Neo Interjú @ eFeN 2007

Írta: Debreczeni kulturha László 2007. május 17. csütörtök, 15:38

Második alkalommal foglaljuk köszönõ keretek közibé az eFeN csapatát, hisz nélkülük nem kaphattuk volna mikrofonvégre kis hazánk egyik (ha nem A) legismertebb, és legelismertebb elektronikus zenei csapatát. A Neo-brigádból Hodosi Enikõ, és az alapító Milkovics Mátyás válaszolt.

aPart: Magyarország talán legismertebb elektronikus zenekaraként vagytok számon tartva, akik a tagváltással jócskán megváltoztatták a zenei arculatukat. Talán lehet azt mondani, hogy a sötétebb, letisztultabb elektronikus vonulatból átálltatok a groove-osabb, gitárosabb, élõbb hangulatvilágra. Hogy sikerült az átállás? Milyen nehézségek voltak, itt elsõsorban az új tagra nézek, és hogy zajlik a zenealkotás nálatok?

Hodosi Enikõ: Valóban nagyon átalakult itt minden. Igazából nehézségekrõl nem kell beszélnünk, hiszen minden nagyon automatikusan ment. 2003 õsze óta vagyunk a Kõváry Péterrel az új tagok. Szerintem ez nem nagyon volt erõltetett átállás, volt egy alapvetõen instrumentális beállítása a NEO-nak, kivéve egy-két, a Szûcs Krisztián által írt éneklõs dalokat, meg persze ott volt a Kontroll film, ami alapvetõen szintén egy instrumentális speciális atmoszférát követelt. Amikor mi bejöttünk a képbe, Péter hozta a maga világát, én is hoztam a magam világát, és ezáltal volt egy automatikus átállás, semmi nehézséggel. Azóta is egymást inspirálva tudunk alkotni, és én személy szerint nem érzek semmi hátrányt ebbõl.

Milkovics Mátyás: Egész máshogy zajlik egy zenekarnál minden, sokkal inkább érzésszintebben történnek a dolgok. Nincs semmiféle agyalás, gondolkodás, egyszerûen csak szeretnénk jó számokat írni.  Az azonos gondolkodású emberek keresik egymást, és a régi NEO-ban, nevezzük így, 1998-2003-ig volt egy olyan felállás, akik együtt dolgoztak, mert jól érezték magukat együtt, és jó dolgokat csináltak – remélhetõleg. 2003-ban ez megváltozott, és én személy szerint szerettem volna továbbvinni ezt a zenekart, voltak elképzelések, de a többiek „elhullottak”, és csodával határos módon sikerült találkozni két olyan emberrel, akik olyasmirõl álmodoznak, amirõl abban az idõben én is. Azóta együtt zenélünk. Nehéz ezt megfogalmazni, hogy hogy zajlik ez egy zenekarnál, de nincs semmiféle átállás, vagy nincsenek eltervezett jövõképek, hanem egyszerûen úszunk az álmodozásban, és vagy találkozunk olyan emberekkel, akikkel együtt tudunk olyat csinálni, aminek mindannyian örülünk, vagy nem. Ez 2003-ban sikerült. Ez elég érdekes idõszak volt, akkor készült pont a Kontroll filmzenéje, ami egy elég izgalmas felkérés volt, hiszen, mondhatni, gyerekkorunk óta álmodoztunk ilyenrõl, hogy egy filmhez írhatunk zenét. Azt hiszem, hogy a Kontroll egy olyan világról szólt, ami minket nagyon megérintett abban az idõben. Nem feltétlenül sikerült volna ez, ha egy más filmhez kérnek fel. A sztoriban egy csomó olyan, számunkra megkapó dolog volt, amibe meg tudtunk kapaszkodni, és magunkénak érezhettünk, és tudtunk olyan pluszt adni, amitõl az egész jobb, izgalmasabb, érdekesebb lesz. Mégis ez egy olyan idõszak volt, amikor egy évek óta fennálló alkotói közösség éppen bomladozik, és ezért is furcsa, hogy az egyik legsikeresebb NEO zenei alkotássá vált, holott nagyon furcsa idõszakot éltünk meg, mert pont átalakult emberileg. De mindenképp egy csodálatos idõszak, mert onnantól kezdve egy új idõszak indult el Enikõ és Péter által, akik sok olyan színfoltot hoztak a NEO további zenéjébe, amit mai napig élvezek, és remélem a többiek is. Most kezdjük egymást felfedezni, most kezdenek azok az igazán nyílt zenei gondolatok kibontakozni, amiért érdemes ezt az egészet csinálni. 

aPart: Említetted, hogy fõleg érzelmi oldalról jönnek a zenei ötletek. Ki mit hoz? Mi inspirál? Mik azok, amit talán ötletadónak lehet nevezni nálatok? 

