Most nem a legaktuálisabb lemezajánló fog következni, de mivel a név kötelez, nem állhatom meg, hogy ne írjak a kedvenc zenekarom legújabb albumáról, mely tavaly októberben jelent meg. Talán páran felkapják a fejüket: "jéé, ezek még mindig élnek és zenélnek??!".

A zenekar neve valószínûleg sokaknak ismerõsen hangzik. Ki ne hallott volna a Lovecats, Boys Don't Cry, Lullaby címû slágerekrõl, esetleg olvashatta a The Cure nevet egy másik zenekar inspiráló együttesei között.

Fennállásuk során eddig 12 stúdióalbummal rukkoltak elõ a lassan az ötvenedik ikszen átlépõ fiatalemberek, kik '92 óta négyévenként jelentettek meg új lemezeket.

Az aktuális albumhoz 33 dalt vettek fel, ebbõl végül 13, vidámabbnak nevezhetõ dal került fel a lemezre (a többi szám, ha nem is az összes várhatóan egy 'dark album' tracklistjét fogják majd képezni, mely Robert Smith szerint még az áprilisi születésnapja elõtt meg fog jelenni).

Pár számot már ismerhettek, hiszen májustól-augusztusig minden hónap 13-án (bûvös szám) megjelentettek egy single-t - The Only One, Freakshow, Sleep When I'm Dead (mely egyébként egy 1985-ös demo felvétel alapján készült) és The Perfect Boy címekkel - egy-egy 'a' és 'b' oldalas szerzeménnyel.

Tehát 2008, új Cure album, tizenharmadik a sorban. Nyögvenyelõsen, de kijött. Csodát ne várjunk tõle; olyan fülbemászó slágerek, mint a Just Like Heaven vagy a Friday I'm In Love nem születtek, de talán pár hallgatás után sikerrel dúdolnád, hogy "And it's the same sway/Yeah It's the same slide/It's the same swish/Oh It's the same smile/Yeah It's the same but/It's not quite right"...

Ha azonban most akarsz megismerkedni a Cure-ral, ne ezzel az albummal kezdd :)