Reggae. Jazz. Hip-hop. Tánczene. Elektronikus tánczene. Modern elektronikus tánczene. Egyszerûen csak: Massive Attack. Próbálkoztak már azzal, hogy besorolják, melyik stílushoz köthetõ a MA promóciója. A kulcsszó: triphop. Kellemesen melankolikus és kellõ mértékig depresszív és egyben megnyugtató vasárnapi zene...

Ha valakinek Bristol zenei irányzatát emlegetjük, rögtön az ott született két zenekar - a Massive Attack és a Portishead - miatt a triphop irányzatnak kellene, hogy beugorjon. Hiszen mindkét zenekar innen indult, így maga mögött hagyta ezt a kis címkét, jelzõt, amivel - mondhatni elismerõen - illethetik a kicsiny várost. Ezt az irányzat elnevezést a zenekritikusok aggatták rájuk, hiszen nem igazán lehetett megfogalmazni, hogy - jelen esetben a Massive Attack - milyen stílusban nyomul.   

A zenekar vérbeli underground-os sound systemként mûködve, híven a hip-hop úttörõihez, kezdte pályafutását valamikor a 80-as években. Az állandó tagok a vezetõ Robert Del Naja ("3D"), a zeneszerzõ-vokalista Grant Marshall ("Daddy G") és a szintén zeneszerzõ Andrew Volwes ("Mushroom") voltak. Egy ideig a nagy névnek számító Adrian Thaws ("Tricky") is benne volt a szereplõgárdában, majd csak vendégzenészként volt jelen, végül szólókarrierbe kezdte és maga mögött hagyta a zenekart. A kilencvenes évek végén így tett Mushroom is, aki a Mezzanine címû albummal elégedetlen volt (hát vessen magára!). Mára már az együttes tagjaként tartják számon az egykoron csak folyamatosan vendégzenészként 'alkalmazott' raggae-énekest, Horace Andyt is. A formáció olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Madonna, David Bowie, Mike Patton (Fight No More), a Radiohead és Liam Howlett (Prodigy).

Nem lehet kérdéses, hogy a kicsit is erre az irányzatra és ilyen dallamokra fogékony hallgatóság rögtön megkedvelte elsõ albumukról, az 1991-es Blue Line címûrõl származó debütálásukat, az Unfinished Symphaty-t (ez a szám hallható például a Sliver c. film egyik (szex)jelenetében).  

Aztán sorra jöttek az alkotások: a nagy áttörést igazából a második albumuk hozta 1994-ben, a Protection, ami összességében elég melankolikusra, szomorkásra, lágyra, de annál jobbra sikerült. A kritika így fogalmazott a lemezrõl: "egy rész reggae-bõl, egy rész paranoiából és egy rész marihuánából tevõdik össze". Ne csodálkozzunk az olyan számok hallatán és klippek láttán, mint a Karmacoma, vagy a Wheater Strom vagy éppenséggel a Sly. Ezen az albumon található a kétség kívül fenséges Angel címû szám, ami a Blöff c. filmbõl ismerõsen csenghet. Mellékesen szólva ebbõl az albumból az angol reggae-guru, Mad Professor készített egy dub-remix albumot, a No Protection-t.

1998-ban jelent meg a következõ nagy sikerû albumuk, a Mezzanine, amirõl a legütõsebb és legjelentõsebb és megklipesített opuszok a Risingson, az Intertia Creeps valamint a Teardrop, ami utóbbi az 1998-as MTV Music Awards-on hazavihette az év legjobb videóklipje díjat a klipben szereplõ kis magzatával, és nem mellékesen a nagy sikerû sorozat, a Doktor House fõcímdala is.

2003-ra a csapat úgy tûnik kicsit mintha 'elfáradt' volna. A harmadik albumuk, a 100th Window alulmúlta a várakozásokat. Nem lett akkora durranás, és nem is lett sokkal vidámabb - ahogy azt ígérték a tagok, bár sikeredett rajta egy-két olyan korong, ami megmozgatta a zenekedvelõket, mint pl. a Special Cases, a Butterfly Caught, valamint a nem kevésbé politikai töltetû, Blair-ellenes A Prayer of England címû. Ez után a kissé félresikeredett album után elkészült a még jobban félresikerült filmzenéket tartalmazó Danny the Dog.  

Majd elérkezett a várva várt áttörés, vagy mi a szösz: megjelent egy válogatásalbum, a Collected, 2006-ban. A korong körülöleli a zenekar 15 éves múltját. Tartalmazza a legnagyobb slágereket (mint pl. az Angel, Treadrop, Risingson, What Your Soul Sings, Unfinished Sympathy, etc.), valamint egy új dalt, a Live With Me-t, amit a soul-jazz énekes Terry Callier közremûködésével hoznak létre. A kritikusok szerint ez az újdonság a MA utóbbi 5 évének munkájának legjobb gyümölcse.

És mivel rukkolhatnak még ki? Folynak az elõkészületek az új best of albummal, a Wheater Underground-dal kapcsolatban. Úgy vélem, nem vagyok egyedül azzal, hogy kíváncsian várjuk a fejleményeket, és azt hiszem (inkább remélem) nem fogok csalódni...