Hodosi Enikõ: Alapvetõen minden zenésznél, zeneszerzõnél így van, hogy van egy speciális, egyedi individuális érzelmi beállítottsága, amit kifejez a zenén keresztül, másrészt pedig, mint mûvészlelkek, mi is próbálunk a világ különbözõ dolgai felé nyitni. Mindenki máshogy fogja meg ezt az egészet. A NEO-n belül is mind a hárman alkotunk, írunk zenéket, és teljesen különbözõ megközelítésbõl. Ennek egy nagyon érdekes elegy az, ami most a zenénk. 

Milkovics Mátyás: Én azt hiszem, hogy alapvetõen az élet inspirál. Nem konkrét zenekarokon vagy zenéken inspirálódunk. Persze hallgatunk mi is sok mindent, de azon túlléptünk, megvolt már az az idõszak az életünkben, amikor egy zenekar inspirált. Ezek a tinédzserévek voltak, a nagy példaképek idõszaka. De most már annyira benne vagyunk nyakig az életben mindannyian, a korunknál fogva is, hogy figyelünk, látunk, érzünk, még ha nem akarunk, akkor is. Sokszor sokkal szenzitívebben érnek, és jobban szíven ütnek dolgok, és ez valahogy beleszivárog a gondolatainkba, a zenénkbe, és próbál szövegben is megfogalmazódni. Kezdetben sokkal lazább, önfeledtebb zenét írtunk, most már csomó olyan gondolat épül bele a zenénkbe, ami akkor még nem. Hiszen akkor nem is nagyon adtunk hangot a gondolatainknak. Ez folyamatosan, az évek során változott, és most már, picit tudatosan is, szeretnénk hangot adni egy olyan világnézetnek, amit mi vallunk. Nem akarunk programzenét játszani, hanem szeretnénk egyrészt ösztönszerûen, másrészt tudatosan kifejezni azt, ami minket bánt, ami minket foglalkoztat, vagy amiben mi szeretnénk változtatni. Ha még egy picit is, ha csak egy egymilliomod részt is hozzá tudunk tenni, akkor megtesszük. Elmondjuk, hogyan vélekedünk, hogyan látjuk a világot.

aPart: Értem. Kicsit tényszerûbb kérdés: az új albumotok – mind sajtóban, mind közönség részérõl – nagy sikert arat. Nálatok ez hogy csapódik le? Hirtelen örömujjongás? Sõt, nem is hirtelen, hiszen kemény munka áll mögötte.

Milkovics Mátyás: Természetesen örülünk minden pozitív visszajelzésnek. Nagyon jó érzés, hogy ha amit csinálunk, az tetszik bárkinek. Nyilvánvalóan ezért csináljuk, amellett, hogy a saját kedvtelésünkbõl is, hiszen butaság lenne azt mondani, hogy csak ezért… Amikor írjuk a dalokat, mindannyiunkban benne van az, hogy ezt emberek fogják hallani, és ez valamit adni fog nekik.

Hodosi Enikõ: Persze, nagyon jó érzés, amikor a közönség rácáfol arra, hogy tényleg, nem magamnak írtam ezt a dalt, hanem másnak is mond valamit, és ez fõleg nekem nagyon jó, amikor a saját kis dalomat, amit otthon dédelgettem eddig hónapokon keresztül, látom az emberek száján, hogy azt éneklik, és talán jelent valamit nekik. És minden szentimentális dolgot félretéve érdemes magunknak alkotni, elmélyülni.

aPart: Kicsit technikai kérdésekre áttérve, tapasztalataitok szerint mennyire szûk az itthoni piac ennek a zenének terén? Úgy tudom nyittok a külföldi piac felé is. 

