2010 a fesztiválok éve – VOLT Napló

Írta: Vígh Szilvája 2010. július 08. csütörtök, 13:50

Ezen a héten kedden megnyitotta kapuit az idei nyarunk első rangosabb és mellesleg a legjobb vidéki fesztiválnak nevezett VOLT fesztivál.

A keddi, azaz nulladik nap csupán a bérleteseké volt, ami meg is látszott a tömegen, ugyanis főként első naptól kezdve kezdtek szivárogni az emberek. VOLT Napló Vígh Szilvája élménytollából.

Sopron a hűség városa. És nekem valamennyire kb. Jekatyerinburg is lehetne, sosem voltam még ott, és nem is tudtam magam kellőképpen felkészíteni a közel hatórás vonatútra, ahol viszont szerencsére elkerült bennünket a tömeg, és kis részben a meleg is. Kedden délután érkeztünk Sopronba, a neten írtak szerint reménykedtünk abban, hogy a szervezők kegyelmet adnak nekünk és a hatórai kapunyitást kicsit megrövidítik és mondjuk négy körül bejutunk. Hát nem. Tolongó tömeg, fogy a sör, a bolt messze, már-már azon filóztunk, hogy úgyis nulladik nap, semmi különös, megoldjuk mi ezt okosban is, lesátorozhatunk a kapu előtt. De ímhol, elérkezett a hatóra, a szervezők táncoltak még kicsit a nép idegein, és hatkor nekilódulhatott a nép. Sátorhely bőven, nem kellett félni, hogy valaki a peremvidékre szorul. Ettől csak a később érkezőknek kellett félni, de ezt is megoldják okosban, hiszen az információk szerint bővítették is a helyeket. No mindegy, lett helyünk, jó hűvös árnyék, ami eddig fesztiváltapasztalataimat illetően nagy szó.

A VOLT szervezői megpróbálnak kitenni magukért a programok sokszínűségét illetően, bár az talán egy hátrány, hogy cseppet elvesznek a részletek(ben). Az idei fesztivál programkínálatába nem igazán köthetünk bele, hiszen van itt minden, mi szem-szájnak ingere. A zenei felhozatal palettája vetekszik a foci VB-n fellelhető nemzetközi színkavalkáddal (hogy valami aktualitással is éljek, höhö). Itt-ott, néhol egy kis fejetlenséget véltem felfedezni a programsorozat összeállítását illetően – vegyük példának, hogy vajh’ Ákos ma miképp fogja felhangolni a népet, hogy azok utána menten Liam Howlették karjába vessék magukat. Meglátjuk no. Mondjuk tény, nem vagyok egy fesztiválszervező, de zeneileg mindenképpen Ákost a Massive Attack elé, Kispált pedig a Prodigy elé pakoltam volna. De kussaszájba, örüljünk, hogy ilyenek is vannak legalább.

A nulladik napi feltérképezés tulajdonképpen sátorállítással, helyszínvizsgálatokkal, fáradsággal telt. A Jamie Winchester csendesülősét kellemes volt végighallgatni, ami után bekeményített és bemelegítette a fesztiválra hangolódást Ganxsta Zolee… Hát mit ne mondjak, jó volt jó volt, távolról elég volt.

Day One

Miután kipihentem az utazás izzasztó fáradalmait, kellemesen kipihenve ébredtem a hűs nyárfák alatti sátorhelyemben. Igaz, srácok mellettem Andrist keresték rajtam a sátram oldalát dobálva, de már kiírtam nekik, hogy Andris nem lakik már itt, elindult a Szigetre.

A VOLT idén is igyekszik belemerülni a kulturális vonalba. Lovasi András és a Kispál és a Borz elmúlt húsz esztendőt bemutató fotókiállítását délután háromkor nyitották (volna) meg, de valószínűleg a a műsorváltozás jogával élve a kommunikáció hozzám nem ért el, így megnyitó nincs, de vannak helyette képek. Szépek, színesek, megcímkézve Lovasi mindenki által jól ismert dalszövegeivel. A zenekar és a fesztivál ezzel a szép gesztussal búcsúzik egymástól és a hőn szeretett közönségtől is. A nagy koncert szombat este várható, feszült figyelemmel.

A Lovasi-kiállítás mellett közvetlenül az efZámbó által feltuningolt jó öreg Trabantot csodálhatja meg az ember lánya, s ha tetszik neki, a VOLT fesztivál után licitálhat is rá a vatera.hu-n, hogy az árvízkárosultakat ezúton is támogassa.

