O.Z.O.R.A. Festival aug. 6-10.
Írta: Lehoczki Gergely 2008. július 14. hétfő, 12:18
Lassan eljön az augusztus is, a fesztiválajánló azonban nem csak szigetódát zenghet. Aki szereti a pszichedelikus zenét és egy kis négynegyedtõl sem retten meg, az egybegyúrva megkaphatja ezt az O.Z.O.R.A. Fesztiválon. Augusztus 6-tól 10-ig rendezik meg immár hatodik alkalommal ezt a kis összejövetelt és minden évben (kivéve persze a legelsõ 99-es napfogyatkozósat) egyre több embert vonz. Magyarokat és külföldieket egyaránt.
Vannak itt osztrák törzsfesztiválozók, ausztrál és mindenféle indián bennszülöttek, olasz, japán és izraeli freakek meg persze mi magyarok is szép számmal. A helyszín a psy fesztiválok közül az egyik legkiemelkedõbb a világon, az Ozora melletti Dádpusztán egy igazi kis mesevölgyet rendeznek be a szervezõk és dekósok minden évben. Aki már volt, az tudja miért kell visszamenni, aki meg még nem, annak elmondom. Ez az a fesztivál, ahol nincsenek kötöttségek, egy rossz szót nem hallasz a négy (inkább persze hat vagy hét) nap alatt és a biztonságiak is azért vannak, hogy segítsenek. Az elsõ, amit 2005-ben furcsának találtam, hogy a háromajtós szekrények „Can I help you?” feliratú pólóban mászkálnak és ha kell, akkor helpelnek tényleg. Egy szó, mint száz én még itt verekedést, verést nem láttam és nem is fogok azt hiszem. Ez az a hely, ahová kutyástul, gyerekestül bátran el lehet jönni és az elsõ két nap ámulni-bámulni, hogy aztán soha ne akarj hazamenni.
Na de elég az ömlengésbõl, mondok inkább konkrétumokat is:
O.Z.O.R.A. Festival, Hungary aug. 6-10.
A fellépõk között idén igen nagy nevekkel találkozhat a goák berkekben valamelyest ismerõs partihuligán. Mindjárt elsõként a tiszteletre méltó Simon Posford, aki tavaly után vissza akart jönni, és mint a Twisted Records feje, már támogatóként is részt vállalt a feszkóból. Szóval õ fogja megörvendeztetni a jónépet egy Hallucinogen live és egy Shpongle dj set formájában, bár a tény, hogy lesz Prometheus live megint, ad egy kis esélyt egy Younger Brother-re is (csakúgy, mint tavaly, amikor Simon zárásként cirka 8 órán keresztül csavarta szét az arcunkat). Ezen kívül meghallgathatunk egy Talamasca live-ot is, aki szintén visszavágyó madárka, valamint lesz még OTT, Asura, Jaia, Logic Bomb, CPC, Total Eclipse és Atmos is, a teljesség igénye nélkül említve néhány nevet. A fesztivál nyitóhangjai 6-án este tíz körül csendülnek majd fel és mivel 2005 után újra Star Sounds Orchestra-t hallhatunk, reményeim szerint õk nyitják a banzájt. Ja, igen! Majd elfelejtettem! Lesz JUNO REACTOR is! Gondolom sokan ismeritek Junot, ha máshonnan nem, hát a Mátrixból, mivel a filmzene felét õk dobták össze. Hét-nyolc taggal érkeznek, kongások, afrikai táncosok, vattacukor, ringlispíl. Minden lesz!
Az evés-ivás is igen magas színvonalon van megoldva mindig, a kajaválaszték évrõl-évre bõvül. Több nemzet ételét megkóstolhatja az idelátogató, indiai, tibeti, olasz vagy mexikói kaja éppúgy van, mint magyaros perkelt és rántott hús. És természetesen vegetáriánus koszt is lesz bõségesen. A shopok persze nem merülnek ki a büfékkel. Ruhákat, kézzel készített ajándéktárgyakat, füstölõt és mindenféle csecsebecsét is találhattok majd, egy jó goafesztiválhoz hûen.
Aki szereti a goát azért jöjjön, aki meg nem, az itt biztosan megszereti. Legalább egy kicsit…
| < Előző | Következő > |
|---|