Milkovics Mátyás: Így van. Ez a beszélgetés kicsit érzelmi alapokon nyugszik, de ez nem véletlen, mert valahol elegünk van abból, hogy a piacról, célközönségrõl beszélünk, hogy kinek szól. Az ilyen marketing-fogalmak távol állnak tõlünk. Az, hogy nyitunk külföld felé, az csak annyit jelent, hogy egyszerûen a zenénk mindenkihez szól, ugyanúgy, ahogy bárkié hozzánk is szól, akárhol is születik egy zenekar mûve, azt mi is meghallgatjuk, mi is részesei vagyunk a világ körforgásának, a világ zenei életének. Nyilván, amit mi gondolunk, az tartozhat bárkire, a világ minden pontján, nem csak mondjuk tízmillió emberre, vagy akár itt, országon belül. Szeretnénk mi is eljutni minél több helyre, mint ahogy azt tesszük is, és megmutatni azt, hogy mi mirõl gondolkodunk, és meghallgatni másokat, hogy mások mirõl gondolkodnak. Ez nagyon naivan hangzik, de igazából errõl szól. Nincs arról szó, hogy piac, és hogy mennyit adunk el egy-egy helyen. Nyilván, ezek nem mellékes dolgok, valamilyen szinten fontos ez is. Megyünk külföldre, több lemezünk is jelent már meg, kislemezek, válogatáslemezek. A Kontrollnak köszönhetõen, hogy a filmet Európában több helyen és a világ több pontján vetítették, megjelent több országban, fõként Európában. És most az új lemezünk is a napokban fog megjelenni Németországban. Rengeteg dolog történik velünk. Nagyon sok az érdeklõdés, azt hiszem az elkövetkezendõ hónapok, évek lesz, amikor igazán megnyílik elõttünk a világ és tudunk menni sok helyre, és így a zenénk egyre több emberhez el tud jutni. Szeretünk külföldön játszani, nagyon jó helyek vannak, nagyon jó színvonalú hangtechnika van, jó a közönség – itthon is nagyon jó a közönség -, de kicsit értõbb, kiegyensúlyozottabb közönségnek jobb játszani. Itthon egy icipicit azt érezzük, hogy van egy „bulizhatnék”, amivel nincs semmi baj, de nem arról szól, hogy mi most csapjunk oda, és csináljunk valami, hujj de nagy hacacárét. Rengetegféle koncerthallgatási attitûd létezik, hozzánk úgy érzem, kicsit másképp kell állni, mint a Neo, Magyarország, live act, partizenekar. Nem, mi nem ezek vagyunk, már évek óta nem errõl szól a zenekar, sokan ezt észreveszik, sokan nem. Kinn, mivel nem nagyon hallgatnak minket, azt nézik, amink van, és ez sokszor jól tud lecsapódni. Egyébként nagyon szeretünk itthon játszani, hiszen itthon van a hazánk, a közönségünk, a rajongóink, jó érzés, amikor követik a zenekar, jönnek mindenhova, és látszik, hogy szeretik a csapatot, azt, amit csinálunk.

aPart: Erre az Európára való kopogtatásra az egyik legjobb példa, nemrégiben Hollandiában is, finoman szólva hírneves fesztiválon sikerült fellépnetek. Mesélnétek errõl egy keveset?

Hodosi Enikõ: Ez tulajdonképpen egy kétnapos fesztivál volt, Showcase fesztivál, ami nem egy hagyományos, akárkinek szóló fesztivál, hanem Európa kevésbé neves, félig befutott, mondhatni félamatõr zenekarai, de többnyire a majdnem élvonalbeli, még céljaikat elérni próbáló zenekarok léphettek fel. Elsõsorban a szakmának játszott mindenki, persze nagyon nagy volt a közönség, hiszen ez a Kröningen egy negyvenezres egyetemi város, ebbõl következik, hogy rengeteg fiatal, rengeteg klub mûködik. Százhatvan zenekar játszott két napon keresztül.

Milkovics Mátyás: Ez a több, mint tíz évre visszatekinthetõ fesztivál kezdetekben arról szólt, hogy a világ színpadára készülõ zenekarok itt felléphettek, és adott a szakmai közönség is, menedzserek, ügynökségek, koncertszervezõ irodák felfedezni a friss tehetségeket. Persze ez már kibõvült azzal, hogy ez egy nyilvános fesztivál lett, sok fiatal látogatja ezeket a koncerteket, hiszen két napig éjjel-nappal mennek a bulik. Idén Magyarországról mi mentünk. Közönség is és a szakma is látogatta a koncertünket, és jó kapcsolatokat sikerült létesíteni, amiket remélhetõleg kamatoztatni fogjuk. Összeismerkedtünk egy olyan német irodával, aki azóta nagyon lelkes a zenekart illetõen, koncerteket szerveznek, próbálják az életünket kint elõrébb mozdítani. Mindenképp egy jó élmény volt, de hát minden külföldi koncert nagyon jó élmény. Játszottunk az elmúlt években Berlinben, Londonban, Redingben, Lengyelországban Gdanskban, tehát jó pár helyen. A nyár már sokkal színesebb lesz, megyünk Belgiumba egy fesztiválra, Olaszországba Milánóba szintén egy fesztiválra, Amszterdamba, Lengyelországba visszahívtak, Moszkvába is. Mindenképp egy érdekes, számunkra már elõre izgalmas és félelmetes koncertnek ígérkezik. Egyre sûrûsödnek a kinti lehetõségek, ennek ez a hollandiai fesztivál nagyon nagy elõmozdítója volt. Lemezmegjelenéseink is évek óta vannak külföldön, a kinti jelenlét egy sokkal összetettebb, bonyolultabb dolog, hiszen ehhez kell egy kinti iroda, aki látja a helyzetet, a helyi klubéletet, hogy hol lehet felléptetni, vagy milyen zenekarral lehet összepárosítani, akivel együtt felléphetünk. Úgy néz ki, hogy ezt mi megtaláltuk ennek a hollandiai fesztiválnak kapcsán.

< Előző		Következő >