Csináld a fesztivált! 2010 - Ajánló az idei fesztiválkínálatról

Aszondja' a magyar sajtó, hogy 2010 a fesztiválok éve. Na tessék, szépen vagyunk, kapkodhatjuk is a fejünket a nagy dömpingben. Idén is lesz egy VOLT, egy Hegyalja, egy BalatonSound és egy Sziget. Ugrassuk be a majmot a vízbe, tessék-lássék az idei fesztiválkínálat.

 

 

 


VOLT Fesztivál – Sopron – Lővér Kemping – június 30-július 3.


Alig pár hét múlva beindul az élet a Hűség Városában, ezernyi fiatal lepi el a Sopronba induló vonatokat, azon se csodálkozok, ha valaki a vagonról lógva szalad az idei VOLT Fesztiválra. Ami nem is csoda, hiszen olyan neveket ígértek be nekünk, hogy helyből lefossuk egymás bokáját (ami szintén nem meglepő)...

 

A fesztiválok nagyágyújának nyitónapja a Magyar Rocklegendákkal ékeskedik, olyanokkal, mint az idén 30 esztendős Edda, az elmaradhatatlan Tankcsapda, a mindig ékesszóló Deák Bill Blues Band, vagy az Omega. De erre a napra érkezik még a Datarock és a jeles dobésbasszus képviselő Ed Rush bácsi. Asszem kezdhetünk hajhullásgátlót szedni, mert a felhozatal még nem ért véget ezekkel a nevekkel. Jön ugyanis az első nap Billy Idol, a magyar alternatívum képviseletében a Quimby, a szintén kedveskedő Air, a mindenkit megmozgató Parov Stelar Band, valamint szintén kapjuk az arcba a dobmegabasszust  Andy C.-től. Magyarok közül lesz olyan, hogy Brains, Zagar, Subscribe, és hogy ne csak mindig a fiataloktól zengjen az ének, a Beatrice is. Másnap színpadra lép Ákos, érkezik a tavalyi Szigeten közel 70 000 embert megmozgató Prodigy (prodidzsáj, nagyon gáz?), a sokszínű, igen tehetséges osztrák duó, a Kruder & Dorfmeister, az ukrán etno-ska folkzenét szolgáltató Haydamaky, a hard-core barátoknak pedig Agnostic Front… Pfuh, most egy nagylevegő, sok lesz ez a jóból, én azt gondolom. Természetesen a magyarok képviseletében megjelenik Moby Dick, a 30Y vagy Barabás Lőrinc is… És utolsó napra még odacsapnak azért az asztalra, hiszen fellép az utolsó leheletével még a Kispál és a Borz, érkezik lágy trip-hop dallamokkal a Massive Attack és a gyorsan hírement utcazenész, Dub FX is feltűnik hazánk kis zugában.

És most nyugalom, ezzel csak elhúzzuk előttetek a mézesmadzagot, tessék megnézni a VOLT hivatalos honlapját a részletes programért, aztán a hó utolsó napján föl a házat a hátunkra és legyünk hűek méltón Sopronhoz!


Part Top 5: Massive Attack, Ed Rush, Kruder & Dorfmeister, Air, Prodigy.


BalatonSound – Zamárdi – július 8-11.


Idén végre olyan fesztiválprogramot kaptuk összességében, hogy nem ütközik egy mulatság sem másikkal. Az idei év soron következő második nagy csapása a magyar tenger melletti Zamárdiban súlyt le. Nem is csoda, ha megüti a guta az érdeklődőt, hiszen itt lesz az elektronikus szcéna színe-java és persze egyéb ékességek. De haladjunk csak szépen sorjában…


