Pótlás

Írta: törõ 2008. május 03. szombat, 14:44

Pótlás - a Part Rádió mûsora

Szerkesztõ, mûsorvezetõ: Tóth András

Mûsor idõpontja: szerda 23.00 - 24.00

A mûsor céljának (ha lehet ilyenrõl egyértelmûen beszélni) azt tekinteném, hogy valamilyen módon beépüljön a köztudatba több olyan zenész, zenekar, akik a nyugatabbra lévõ országokban nagy megbecsülésnek örvendenek, míg itthon gyakorlatilag soha nem kaptak nemhogy méltó, de a legkisebb nyilvánosságot sem. Ennek részben természetesen politikai okai vannak (lásd: nehézkes nyugati kultúrcikkekhez jutás a rendszerváltás elõtt).

A rádiómûsorban elsõsorban külföldi és jobbára hangszeres zenékre fókuszálok.
Úgy érzem, hogy példának okáért egy Beatles többet érdemel annál, minthogy a többség csupán a más kereskedelmi rádiók által játszott 2-3 dallal azonosítsa. (Yesterday, Help!, Hey Jude) ahogy maga John Lennon is többet érdemelne, minthogy csakis az egyébként hihetetlen Imagine jusson róla eszünkbe, miközben csaknem egy tucat más slágerrel büszkélkedik (elég csak a Jealous Guy-ra gondolni). Komplett zenekarok hiányoznak a köztudatból (a kollektív emlékezetbõl) mint a Brian Enoval híressé lett (vagy az õt híressé tevõ) Roxy Music, David Bowie, a megtestesült glam, a T-Rex, a Fleetwood Mac, a progresszív rock kishercege a Yes, a new wave elõfutár Joy Division, mely formációk külföldön meglehetõsen nagy ismeretségre tettek szert.

Az esetleg szûkebb értõ réteget céloznám meg a mûsorban leadott muzsikákkal, - korosztálytól majdhogynem függetlenül - azt a réteget, amely fogékony az innovatívabb hangvételre, a progresszív zenei megoldásokra, és érdeklõdik milyen hatások révén jutottak el oda az igényes zenét játszó mai zenekarok, ahová. Kik voltak, akik elõremozdították a jó értelemben vett popzenét.

Mindezek mellett hangsúlyt fektetnék a friss produkciókra, a merészebb vagy szerény hazánkban kisebb nyilvánossághoz jutó elõadókra. Így például a fusion jazzt (jazz punkot) játszó Banyan-ra, a besorolhatatlan Mars Voltára, a nyers Wolfmotherre, az igényes francia Mathieu Chédidre (Belleville-i randevú zenéjébõl ismerhetjük), a megkerülhetetlen REM-re, Radioheadre és a Pixies-re (pl. Where Is My Mind), a zseniális The Veilsre, az egyszerûen szép José Gonzalezre, és olyan nagy nevek sokszínû szólómunkásságára mint a Red Hot Chili Peppers gitáros John Frusciante vagy a John Lennon sarj Sean Lennon.
A mûsorban helyet kapnának a töményebb muzsikák melett a szolid csendes kedves akusztikus dolgok is, úgy mint a svéd Kings Of Convenience duó nótái, Jeff Buckley egyes dalai vagy a valóban nem túl populáris de annál egyénibb Micah P. Hinson szerzeményei és a hozzá néhol hasonló, szintén folkosabb de ismertebb 16 Horsepower.