Superego3 interjú Hornyák István „Pityubával”

Part: Mióta zenéltek közösen, mikor kezdtetek bele a Superego3 formációba?

Pityubá: A Superego3 2007 októberében alakult, tehát három és fél éve játszunk együtt. Hárman kezdtük: Unga dobolt, Peti gitározott, Pityu énekelt, mélyebbhúrokat pengetett. Zsoltit 2009 augusztusában kértük fel először, egy szükségből szervezett akusztikus koncerten való részvételre (ezt egyszeri alkalomnak gondoltuk akkor... :)), ütős hangszereken játszik, néha beleénekel a számokba. 2010 decemberében pedig Tibibát kértük fel csatlakozásra, miután egy koncerten vendégzenészként közreműködött (ahol te is Balázs, ha jól emlékszem...:)).
Van még egy állandó vendégzenészünk Varga Joci, ő is ütős hangszereken segít ki minket, az akusztikus koncerteken.

Part: Honnan ered a nevetek?

Pityubá: Még a trió előtti időkből ered. A kőkúti kocsma udvarán ücsörögtünk, és hetek óta reménytelenül próbáltunk nevet adni a zenekarnak. Épp „GO” márkájú energiaitalt fogyasztottam, ennek nevével eljátszva kerekedett ki a Superego. Aztán a zenekar átalakult szuperegó trióvá, de ennek története messzebbre nyúlik... :)

Part: Melyik jelző illene szerinted jobban rátok: a „szalon-metál”, vagy a „tábortűz-alter”?

Pityubá:
Úgy veszem észre, mostanában a zenekarok egy része már nem szívesen kategorizálja be magát egy-egy stílus alá. Nyilván ennek megvannak a sajátos okai. Mi ebben élenjárunk, ami ma az országban „alter”-zenét jelent, azzal nem tudunk teljes mértékben azonosulni, noha zeneileg talán ott lenne a helyünk. A szalonmetál elnevezés egy koncertet követően született. Egy erős alkoholos befolyásoltság alatt álló fiatalember „szalonmetálnak” hallott valami kifejezést, ami nem az volt egyébként. Ez nekünk nagyon megtetszett, úgy gondolom illik is erre a muzsikára, amit mi játszunk.

Part: Milyen zenekarok voltak befolyással a sound-otok kialakítása során?

Pityubá:
Mindenkinek megvan a maga kedvence, amiben vannak átfedések, tehát vannak közös kedvencek is. Ez azonban olyan széleskörű zenei felhozatalt jelent, hogy talán egy külön cikk is kerekedne belőle :). Éppen ezért nem is szeretnék külön kiemelni belőle, aki a koncertjeinkre jár, úgyis ráérez, melyek azok a zenekarok, amiket közösen szeretünk. De biztos van olyan előadó is a kedvencek között, hogy nem is hinnétek!

Part: Ki írja a szövegeket, és milyen hatásokból, élményekből táplálkozik a szöveg?

Pityubá:
A szöveget, és a zene nyers részét is én írom. Meg kell említeni, hogy megfelelő inspiráció nélkül nem lenne zeneszám, ezt az inspirációt pedig a többiek adják hozzá. Ami próbára lekerül, nagyon sokat formálódik, érlelődik, mire közönség elé kerül. Mindenki hozzáteszi a maga kis részeit, ezek a részek adják meg igazán az ízét a szerzeményeknek. A koncerteken aztán ismét érdekes átalakuláson megy keresztül egy-egy szám. Példaként megemlítem a „Szombat” c. számunkat. Nem tartozott különösen a kedvenceim közé, sokáig úgy éreztem, nem jön ki belőle az, ami kijöhetne. De a koncerteken a közönség felfigyelt rá, elkezdték énekelni, a végén így új értelmezést nyert.
A szövegek nem születnek könnyen, sokszor heteket várok egy sorra, szófordulatra. Persze van, ami egyből kész lett minimális módosítással (pl. a „Szavak”).
Nem tartozom azok közé a dalírók közé, akinek folyamatosan mondanivalójuk van a világ felé, állandóan készenlétben kell állnia a kockás füzetnek. Én csak akkor írok, ha már van valami kezdemény, amire lehet próbálgatni a sorokat. Hozzáteszem, hogy sokszor a zene egy-két perc alatt elkészül, a szöveg meg hosszú hetekig születik.
Mindennapi élményekből, benyomásokból táplálkoznak a dalszövegeink, néha egy-egy gondolatot jár körbe. Korszakalkotó sorok nem nagyon vannak bennük, de egy-két számunkra kedves gondolat, élmény megtalálható (pl. a „Tábor”.... ugye :)...).
Azt meg kell említenem, hogy kaptunk már nagyon pozitív kritikákat a szövegekre, ennek nagyon örültünk, mert nem vagyunk szöveg-centrikus zenekar. Többször kaptam visszajelzést egy-egy sorra, szófordulatra, hogy az mennyire beletalált.