A civil zónában is különböző kulturális programokra tehetünk szert, mint például betekinthetünk abba az életbe, milyen is lehet zárkában élni. Ugyanis a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön kiállított egy méretarányos zárkát, be lehet menni, barátkozni lehet a gondolattal. Hát nem ajánlom senkinek, főleg azoknak nem, akik klausztrofóbiások.

A nap első koncertje kora délután ért utol, mikor is a kis csipet-csapat unszolására elmentem „csajos zenét” hallgatni az Anna and the Barbies-ra. Hát leesett a képem, amikor az úgynevezett csajos zene átcsapott valami elég jól összeszerkesztett, divatos és nagyokra hajazó rock-punk irányzatba. Ráadásul a piros pont azért is jár, mert szeretem az olyan zenekarokat, akik együtt élnek a zenével, márpedig Pásztor Anna tökéletes egyensúlyban mozgott együtt a zenekarral a színpadon, akárcsak úgy, mintha lenn mozognának a közönség soraiban a saját zenéjükre tombolva. Megspeckózták világukat a 2-5 másodperces, mindenki által jól ismert zenei dallamok becsempészésével, mint pl. Michael Jackson vagy Marilyn Manson stílusával. Zenéjük állatias, őrjítő, olyan habitussal adták ki magukból a zenét, hogy ámulsz-bámulsz. Élvezik, mintha megállna a tér, és csak a zene létezne a világban, ami nem mellékesen nagyon jó kapcsolóelem az emberek között… Kötelező.

A nagyszínpadon a rocklegendák, a közönségben az örökifjú Edda, Omega, Tankcsapda, Deák Bill Blues Band rajongók…  Szép számban összegyűltek a nagy eseményekre, de furcsamód minden más helyszín is tömve volt. Éjfélkor például Kiscsillag koncert, Tankcsapdával fűszerezve, Lovasi ugyanis húzta a száját a szervezés ballépésére, miszerint elég közel vannak egymáshoz a színpadok, és magukat elég kevésbé hallják, mint  a szemközti színpadon játszó együttest… Hát na, technikai malőr, mindenkivel előfordul, Lovasiék az összes kemény számot eljátszották, a nyugisabbak meg maradtak a Tankcsapda koncert végén. Nincs rájuk panasz, a zene jó volt.

Kiscsillag után következett volna a várva várt drumandbass istencsászár, Ed Rush előadása az MR2 színpadán, de aztán mégsem, hiába is vártuk. Helyette a Fine Cut Bodies állt be, akik eleinte minimal breakkel, majd pedig kicsit táncolhatósabbra vették a figurát. És a dobbasszussal a fülemben rám is virradt a másnap reggel.

Day Two

Miután hangoztattam, hogy nekem nincs olyan, hogy egy fesztivált végigéljek bárminemű baleset nélkül, kiröhögtem magam. Nem kellett volna. A mutáns szúnyoginvázió megtalált, ráadásul jobbszemen, nagyon élveztem. Mindig emlékezni fogok erre az élményre. Miután kikúráltam magam a csípés alól, belevetettem magam a nagyszínpad és a többi helyszín adta mókákba. A Belga előtt nagy tömeg várt a nagyszínpadon, a srácok kitettek magukért, a gyógyszer egészen Komáromig gurult. VOLT ott színpadon fetrengés, plüssfigurák énekeltek, és különböző felfújható gyerekmatracok kerültek a srácok fejére – gumigomba, kisvonat és társai…  A tömeg meg persze lelkesen rázta a fejét, üvöltött, röhögött, nevetett, vicsorgott, visított, együtt kántálták az Egykéthár’ – a kurva anyád… Kiélhettük a káromkodási hajlamainkat, ahogy azt máskor is.

Kis élesváltás, színpadon az Irie Maffia. Megosztotta a közönséget, kellemes háttérzenét nyújtott a hűvösben ücsörgőknek valamint kellőképpen megmozgatta a lelkes népet. Ezúttal nem csalódtam bennük.

A nagyszínpadon a legnagyobb legenda, Billy Idol érkezése megőrjítette a közönséget. Az immáron 55 éves örökifjú titán annak idején a hetvenes években lett sztár, de a mai napig megőrizte lenyűgöző tehetségét, imázsát, fiatalos lendületét (melynek nagyját nyilván a botoxnak köszönheti, de ritkán látni ilyen idősen ilyen felsőtestet…) és természetesen a hangjával sem volt panasz. Tökéletesség, enyhe eufória, én is rögtön a régi időkben éreztem magam. Aminek a legjobban örültünk: Dancing With Myself, Rebel Yell, Sweet Sixteen, s a legjobb az előadásban az volt, hogy cseppett sem látszott Idolon az idő múlása…

