Broken Rhythms form India

Írta: Fehér Viktor 2007. február 06. kedd, 22:48

"Hát"-tal nem kezdünk mondatot, pedig hát, aki nem ismeri Trilok Gurtu mûvészetét - ha nem túl nagy szavak ezek - kevesebb minimum egy zenei élménnyel, de lehet, hogy egy zenei újjászületéssel. Az indiai dobkultúra legnagyszerûbb kozmopolitája, kevésbé ismert a populáris körökben, pedig legalább annyira jelen van neve a modern jazzben, mint a világzenében, sõt egy-két produkció erejéig az elektronikus világban is. Trilok Gurtu egyben dobos, jazz zenész, indiai klasszikus, a brit-ázsiai underground szcéna egyik mentora, invenciózus világzenei fuzionista, zeneszerzõ és session-zenész, akit jellemez az indiai klasszikus zene, az afrikai behatás, és a jazzes improvizáció éppúgy, mint a poliritmikus funk és az ázsiai pop mûfaj. De nemcsak ezért különös...

Trilok Gurtu 1951-ben született Trilok Gurtu néven Bombayben, egy neves zenész család fiaként. Nagyapja jegyzett szitármûvész volt, édesanyja pedig mind a mai napig énekmûvészként praktizál. Gurtu már hat évesen játszott tablán, az indiai zene alapvetõ ütõhangszerén, s abban a szerencsés helyzetben lehetett, hogy - édesanyja révén - nap, mint nap találkozott az indiai zene legnagyobbjaival.

Elég korán, már tinédzserként, letért az indiai klasszikus zene hagyományainak bigott követésétõl, és új utakat szemelt ki magának. A Woodstock fesztivál filmjét, saját bevallása szerint, harmincszor nézte meg a mozikban, s eldöntötte, úgy fog tablázni, mint Jimi Hendrix gitározni. A 80-as évek elején Európába költözött és belevetette magát a kortárs jazz-életbe. Ekkor vált meghatározó tagjává az Oregon nevû, igen elismert, indiai zenével is kacérkodó jazz formációnak. 1988-ban találkozott John McLaughlinnal, a modern jazz egyik nagymesterével, s a következõ négy évet az õ triójában töltötte. Közben 1987-ben kiadta elsõ önálló albumát is Usfret néven, amely egyik elsõ pároztatása volt az indiai zenének és az avantgard jazz-rock fúziónak. A Crazy Saints 1993-ban ugyanezt a stílust követte. Meg kell hagyni, nem egy kellemes, autóban lányoknak szép tájakat mutogatós zene. "Túl jazzes, okoskodó, önmagával elfoglalt, saját bonyolultságában oldódik fel. Túl sok a hang, túl sok a díszítés." (Songlines, 2006 nov/dec. 63. o.) S valóban. Hiába, hogy a kortárs jazz pápái játszanak a lemezen, úgy mint Joe Zawinul vagy Pat Metheny, mégis emészthetetlen az album; tipikusan olyan, ami zenészeknek készült. A jazzvilágban viszont - talán épp ezért - komoly sikereket ért el, s szétturnézta magát Amerikában és Európában is.

Az igazi Trilok Gurtut csak 1998-ban vehettük át. Ekkor jelent meg Kathak címû albuma, amely fordulópont karrierjében és zenéjében egyaránt. Nem csak az indiai gyökereket használta fel erõteljesebben, mint eddig bármikor, de ötvözte azt az afrikai zenék hangzásával, ritmusvilágával is. A jazzes-rockos tapétákat leszedte zenéjérõl és kialakította a hamisítatlan Gurtu-stílust. Úgy tûnik, végleg felhagyott a túlzott jazzeléssel; a fõhangsúlyok érthetõbbé váltak, s inkább a háttérritmusok feladata lett a "trükközés". Ahogy õ fogalmazott beismerõen: "Az elõzõ lemezeimen túlzottan rabja voltam a technikának. Az új cél az lett, hogy olyan zenét készítsek, ami a hallgató számára befogadhatóbb, de zenész szemmel is megállja a helyét." Hogy mit ért ez alatt? A tört ritmusokat "bólogatósabbá" tette; kiközösítette a hangszerbemutatós zenészeket; leselejtezte a keyboard hangzást, s helyette afrikai és indiai énekesekkel vette körül magát; a fehér zenésztársakra egy kis kakaóport kent; elhagyta a sokhangos megoldásokat, és kitûzte "a legszebb díszítés, a szünet" zászlaját.

