõsen régen kikerülhetetlenek a fesztiválok "kínálatában".

Az esti programunk erõs tanakodásra adott okot, hisz a színpad(ok)on tekinthettük meg az Anti-Flag. Alanis Morisette, Mercedes Peón, Deliquent Habits, Budapest Bár, Tündérground, Dj Bailey sokaságot. Fotósunk odaadóan vette a fáradtságot, hogy a hozzá zeneileg közelebb álló Nagyszínpad programba vesse magát (Az amcsi Anti-Flag-ék míg mindig hûen adják a punkot, Alanis Morisette pedig még mindig jól énekel. - hiába, no, ha valaki megszokta, hogy képeken keresztül adja át benyomásait a nagyvilágnak, nem alapkövetelmény a bõbeszédûség...), míg én elõbb egy Hans nevezetû Szigetlakóval keveredtem mélyenszántó vitába arról, hogy miért nem jön soha a Szigetre az RHCP, majd a Világzenein tobzódtam egy keveset, végül a Wan2 színpad felé vettem az irányt, hisz a gerincmelengetõ hip hop még mindig felkelti az egyszeri újságíró érdeklõdését. Igaz, kissé csalódottan vettem tudomásul, (túl) sokadmagammal voltam ezen a véleményen, így a légszomj hamar átûzött a köztudatban 'Homályzónaként' létezõ területre, és volt alkalmam beleízlelni egy kis elektronikába is. Persze ezen területen is ért negatívum, hisz a Cinetrip szalmabálái még mindig be nem tölthetõ ûrt hagytak maguk után, még akkor is, ha a Medúza programkínálata nagyban hasonlított a fent említett klasszikushoz (ezen az estén pl. belecsöppentem egy Palotais Rewindba, ami az ejha kategóriába volt sorolható.).

A második nap java része a hõség jegyében, valamint a kimondhatatlan nevû Cökxpon ambient sátorkert, és a Port.hu színházi programjai közötti ingázással telt. Közben beiktattunk egy kiadós csodálkozásra való okot, hisz mikor a Luminárium bõsz keresése közben rádöbbentünk, a Jazz színpad került a HammerWorld helyébe (ezzel szemben akadtunk rá felfújt gumi Meseországra, mely elõtt akkor is tikkadó százak vártak a bejutásra), és jöttünk rá, a terület ezen része (a programfüzethez mellékelt térképen piros zónaként volt fellelhetõ) igazi mûvészzónaként funkcionált, mely nem egy kellemes meglepetést okozott számunkra. Tételesen: Cökxpontéknál a viszonylagos hûvös kellemes háttérzenével. Bábeli hang-, és zûrzavarral párosult, míg a színjátszóknál a Táp Színház egypercesei váltak kedvenceinkké.

A valóban zenei programok sora a Kispál és a Borz megszokott éves Szigetes fellépésével kezdõdött, és legnagyobb örömünkre azt kellett észrevegyük, a banda ezúttal nagy kedvvel vetette magát a húrok közé - és a tömegbõl pálinkával elõbukkanó Hans (a RHCP rajongó, lásd fent) tovább emelte a hangulat fényét. Tisztálkodás (itt egy pillanatra álljunk meg: a sokéves probléma még mindig nem megoldott, a tisztálkodásra szánt helyiségek még mindig nem állnak rendelkezésre elég számban, így maradtunk le több programról is a héten...) után a Jamiroquai (ezzel együtt ismét a Nagyszínpad) felé orientálódtunk, és összességében azt kell mondjuk, kielégítetlenek maradtunk. Jay Kay nem felejtett el énekelni, a mozgáskultúrája is maradandó, csak valahogy az össz produkció nem volt elégséges - vagy csak mi vártunk túlontúl sokat. Eztán betámadtuk a Modeselektort, mely a nagy reményekkel kecsegtetõ A38 színpadon kapott helyet. Köztünk legyen szólva, a majmosok ellenállhatatlan techno-break-elektro muzsikája a talpalávalók non plus ultráját szolgáltatta a héten, amit nehéz volt felülmúlnia bárkinek is, vagy legalább is fel volt adva a lecke (...hogy sikerült-e valaminek, a további minimális feszültség kedvéért nem árulom el...)! A kitelepült hajó-szórakozóhely Szigetes megjelenése egyébként újabb üdítõ színfoltot jelentett sokak számára, nívós programja sokat emelt az össz programkínálaton. Szép kerek pirospont a jutalom érte! Hála a napi felfedezõtúránknak, a Klubrádió jazz színpadán elkaptunk egy keveset az éjszakai jam-bõl, majd hajnalhasadtakor napfelkeltéig ismét a Medúza programkínálatából merítettünk egy kiadósat - emlékeim szerint talán túlzottan kiadósat is...