A nagy külföldi híresség után jöjjék-lássék az egyik hazai nagyhal, Kiss Tibi a Quimbyvel. Tőlük nem vártunk sem nagyot, sem kicsit, a számok tökéletesek voltak, én itt-ott a számok egymásutánjában találtam némi kivetnivalót, de a soproni hangulat és az Idol-megadta eufória könnyített a lelkemen, s feledtette is otthonfelejtett aggodalmaimat… A Quimby után már csak keringtünk mint gólyafos a levegőben, mert egyszerre Brains és egyszerre Air. Én tétovázás nélkül az Air nevezetű francia zenekart választottam. Azon az estén az OTP Junior Radiocafé színpada igen elektronyosra vette a figurát, hiszen hamarabb nagyörömömre ismét találkozhattam a pöttöm énekesnővel megáldott osztrák Parov Stelar Banddel, akik ismét hatalmasat szóltak, a közönség kiszorult a sátorból, később Zagar ütötte agyon a vájtfülűeket, majd pedig az imént emlegetett Air, akik tökéletesre csiszolt melankolikusságukat remekül ötvözték a new-wave irányzatok sokszínűségével. A végére pedig szó szerint lecsavarták a fejemet a nyakamról, olyan zenei utazásban volt részem pusztán fáradságból és pár kübli sörből, hogy csak ezért érdemes lenne visszautazni majd’ 260 km-t…  S a nap ezzel korántsem ért véget, mivel ezután kaptak helyet az elektronika nagymesterei az MR2-n és a Radiocafén egyidőben: Tiga és Andy C. Előbbi nyugodalmas minimal-ban fürösztötte a jónépet, utóbbi megtáncoltatta jó kis dobbasszussal, slágeres dnb-trackekkel a még talponállókat. Mindkettő elég volt, jöhet a harmadik nap.

Day Three

A harmadik napra érte el a káosz brigád a VOLT fesztivál szervezőit… Egyes koncertidőpontok megváltoztak, Ákos délután kettőkor beállt hangolni az esti koncertjére, a PUFot áthelyezték másik színpadra, így hirtelen azt sem tudtuk mi sem, merre vagyunk arccal… A napot Csík Jani bácsi kezdte azzal, hogy elhúzta a nótánkat, s nagyörömünkre több feldolgozást is hallottunk, mint például Lovasi tollából az Igazságost, vagy Kiss Tibi tollából a Fekete Lamour-t. Ezzel egyidejűleg szólt Takáts Eszter aki általában a Gumizsuzsival nyomul, de most otthon hagyta őket, jól tette vagy sem, ezt közönségszavazásra bocsátom, a lényeg a lényegben, hogy elbűvölte a közönséget a dallamaival, az egyedi hangzásával és zseniális dalszövegeivel.

Utána Ákos színpadra lépéséig hereverehevere, igyekeztünk megtalálni a balanszt újra és újra a fáradtságunk és a menni akarásunk között. Mivel Ákos előtt a Hobo annyira nem kötötte le a figyelmemet, így bemelegítettünk a nagyágyúakra, Ákosra, Prodigy-re, és az utánuk következő Kruder&Dorfmeisterre. Megmondom őszintén, nem nagyon hittem abban, hogy Ákos képes lesz felpörgetni kellőképpen a közönséget a Prodigyre, de azt kell mondjam, hogy teljesen felesleges volt ezen problémázni, hiszen Flintték igenis tettek róla, hogy kellőképpen felpörögjenek. Ákos adta a szokásos miliőjű kellemes koncertjét régi-új dalokkal, belőtt séróval, akár csak még mindig a Bonanza Banzai tagja volna (életem első Ákos koncertje volt mellesleg, és csillagosötöst érdemel – a szerk.). A Prodigy pedig ismét kitett magáért. A tömegbe verekedve sikerült átszellemülve éreznem a zenéjükből áradó energiát, azt a tényt, mennyi ember van körülöttem, s ezúttal nem sokalltam be. Tény, hogy a zenekar a Poison c. nótáig elég furán szólt, de utána szétverték a berendezést. Legszebb momentum: talán a tavalyi Szigeten megtanulták, hogy a magyar közönség nem igazán kapható a circle-re, a szabályok ugyanis eléggé nagyon tiltják, itt is megpróbálkoztak vele, de mindhiába. Előkerült az Adu Ász, mindenki le a földre, színpadon szól a Smack My Bitch Up. A refrénnél tessék tombolni. Egyé’! És a közel ötvenezer ember egyszerre bukott le majd föl a rengetegben. Eszméletlen élmény volt.