A közönséget nemcsak Gurtu zenei forradalma nyûgözte le, de különleges dobtechnikája is: ahogy dobolt, amit, és amin; minden addigit fölborított, és hamarosan névjeggyé vált a dobosok között. Megépítette saját keleti-nyugati hibrid dobszerelését, ami mögött - nemcsak a kellõ alázat végett - féltérdre kell ereszkedni. (Már önmagában az nagy teljesítmény, hogy végigtérdel egy koncertet...) És hogy miért? Mert szerinte elég a doboláshoz egy láb is, minek kettõ? Minden megoldható a kezekkel. De, hogy ez ne legyen elég, a szerkó mellé felszerelt mindenféle ütõhangszert, kiélve azt a perverziót, hogy egyszerre dobol és perkázik. És, hogy miket játszik? Jóformán mindent, és - sajnos - mindent jól. Elég meghallgatni saját albumai közül bármelyiket vagy a Robert Miles-sal készített Miles_Gurtu címû korongot, melyen kitûnik, hogy a modern, elektronikus lüktetés, szintén a vérében van. Ugyanolyan jól játszik drum'n'bass-t, mint afrikai vagy indiai ritmusokat. Dobolása teljesen egyedülálló, stílusa és hangzása páratlan a dobkultúrában. Bizonyítja ezt több díj is, hiszen 1994-tõl ötször választották a DownBeat kritikusai a legjobb ütõsnek.

A Kathak címû album csak egy egyszeri próbálkozásnak számított, hisz Gurtu nem akart kilépni a jazzvilágból (manapság is játszik neves jazzistákkal, legutóbb Ray Manzarekkel), azonban a lemez sikere megértette vele, hogy a világzene közönsége fogékonyabb az újfajta hangzásokra és az õ által képviselt zenei világra, mint a viszonylag konzervatív jazzrajongók. Így a Kathakot követte az African Fantasy és a The Beat of Love, mely szintén az afrikai és az indiai zene összeházasításáról szól. A tradicionális hangszerek mellett - utóbbin - neves indiai és afrikai énekesek szerepelnek (Shobha Gurtu, Salif Keita, Angelique Kidjo, Sabine Kabongo), s erre a zenei feltétre, fõzelék gyanánt, nyugati alapok vannak tálalva. A következõ három lemeze elsõsorban Indiára koncentrál. A Remembrance útkeresés az elektronika és a hagyomány között (az angol kiadásra Talvin Singh és Badmarsh & Shri remixe is rákerült), míg az Izzat Projekt Gurtu régebbi számainak remix albuma nem kisebb nevekkel, mint a Black Star Liner, a Fun-Da-Mental vagy T. J. Rehmi. A Broken Rhythms már nélkülözi az elektronikát, helyette a hagyományos Gurtu-felállást preferálja kiegészülve Huun-Huur-Tu nevû mongol torokéneklõs formációval és Gary Moore bluse-rock gitárossal. Utóbb megjelent két lemeze koprodukció és teljesen akusztikus; a Farakala a nyugat-afrikai Frikyiwa kiadó zenészeivel, az Arkeology pedig az Arke String Quartet nevû vonósnégyessel.

Trilok Gurtu az a figurája a világzene és jazz színterének, akit mindenkinek hallania kell, aki fogékony erre a stílusra, vagy egyszerûen csak rá akar ébredni, hogy nem Lars Ulrich a Metallicaból a legjobb a világon...



Diszkográfia:

Usfret (1987)
Living Magic (1990)
Crazy Saints (1993)
Believe (1994)
Bad Habits Die Hard (1995)
The Glimpse (1996)
Kathak (1998)
African Fantasy (2000)
The Beat of Love (2001)
Remembrance (2002)
Izzat Respect (2003)
Broken Rhythms (2004)
Farakala (2006)
Arkeology (2007)