Péntekre jókora dilemmába kerültünk. Egyrészt estére Sex Pistols, másrészt Parov Stelar, harmadsorban a már sokat emlegetett Hans születésnapi partyja egy lakókocsiban. Végül átmeneti megoldásként már délután tiszteletünket tettük a "német kempingben", s csodálkoztunk rá, hogy a Jó Istenbe voltak képesek a híresen sokat próbált szekuricsik figyelõ tekintete mellett ekkora adag pezsgõt becsempészni a fesztivál területére?!? Természetesen újdonsült német kollégáink készleteinek apasztásához mi magunk is hozzájárultunk, és egy kiadós adag fejfájással tettünk látogatást a Nagyszínpad elõtt (mind a mai napig nem sikerült rájönnöm, mit is hallottunk épp, és ebben a programfüzet másnapos fejjel való böngészése sem volt segítségemre.) A kirakós összeállítása valahol a Parov Stelar & Band koncert közben kezdett sikeressé válni (igen, jól sejtitek, lemaradtunk a Sex Pistolsról), hála a sógorok jazz-motívumokkal teletûzdelt mulatozásának. (Aki eddig nem hallotta õket, gyors benyomásként majdnem olyan jók, mint a sex...) A pórusainkat feltöltõ boogie-val mi mást is kezdhettünk volna, mint hogy a Mastercard party arénában lábon hordjuk ki a pezsgõ utóhatásait?! Hot X, Lucca, Carl Cox volt a sorrend, néhány átpillantással a Medúzába (Nagáék iszonyatos minimal-house settje a válasz a korábban nyitva hagyott kérdésre.), illetve a (dob pereg) Magic Mirrorba - utóbbiban olyan élményekben részesültünk, mely megéri a bõszebb sztorizgatást. A Magic Mirror ugye a "más" hozzáállású (identitású) emberek otthona, ahol sûrûn ütközhetünk leszbikusokba, homoszexuálisokba, transzvesztitákba. Mivel nem a gyûlölködõ természetünkrõl vagyunk híresek, viszont stabil szexuális irányultsággal rendelkezünk, nem éreztük magunkat veszélyben. Mi tudtuk, hova készülünk. Viszont az idõ közben újra megjelenõ Hans és két honfitársa nem. Nem kellett sok hozzá, hogy a túlzott (mértéktelen?) alkoholos befolyásoltsággal küzdõ kollégáink (test)közeli barátságba kerüljenek a nem egészen ellenkezõ nem képviselõivel (csak csók, nyugi), majd a Begbie-t (Trainspotting  megvan?) megszégyenítõ sikolyroham sem sokat váratott magára - annyi kivétellel, hogy a filmben hallható ’Basszus, basszus!’ felkiáltást ezúttal a 'Sájsze, sájsze' váltotta fel. Az ezt követõ (német-magyar) kacagásrohamot karakterekbe önteni lehetetlen...

Szombaton (ha elfeledkezünk a fejfájásról) újabb kellemes, sokat ígérõ napnak néztünk elébe. Egyrészt a leginkább várt zenekar, az R.E.M. ezen a napon teszi tiszteletét a Nagyszínpadon, másrészt a Party arénában Observer, a Wan2-n meg lesz Adam Green, szóval minden adott volt a tökéletességhez. Elõször is, találtunk egy, a programfüzetben sehol sem hirdetett fesztiválhelyszínt: a Hajógyári szigettõl nem messze található Auchan parkolóját! Egyrészt e hely az olcsó(bb) alkoholhoz hozzájutni, majd azt elfogyasztani akaró fiatalok törzshelyévé avanzsált az utóbbi idõben, másrészt az árnyas lombok között jégkrémet kanalazni úgy nem egy utolsó élmény, hogy Woodstocki hangulatot idézve gitárral kezükben zöld füvön ücsörgõ francia fiatalokkal vesszük körül magunkat. Multikulti@Sziget2008.