Első napon a már-már kuriózumnak számító Pet Shop Boys, Svan Vath, a Klaxons, Paul Oakenfold, Bootsie, a Colorstar, Metha, Chris Plastic & Lauren Frost (emlékezzetek csak a Coldfish interjúra…) húzza majd a talpalávalót. A második nap sem lesz kutya fellépők szempontjából - a melegről mondjuk vitatkozhatunk majd ott és akkor – hiszen lesz a The Chemical Brothers, Paul van Dyk, a Tricky, az elmaradhatatlan Anima Sound System, Budai, Brains, Palotai és hogy a magyar palettának csak a legszínesebb ékességeit említsem…  Az áradat még mindig nem ért véget, harmadnapra fellép a zenecsatornák által eléggé futtatott David Guetta, jön a Pendulum, Carl Craig, Gregor Tresher, Michael Mayer, Paul Kalkbrenner valamint a Hot X. Hazai pályán megmozgat az Esclin Syndo, a Beat Dis, a Zagar, Naga & Beta, és többek között még a Paso valamint Péterfy Bori és a Love Band. És még mindig ne álljunk meg, olvassunk csak tovább, mert utolsó napra még belecsobbanhatunk a mélyvízbe Jamiriquai-tól, John Digweed-től, Hernán Cattaneo-tól. A magyarok is csillognak, ott lesz a Neo, Varga Zsuzsa és zenekara, a Korai Öröm, Dandy, vagy a Muzzaik produkció.


Na, de csobbanjunk vissza a jelenbe, tervezzük tovább a nyarat, és ha kedvetek támad a BalatonSoundhoz, nézzétek meg a fesztivál honlapját!


Part Top 5: The Chemical Brothers, John Digweed, Hernán Cattaneo, Klaxons, Pet Shop Boys.


Hegyalja Fesztivál – Tokaj-Rakamaz – július 14-18.


Idén is felvonul a magyar zeneipar színe-java, és kapunk egy kis ízelítőt külföldről importált metál, pop és egy kis „amerikai egyetemistáknak szóló könnyűrock”, avagy kaliforniai punk finn fűszerekkel meg miegymás.


Első nap bemutatkozik a finn Disco Ensemble, aki ismeretes Gogol Bordelloval járja kicsiny bolygónkat, valamint a nu-jazz dallamait játszó The Herbaliser. Hazai mezőnyben helyet kapott a Csík Zenekar, a Tankcsapda, a Colorstar, a Neo, vagy akik immáron elmaradhatatlanok Tokajban, általunk is közvetlenül ismeretes Tisztán a Cél Felé zenekar. Második nap ugrabugrálhatunk egyet a Groove Armada-ra, akik most lépnek fel először hazánkban teljes felállásban. De kapunk még boldog perceket Nemjucitól, a Roadtól, Szűcs Krisztiánéktól (Heaven Street Seven), a Carbonfoolstól, az Irie Maffiától, valamint a Kiscsillagtól és Ludmillától is. Szép kis program, mondhatom. És csak ezután jön a java! Harmadnap szaggatja majd az ír punkzenét játszó Paddy and the Rats, a magyar raggie jeles éke, a Ladánybene27, a kellemes unplugged koncertekkel beköszönő Záhony Unplugged Projekt (ZUP), az Ektomorf, és itt is fellépnek Lovasiék még egyszer utoljára. De a csúcsok csúcsa este érkezik: a Motörhead szakítja majd le a fejedet, majd utána Roots Manuva lötyögtet el, és kísér kézenfogva egy-két lánnyal ismeretlen sátrakba… És a jóból is megárt a sok, de nekünk nem, utolsó napra hagytak nekünk egy Quimbyt, Barabás Lőrinc Ekletric-et, Alvin és a mókusokat, Ákost és itt is megszólal egy kis dárenbéssz, Rewindék képviseletében.


Tessék-lássék, uccu neki lemenni már mínuszegyedik nap, hogy mindenkinek megfelelő sátorhelye legyen, hogy kellő mértékben fogyasszunk a finom tokaji szamorodniból és társaiból, aztán pedig ereszdelahajamat a fesztiválon. Részletekért pedig katt!


