Utolsó elõtti napon, a végkimerülés határát feszegetve azért mégis sikerült elkapni a Mennyország utca 7. szám alatt lakó Szûcs Krisztiánt, aki mesélt nekem egy kicsit...

Part: Köszöntelek Benneteket. Van-e Egerhez valamilyen kötõdésetek?

Szûcs Krisztián: Egyrészt, nagyon szeretünk Egerben játszani, akár a fõiskolán vagy a helyi klubban egyaránt. Nagyon jó itt, másrészt, eszünkbe jutnak a saját fõiskolai emlékképeink Esztergomból, ahol alakult végülis a zenekar. És persze minden koncertet várunk, ami akár Egerben is zajlik.

Part: Amikor igazából betörtetek az ezredfordulón, mennyire akartatok és tudtatok kitörni a rátok ragasztott "angolszász popzenekar" jelzõbõl?

SZ.K.: Igazából nem tudom, mennyire kell kitörni, figyelembe véve a mai trendeket. Nyilvánvalóan ennek az angolszász jellegû zenének volt egy erõteljes hatása, és mivel popzene, tulajdonképpen bárkire mondhatnánk, hogy igaz. Másrészt pedig az, hogy magyarul kezdtünk el énekelni, ez kellett ahhoz, hogy megismerjenek az emberek. És ez volt 2000-ben, onnantól kezdve mondhatjuk úgy igazából, hogy akkor alakult a zenekar, mive addig csak egyfajta szubkulturális jelenség voltunk. De ettõl függetlenül angolul is léteznek a dalaink, amik többé-kevésbé lemezen is megjelennek...

Part: Ti melyik zenei szcénába sorolnátok bele magatokat?

Sz.K.: Általában az a nehézség, hogy nem a popzene, mivel ez egy viszonylag beteges fogalom, egyfajta lakodalmas dance-floor, vagy nem is tudom micsoda... Azt gondolom, hogy az egyfajta igényes rockzene – idézõjelben – valamint az alternatív kategória, ami abban az értelemben ahogy eddig definiálják, akár tudatosan vagy nem tudatosan. Mi egyikbe sem tartozunk bele, és talán most van itt az ideje, hogy az emberek igényesebb közegei rájöjjenek arra, hogy egy zenekar lehet úgyis dallamos és érthetõ, hogy közben nem akarja hogy bekategorizálják. Magyarul a kettõ közötti dologról van szó, és a popzene, mivel a világ minden pontján él, Magyarországon most kezd nyilvánvalóvá válni, hogy mi is ez. És szerintem ez egy jó dolog.

Part: Te pár évvel ezelõtt dolgoztál együtt a Neo-s Mitkovics Mátyással. Milyen volt vele együtt dolgozni és mennyire áll közel hozzád ez a mûfaj?

Sz.K.: Igen, a Neo Matykóékkal is dolgoztunk együtt, és azóta volt egyéb más is. Ez egy teljesen más módon készült produkció volt, és én elég sokat tanultam belõle, szóval nagyon jó élmények kötõdnek ehhez a dologhoz.

Part: Van-e új lemez a tervben, vagy esetleg egy best-of? Hiszen már elég régóta bentvagytok a piacon, 13 lemez van a hátatok mögött, úgy gondolom, érlelõdik...

Sz.K.: Igen, mi is gondolkodtunk ezen a best-of-on, de úgy gondolom, hogy akkor készüljön egy best-of, ha már legyen rajta annyi szám, amennyi kell. Most az új lemezre koncentrálunk, amin szerepelni fog kb. 12 dal, ami nagyjából készen van. Úgy gondolom, ezt a nyár folyamán sikerül majd felvenni és az õsszel sikerül kiadni. Most ezzel vagyunk elfoglalva.

Part: Van-e kedvenc saját számaitok, amit szerettek játszani?

Sz.K.: Ó, hát ez mindenkinek más. Vannak olyan számok, amiket igazából nem nagyon játszunk koncerten, mert nem annyira odavalóak. Nekem pl. a Nagyítás c. számunk, amit szinte egyáltalán nem játszunk, de szerintem egyik legjobb dalunk. Vagy van az Éjszaka c. dalunk, ami szintén kevésbé ismert. A többieknek pedig persze mások a kedvenceik.

Part: Van-e valami, ami hatással van a zenétekre?

Sz.K.: Hát ez szintén parttalan válasz. Rengeteg minden van. Elindulva a gyerekkoromtól a mai napig, amik hatottak és még mindig hatnak rám és a többiekre is, mesélhetném, órákig tartana... A mai zenekarok közül nemsok mindenkit tudnék mondani... De, pl. van az Interpol nevû zenekar, ami nagyon tetszik… De igazából nem sok újat hallgatok, nem vagyok képben ilyen szempontból.