A programok sora számunkra a lassan (még a Cinetrip árnyékában is elfogadott) Medúzában kezdõdött, és bár nagyon hiányzott az egykoron megszokott permet-party, azért jár ennek a színpadnak is a csóközön a programért. Barátaim elbeszélése szerint a PASO jó volt, Róisin Murphyt viszont úgy, ahogy van lekéstük, mert összetalálkoztunk a másnap fellépõ, és egyébként szintén egri Kerekes Band két tagjával, akikkel kötelezõ volt megtekintenünk a Muzsikás fellépését - és, ha már ott voltunk, végig is táncoltuk böcsülettel!  Estére azonban nem volt mentség, hisz az R.E.M. remegve várt színpadra lépését kihagyni kimerítette volna a fõbenjáró bûn fogalmát. Sokan sokfélét mondtak errõl a koncertrõl (hallottam olyan véleményt is, ami szerint kifejezetten gyengére sikeredett), de az addigra tíz fõsre dagadt csapatunk az elsõ felcsendülõ dallamtól az utolsóig végigénekelte az örök érvényû dalokat. Persze hibát lehetett volna találni, de vannak olyan pillanatok még az újságírók életében is, mikor jobb a kritikát elhagyni, és élvezni azt, ami megadatott. Viszont a napi fáradalmak ezen az estén hamar a sátorba irányítottak minket, és rá kellett döbbennünk, mi sem leszünk fiatalabbak - de azért a Red Starba belepillantottunk a (hol máshol?) Medúzában. Kalapemelés!

Vasárnapra a kimerültség olyan fokára jutottunk, hogy cseppet sem bántuk a Pendulum (live) elmaradását, és kínosan ügyeltünk arra, hogy az eddig feltérképezetlen területeknek is szenteljünk egy kis idõt. Így hevertünk egy keveset a Vurslinál, bejártuk a Tarot labirintust szemezgettünk az Octopus artshopjában, felkutattuk a különbözõ civil színpadokat (illetve egy-egy helyre betértünk beszélgetéseket is hallgatni, de a pszihológiai témáknál már túlontúl renyhének ítéltettünk), megtekintettük a Dream Boy címû filmet a Magic Mirrorban (csak ajánlani tudjuk), sört kortyoltunk a Sörfúrótoronynál (és elkaptunk egy Dumaszínházat), kis híján mi is beálltunk énekelni egy karaoke helyszínen (Hans tehet az egészrõl), és mikor már épp a végkimerülés szélén tapostuk a tömeg (ehhez bõszen hozzájárult a Kerekes Band roppant jóra sikeredett fellépése), és a saját lábunk, rátaláltunk a Sziget (egyik) legjobb koncertjére. Még minket is meglepett, hogy José González ennyire andalító, hogy ennyire kellemes - és az is, hogy leltünk két fenéknyi helyet a hatalmas (bár ücsörgõ) tömegben. Egy szál gitárral, és varázslatos hangjával több, mint egy órára elfeledtette velünk fájó porcikáink, és kis túlzással, a világ összes baját. A Justice-ra még éppen volt erõnk eltántorogni, de mire Animáék végeztek a DJ setjükkel, teljesen elment a kedvünk a hatalmas tömeggel együtt járó lökdösõdéstõl. Annyit megsúghatok, francia barátunk érti a dolgát, de hogy a full-sláger eufórián kívül mi másra képes, nem jöttünk rá.

Ma hétfõ késõ este van, hazaértem egészben, lassan befejezem beszámolóm, és azon gondolkodom, mi mindenrõl maradtam le így is. Pörgetem a programfüzetet, rácsodálkozok egy-egy elõadóra, és kevésbé vígan konstatálom, a Sziget már csak ilyen. Sok a jóból, sokk a jóból, jó értelemben véve. És ha kevésbé lennék fáradt, nem tenném tanúbizonyságát annak, hogy annyi tapintat szorult belép, mint egy átlagos lavinába. De így, önjelölten, szubjektív véleményem alapján átadom a Part Arany Fogkefe díjait:

Legjobb koncert: Modeselektor (orrhosszal) futottak még: R.E.M., Parov Stelar, José González
Legjobb dj-set: Naga&Beta (Medúza), Futottak még: Dork (Medúza), Palotai (Medúza)
Legjobb helyszín: Medúza Futottak még: A38, Világzenei Nagyszínpad

Zárszóként engedjetek meg valamit. Nem az elsõ Szigetem volt, remélem nem is az utolsó. Igaz, marketing, az üzlet jócskán rányomta a bélyegét erre a fesztiválra is, de ha valaki azt mondja, nem egyedülálló, szédületes kavalkád, az menjen pszichológushoz. Egyébként is: csak akarni kell! Meg bírni erõvel...