Part Top 5: Herbaliser, Disco Ensemble, Roots Manuva, Motörhead (muhahaha), Paddy and the Rats.


Sziget Fesztivál – Óbudai Sziget – augusztus 11-16.

Idén augusztus huszadika előtt kitéphetjük a hajunkat, hogy utána rápihenhessünk a magyar államalapítás ünnepén, hogy a nyár végét kellőképpen ünnepeltük meg.  A Sziget ismét elkápráztat minket mindenféle földi jóval, szörnyülködhetünk a pusztító hőségre, az allergiára, a porra, a rengeteg szemétre és érezhetjük ismét úgy magunkat, mintha nem is itthon lennénk.

A magyar fesztiválok királya idén a Kispál és a Borz búcsúkoncertjével indul (-1. nap), mely hír sokak számára keserédes, sokak számára hálaistennek-szagú. Lovasiék felejthetetlen, tán háromórás mulatságot is ígérnek nekünk, meglássuk mi sül ki belőle, lehet aszondják, hogy nem megyünk mi a fenébe sehová. A nulladik napon idén a raggae kapja a főszerepet, fellép a LB27, a Skatalites, a The Aggrolites, a The Wailers, az UB 40 és a Toots & The Maytals. Ezen a napon Cseh Tamás emlékkoncert is lesz, melyben helyet kap a HS7, a Csík Zenekar, a Paso, a Napra, Péterfy Boriék, a Quimby, a Besh o Drom és sokan mások is. Ez már úgy beadja majd az érzést, szerintem… A napi bontást még nem hozták nyilvánosságra, ezért csupán említés szintjén essék hát szó a fesztivál fellépőiről: a Nagyszínpadon helyet kap Billy Talent, a Faithless (jesszoké!), a Muse, Papa Roach, és a szépséges Jared Leto zenekara, a 30 Second To The Mars is. Hmmm! Nyaljuk meg a szánk szélét, mert ez csak a Nagyszínpad… További helyszíneken találkozhatunk ismét az Oi Va Voi-jal, Daniel Kahn & The Painted Birddel, a Mahala Rai Bandával, a Children of Bodommal, az Il Ninoval (váááá), a The 69 Eyes-zal, a The Fear Factoryval. A lista tovább folytatódik! Lesz itt Bad Religion, Gorillaz (maszkban lépnek fel vajon?), Infected Mushroom (asszem itt pisilem össze a bokám), de magyarok közül lesz az elmaradhatatlan keménymag: 30Y, Quimby, Irie Maffia, Paso, Carbonfools, Brains, Barabás Lőrinc…


Hát uccu neki, készüljünk már most az idei Sziget dömpingre,  menjünk mi is a Filatorigátig, hogy aztán hatszor lefossuk egymás bokáját a melegtől és a fellépők tömkelegétől. Részletekért látogassunk el a Sziget hivatalos oldalára, és barátkozzunk a gondolattal, hogy ott a helyünk, vagy ott a helyünk?


Part Top 5: Faithless, 30 Second To The Mars, Il Nino, Infected Mushroom, Oi Va Voi.

Tessék-lássék! Gyűjtsük a pénzt, a vizet, az energiát, tanuljunk meg nem szublimálni a melegben, valamint alakítsuk ki azt a jelenséget, hogy egyszerre megjelenjünk két helyen. Ez utóbbi mondjuk egy kicsit érdekesen hatna, valószínűleg kinőnénk az adott helyszíneket, hiszen alapjáraton rengeteg embert megmozgatnak majd az idei fesztiválok nagyágyúi. A sátrat előkészíteni, matracot felfújni, kotont a táskába tenni, és húzzunk bele a nyárba és csináljuk a fesztivált!


 

SZiN @ Szeged - augusztus 25-29.

