Jurij interjú Polák Petivel

Part: Még középiskolás koromban, 2004 tájékán szereztem valahonnan egy kazettát, amely a „Szocrock” címet viselte, az akkor még jórészt ismeretlen Jurij zenekartól, és amely rongyosra lett hallgatva. Azóta lassan egy évtized telt el. Hogy látod, akkor milyen ambíciókkal indultatok és mi lett belőle, jó úton haladtok-e?

PPeti: 2001-ben készült el az első albumunk, a szocrock, 4 hónapos, naiv, lelkes zenekar voltunk. Erősnek éreztük a dalokat, amelyek pár hét alatt megíródtak, így muszáj volt albumot csinálni. Az album elkészültével már ott találtuk magunkat a Hegyalja fesztiválon, ami nagy előrelépés volt. Azóta eltelt már több, mint 10 év és még mindig csináljuk, írjuk a dalokat, próbálunk, persze sokkal több koncert van azóta. Magam is meglepődöm, hogy nyár végén ismét stúdióba tudunk vonulni, most egy kislemezt veszünk fel.

Part: A zenétekre sokan rá szokták húzni, hogy a már klasszikussá vált Kispál-iskolából való. Ez a megállapítás korrekt?

PPeti: Aki kevesebb torzítót használ, azt Kispál-iskolás zenekaroknak nevezik, akik többet azokat meg Tankcsapda-iskolás zenekaroknak. A mi szövegünk, zenénk, stílusunk nem igazán asszociál szerintem Lovasiék munkájára, szerintem megvan az egyedi hangunk. Mindenesetre nagy kedvenceim, mai napig sokat hallgatom őket, de a zenekar minden egyes tagja más és más zenén nőtt fel és igazából ennek a nyoma látszik vagy inkább hallatszik a Jurij hangzásában. Folyamatosan érnek minket impulzusok, mai zenék, elektronika, akár egy effekt hangzása, egy dallam, amiktől a mai Jurij kiforrottabb számunkra, mint régen. Ki tudja? 25 év múlva lesz-e Jurij iskola...:)

Part: Milyen impulzusok értek/érnek titeket leginkább a szakmából?

PPeti: Sok zenekarral baráti viszonyban vagyunk, a felnőtt zenekarok segítenek nekünk, mi pedig segítünk a gyerek zenekaroknak. Szeretek zenészekkel beszélgetni. Nyíregyházán elég sok zenekar van és szerintem jó kapcsolatban van mindenki mindenkivel. A kérdésedre viszont a válasz inkább az, hogy egyre inkább "kollégának" tekintenek ezek a "felnőtt zenekarok", és ahogy egyre több zenekart ismerünk meg egyre több baráti kapcsolat alakul ki. Ezt 2001-ben, azzal a fejjel el sem tudtam képzelni.

Part: Kikkel és mikor indult el a Jurij? Honnan ered a név?


PPeti: 2001 február elején volt az első próbánk a régi dobosunk szobájában. Szigorúan klasszikus gitárokkal, hangosítás nélkül. Rá pár hétre már fel is léptünk, kértünk kölcsön cuccokat a
haveroktól. Volt előtte pár akusztikus próbálkozásunk Gabikával, a gitárosunkkal, felléptünk Bánt, Szandi és a Balta, Talajos Bőte néven. Aztán, mikor már tényleg zenekarrá váltunk kellett valami komolyabb név, ekkor lettünk Jurij.

Jurij

Part: Melyik album kapta eddig a legjobb kritikákat? A legutóbbit hogy fogadta a nyíregyházi törzsközönség?

PPeti:
A legutóbbi, Kitartás, I love you! albumunk viszi eddig a prímet. Végre megjelent rólunk kritika szinte mindegyik zenei szaklapban és a közönség visszajelzése is abszolút pozitív volt. Meg persze megemlíteném, hogy az egyetlen albumunk, amit szívesen hallgatok vissza, újból és újból. Nyíregyháza érdekes város a Jurij szempontjából. Mivel itt léptünk fel először és egyben ez a város ahol a legtöbbet játszunk, valamint Nyíregyháza számunkra az origó (még ha az ország keleti csücskében is van) végignéztük generációk felnövését. Ez most nagynak hangzik, de a tizenéveseknél ez van. 2-3-4 évente a közönség kicserélődik, egyetem, főiskola, elköltöznek más városokba, aztán lehet, hogy 6 év múlva találkozunk velük egy egri buliban, vagy Szombathelyen egy fesztiválon. Mellesleg az új kislemezen lesz is egy dal a városról. Visszatérve az új albumra, szerencsére a hazaiak jól fogadták, jó pár dalt ismerhettek már koncertről, így a lemezbemutatón már együtt énekeltünk néhány dalt.

Part: Melyik fajta fellépést kedvelitek jobban: fesztiválon vagy klubban?

PPeti: Mindkettőt imádom, és mindkettő teljesen más. Készülsz, próbálsz, állítgatod a cuccokat az egyiken 4 órán keresztül, a másikon minden készen van, fél órád van felpakolni, aztán gyorsan le a színpadról, jön a következő zenekar...Nyár végén a klubbulikat várjuk, tavasz végén alig várjuk, hogy egy pohár hideg sörrel készüljünk vagy zárjuk a koncertet egy fesztiválon.

Part: Az „Egerbe menni kéne már” című számotokból lekövetkeztethető-e, hogy nagyon bírjátok az itteni fellépéseket? Vagy más miatt született külön szám Egerről?

PPeti: Még nem léptünk fel Egerben, amikor már elkészült a dal. Egy régi szerelem fűz a városhoz. Egyébként sok dalban van Egerre utalás, csak nincs kimondva. De ez már az én titkom marad, hogy melyikben.

Part: Hogy tud manapság egy kelet-magyarországi alternatív zenekar megállni a lábán? Melyikből kell több: tehetség, szerencse vagy munka?

PPeti: Már nem az a lényeg, hogy keleti, vagy nyugati a zenekar. Van, hogy egy fővárosi zenekar sem tud 20 embernél nagyobb közönséget összetoborozni egy kétmilliós városban. amiből a legtöbb kell az a kitartás. a csapat részéről leginkább, de a család, barátok, szerelmek részéről is. Persze, ha nincs semmi tehetséged, nincs egy csepp szerencséd sem, semmit nem foglalkozol a zenével, akkor a kitartással kitörölheted:). Az mindenképpen látszik, hogy Magyarországon sok zenekar van, hozzáteszem, sok jó zenekar van. Egy kisvárosban, vagy megyeszékhelyen ma már nehéz egyedül boldogulni, össze kell fogni zenekaroknak, hogy együtt csináljanak egy nagy bulit, ami megmozgatja az embereket. Válság van :)

JurijPart: Kire milyen zene van leginkább hatással az együttesben? Mennyire érződik ez esetleg ki a dalokban szerinted?

PPeti: Egyértelmű, hogy amit hallgatunk az akarva akaratlan is belecsempésződik a dalokba. Legalábbis tudat alatt. De nem egy az egybe, hanem egy érdekes akkord, egy jó kis dobkiállás, vagy dallamváltás, énektéma. Ez így van jól. Minden zenész merít valahonnan. De hogy ki milyen zenéből? Erre hadd ne adjak választ :)

Part: Mikor jöttök újra Egerbe zenélni? Vagy „Eger jöjjön oda az albérletbe”?

PPeti: Remélem, ősszel az új kislemezünket be fogjuk mutatni ott is, ráadásul nagyon hozzám nőtt mostanában Eger, vágyom vissza oda.

A zenekar weboldala: www.jurij.hu

|
Idojrs elorejelzs



Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player