Mindeközben a Radiocafé színpadán is borzolták a kedélyeket, az ukrán népzenét játszó Haydamaky kitöltötte a csöndet Ákos és a Prodigy között, megtáncoltatta azokat is, akiknek tulajdonképp semmi közük nincs a népzenei gyökerekhez. Prodigyval párhuzamosan szólt Barabás Lőrinc és zenekara, kellemesen csengett a Prodigy által alakított már-már hardcore technológia után. Barabást követve továbbra is csendesre vettük a figurát, a Kruder&Dorfmeister lágy dallamai elringattak az utolsó nap hajnalára.

Day Four – VOLT Off

Utolsó nap a nagyszínpad bővelkedett zenei stílusokkal. Volt ott reggae a jóöreg LB27 előadásában, jó kis hazai Péterfy Borival és a Love Banddel, egy kis trashmetal a Soulfly-jal, szintén hazai nagyhal a Kispállal, akik ezúton búcsúztak a VOLTtól, és egy kis melankolikus triphop egyveleg a Massive Attacktól. Nem is csoda, hogy ez VOLT a legnépszerűbb nap, mintegy 70 000 ember megjelenésével. A nagyszínpad előtti őrület már kora délután, a Ladánybene társaságában megkezdődött, kapták az arcba a raggamuffint a népek, amit Péterfy Bori a tőle megszokott hevültségével tetőzött, a szerelem-születés-szerelem csak úgy patakzott le a színpadról. A buli durvul, ahogy a színpadra lépett a Soulfly, látványos fejrázással és ordenáré metálhangulattal. Nem kislányoknak való, szóval ne menjünk a színpad közelébe, jó nekünk a megszokott balszél.

Amint a metálarcok kipihenték magukat, jött, látott, győzött a Kispál zenekar, utolsó alkalommal a soproni VOLT fesztiválon. Lovasit túlfűtötte a pálinka, tovaszállt a mostanában észlelt savanyú hangulat, hatalmas muri kerekedett. Kellőképpen búcsúztak. Ismét le a kalappal előttük.

És jöjjön az általam várva várt nyugodalmas lötyögés a Massive Attack közreműködésével. Félórás késéssel s viszonylag hamar ellőtték a sokak által ismeretes nótákat, mint a Doktor House betétdalává avanzsált Teardropot, vagy a Man Next Doort, utána jöhetett az új lemez, a Heligoland magyarországi bemutatkozása. Elcsavarta a fejünket, tömör gyönyör a köbön, már ezért megérte 4 napot végigszenvedni a negyvenfokban, sátorban, hűvösben, jéghideg zuhannyal. A MA koncertre csak annyit mondanék: jöttem, láttam, visszamennék.

Mindeközben persze nem állt meg az élet a többi színpadon sem, sőt mi több! Délután az Anima Sound System angyalajkú Németh Juci újdonsült Nemjuci formációján pöröghettünk, már-már euforikus és kissé szublimált állapotban, de még mindig, a negyedik nap derekán is sokat segített a jóöreg soproni sörbarátunk. Az MR2 színpada kedveskedett még a mulatós zenés táncos ska-rajongóknak is, hiszen fellépett a Pannonia Allstars Ska Orchestra soktagú sokszólamúsága is. Volt ott zene, tánc, ének, dínom-dánom, miegymás.

A Radiocafés színpadon szintén kaptunk még egy kis elektronikát a Neotól, akik hozták a sajátságos szájízüket, a maguk kis new-wave, elektronika, már-már néhol minimal és break stílusukban. A nap fénypontja ezen a helyszínen mégis az internetes közösségi vidoportálon feltűnt Dub Fx előadása volt, akiben nem csalódtunk, s aki volt olyan kedves, hogy megvárta a MA befejezését, mivel a legtöbben erre a két koncertre voltak a legjobban kíváncsiak azon a napon. A srác olyan volt, akár a képeken – jelen esetben videókon. Öcsém, hihetetlen, a zene ereje mit nem képes kihozni az emberi hangszálakból.

Next? VOLT!

Összességében mondhatni Sopron kurva messze van, de a helyiek kedvessége és az idei fesztivál melegsége (ez esetben szó szerint értendő) visszavárhat engem is és kis csapatomat a messzi nagyvárosba. Megérte ismét csigaházba bújni, hatórákat utazni, hiszen volt ott eszemiszom, az időjárás is nekünk kedvezett. De ne tegyük túl messzire a sátrat, hiszen holnap startol negyedik alkalommal a magyar tenger melletti színes elektronikus fesztivál, a Balaton Sound, s lesz még idén egy tokaji Hegyalja, egy óbudai Sziget, egy ozorai Ozora és egy szegedi SZIN. Fújd ki magad, csináld a fesztivált!

VOLT top5: Massive Attack, Prodigy, Billy Idol, Parov Stelar, Ed Rush.