Mint minden nyarat, az ideit is SZINtén az utolsó kapurengető, még egyet suhintsunk a nyárnak tarkójára Szegedi Ifjúsági Napok (augusztus 25-29.) zárja. Igazi zenei kavalkád várja az idelátogatókat.

A külföldi fellépők sorát ábécé sorrendben az angol beatboxkirály Berdyman nyitja, majd a Parov Stelar Band táncolós, fülbeszökő dallamaira rophatunk egy jót. Ez remek bemelegítése lesz az orosz Russkaja nevű formációnak, akik már visszatérő vendégei a szögedi mulatságnak. Ha be kéne tájolni a zenéjüket, magyar viszonylatban a Besh o Drom zenekar népzenei világához közelíthetnének, orosz szöveggel természetesen. De semmi vész emberek, a koncert közben a „Do you speak russian?” kérdésre a „Da, vodka!” válasz igencsak helytálló lehet. A hazai elektronikus zenei paletta színfoltjává váló, futurisztikus drum&bass zenét játszó Technoid Community vendége lesz az angol Calyx és a norvég Teebee, akik több mint valószínűleg az agyalapi mirigyünkig hatolva változtatják a jónépet jobb mutatóujjukat felmutató, csukott szemű bólogató jánosokká. De hát egyefene! A hazai zenekarok is szép sorjában belerázzák a lábunkba a boogiet, ebben segítségünkre lesznek (hogy csak egy párat említsek): a Besh o Drom, a Csík Zenekar és vendégei, a Brains, Deák Bill Gyula, a Korai Öröm, az Óriás, a Vad Fruttik…És ez még csak a nulladik nap volt!

A fesztiválszervezők igyekeztek minden napra olyan programot összeállítani, hogy legalább 2-4 külföldi fellépő és a hazai csapatok színe-java szolgáltassa a fülbizsergető dallamokat. Így csütörtökön (aug. 26.) fellép: az angol Chicane (akit férfiasan bevallva  utoljára az 1996-os Summer Hits kazettámon hallgattam) és az Elite Force, a német Lingua Loca, és Sugababes leányformáció, akiknek talán Akkezdet Phiai megmutatják mi fán terem is a magyar hip-hop (ha létezik ilyen), itt lesz a Barabás Lőrinc Eklektrik, a Colorstar, a Belmondo, a HS7, a Hősök, az Irie Maffia, a Kiscsillag, a Magashegyi Underground, a PUF, a Magna Cum Laude, Ludmilla, Zagar, stb…

Ha kipihentük ezt a napot, jöhet a péntek a svéd Europe zenekarral és a német technobandával a Scooterrel (az első sor kötelező, már csak a miheztartás végett!), és itt egy pár a magyar együttesek listájából erre a napra: Anima Sound System, Balkan Fanatik, Beatrice, Erik Sumo, Hollywood Rose, Kowalsky mega Vega, Mystery Gang, Odett and the Go Girls, Alvin és a Mókusok, PASO.

Ha ezt a három napot túléltük, akkor jöhet a fesztivál zárónapja,  a „szabad szombat, szabad szappanozni, szabad az én galambomnak egy pár csókot adni”, amikor is a húrok közé csap a finn csapat: The Rasmus, az orosz Erofeich Electric Band, a mindig táncolós N.O.H.A. (!!!), Péterfy Bori és a Loveband, Subscribe, The Kolin, 30Y, Belga, Sub Bass Monster, Nevergreen, Watch my dying, Quimby (tibiiiiiiii!!!).

Szóval emberek lesz itt ne mulass idén nyáron is, még mikor augusztus hónapunk az utolsókat rúgja, akkor sem szabad megfeledkeznünk a SZegedi Ifjúsági Napokról. Tessék csak meglátogatni a fesztivál honlapját! Egy tanács marad már csak hátra: mielőtt újra az iskolapadban vagy a munkahelyeden találnátok magatokat, vigyetek SZIN-t az életetekbe!

|
Idojrs elorejelzs



Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player