Part: Inkább kőkútinak, vagy inkább egrinek nevezitek meg a zenekart egy-egy távolabbi fellépésen, és miért?

Pityubá:
A zenekar kőkúti (Sirok-Kőkútpuszta). Amióta megalakultunk ott próbálunk, így nem is lehetne másnak nevezni. Talán a zenénkbe is beleszövődik egy kicsit a kőkúti miliő. Távolabbi helyeken hozzátesszük, hogy Eger mellől érkeztünk, így értik a dolgot.

Part: Mit gondolsz, hogyan lehetne színvonalasabbá tenni az egri kulturális-könnyűzenei életet?

Pityubá:
Ez a kérdés nem egy külön cikket, de cikksorozatot is megérne... :)

Part: Mi volt az eddigi legnagyobb sikeretek, vagy közös élményetek a zenekar történetében?

Pityubá:
Az első, és legnagyobb siker az, hogy trióvá válásunk után is meg tudtunk maradni, tovább tudtunk lépni. Az nagyon kemény időszak volt, nagy-nagy hit, elszántság, bizalom kellett hozzá.
Aztán a második, ugyanolyan nagy siker az, hogy az eltelt időszak alatt előtérben maradt a barátság. Mi a három és fél év alatt egyszer sem vesztünk össze, legfeljebb vitáztunk, és a végére mindig valami közös megoldást sikerült összehozni.
Ez a kettő a legfontosabb. Sok koncertet adtunk, jó helyeken, jó közönség előtt, visszahívtak minket egy pár helyre. Ezek jó és fontos dolgok, de ment volna, ha az első két dolog nincs meg.
Fontos dolognak tartom még a közös alkotást, hiszen amit a közönség elé tárunk, az közös munka eredménye. Érdekes megfigyelni minden alkalommal, hogyan fogad be a közönség egy-egy új számot, mi ennek a befogadásnak a folyamata.
És utoljára fontos, hogy a zenekar nemcsak a zenészek közösségét jelenti nekünk, hanem a zenészek és a közönség egységét is. Nagy szerencsénk, hogy olyan „rajongói klubunk” alakult ki, akikkel együtt szinte minden koncert élményszámba megy. Az ő támogatásuk nagyon sokat jelent nekünk.

Part: Idén lesz négy éves a zenekar, mi van készülőben és mik a tervek a jövőre nézve?

Pityubá:
Ebben az évben június végén egy rövid időre szüneteltetjük a koncertezést, mert ismét bővül a zenekar, de ezúttal az utánpótlás vonalán :). Majd valamikor október-november körül szeretnénk felvenni a fonalat ismét, és óvatos koncertezésbe kezdeni.
Addig fellépünk még május 18-án a Egal-cafeban, ami egyben „cafebúcsúztató” is lesz részünkről, hiszen itt most nem játszunk egy darabig. Aztán május 27-én Budapesten a Patent Presszóban, június 11-én a Bíborosban zenélünk akusztikusan. Június 24-én elbúcsúzunk az Egaltól egy nagykoncerttel, és legvégül június 25-én Recsken a Lucifair-ben adunk egy akusztikus szezonzárást.

Superego3 tagok:
Hornyák István – ének/basszusgitár
Molnár Péter – gitár
Juhász Tibibá - gitár
Kirigucz József – dob/vokál
Zsoltibá - ütőstenyerelőszörgős tiszteletbeli tag

Elérhetőségek: www.myspace.com/superego3

A fotókat készítette: Dió

Superego 3 - Pityubá

 

 

Superego 3 - Unga

|
Idojrs elorejelzs



Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player