Lajkó Félix a zenével kommunikál; Ausztráliában is ismerték a Besh o Dromot - koncertbeszámoló és interjú

Lajkó Félix zseniális művész. Március 19-én este, szűk másfél óra alatt bevezetett a hegedűimprovizációs dallamok oly egyszerűségébe és komplexitásába, ahol még soha nem jártam. Nem csodálkoztam azon, amikor a videókon láttam, hogy a vonót már épphogy egy-két lószőrszál tartotta, annyira elnyűvődött játék közben... Itt nem volt nyűvődés, csak puszta zenei katarzis. Kolleginám szavaival élve ezt a koncertet kétszer kell végigülni - egyszer nézni és egyszer csak hallgatni.

Lajkó Félix és Brasnyó Antal Egerben

 

 

Lajkó Félix a zenével kommunikál. A koncert alatt Brasnyó Antal kísérte brácsán a vajdasági hegedűművészt, és sokszor nem tudtam eldönteni, melyikük improvizál és melyikük "csak" játszik.  Megdöbbentő volt számomra az a fajta nem verbális kommunikáció, amivel a két művész össze tudott kapcsolódni a játék közben. Ezért éri meg nézni a koncertet. Az estjeik amolyan dalestek, ahová visznek egy dalt, s sokszor az esten felcsendülő egy-egy dallamot variálnak meg. Ezért érné meg egyszer úgy végigülni, hogy behunyt szemmel csak a zenére koncentrálhatunk, kizárva a külvilágot, belépve Lajkó Félix zseniális virtuóz világába.

Másnap pedig a Besh o Drom lépett fel s reprezentálta stílusát a népzenei hétvégén. A koncert hatalmas volt, a kezdetben ülve toporgós tömeg a harmadik számra már ugrándozott, kacarászott s betöltötte az egész termet az a különleges hangzás, amit a zenekar képvisel. A koncert előtt sikerült egy röpke interjúra elkapnom a zenekar fúvósát, Barcza Gergőt, aki többek között megszólaltat szaxofont, ney fuvolát és kavalt is. Íme!

 

Barcza Gergely (Fotó: Korsós Viktor)

Part: Hol szerettek jobban játszani, Magyarországon vagy külföldön? Értem ez alatt, hogy hol érzitek, hogy kedvesebb a fogadtatás?

Barcza Gergő: Nagyon változó, nem lehet szabályt felállítani, hogy hol érezzük jobban magunkat, nyilván az az optimális, hogy mindenhol. Azt nem mondhatom, hogy külföldön azért jó mert nem ismernek bennünket, mert például most jöttünk vissza egy kéthetes turnéból Ausztráliából és meglepődve tapasztaltuk, hogy ott is ismernek minket. Vagy nekem egy van ezzel kapcsolatban egy nagyon jó személyes élményem, hogy találkoztam egy sráccal, aki hat évvel ezelőtt a Besh o Drom hatására kezdett el szaxofonozni Ausztráliában. Persze az itthoni koncerteknek van meg az igazi varázsa, hiszen sokan úgy jönnek el, hogy tudják, mire számíthatnak.

Part: S a visszacsatolásból mit érzékeltek, hogyan fogadják ezt a tradicionális hangzásvilágot?

Barcza Gergő: A mi zenénk tulajdonképpen egy keleti-balkán vonalú, szintehogy elképzelt nép zenéje, ami táncra, mulatságra való, és nyilván ezt mindenhol a világon értik az emberek.

Part: S ha külföldön jártok, ott is megismerkedtek valamennyire az ottani kultúrával, van-e olyan, hogy ha megragad bennetek egy dallam, azt beleépítetek a saját hangzásotokba?

Barcza Gergő: Igen, nagyon sok ilyen hatás ért már minket. Tavaly ősszel játszottuk Koszovóban, ahol nagyon sok albán zenét vásároltam, s a hangzása konkrétan meg is jelenik egyik számunkban. Ausztráliában pedig feldolgoztuk Cseh Tamás Ausztrália c. számát, amibe belevettük az ottani hatásokat is, s ezek nagyban befolyásoltak, hogy előadtuk ott pont ezt a számot. Igazából Nyugat-Európából nem nagyon hoztunk el semmit, de ha délen vagy akár keleten játszunk valahol, az valamilyen formában hatással van a zenénkre.

Part: Magyarországon van olyan zenekar, előadó, ami nagyon közel áll hozzátok, amit nagyon szerettek?

Barcza Gergő: Én személy szerint nagyon szeretem a Parno Grasztot például. De azt nem mondanám, hogy a zenéjük akár közvetlenül vagy közvetve is hatna ránk, hiszen mindenkinek megvan a kedvenc zenekara. Persze nagyon sok más is van, amit szeretek, de azt jó dolognak tartom, hogy nem nagyon még egy másik zenekar, mint amit mi képviselünk.

Part: És esetleg van olyan énekes, akivel szívesen csinálnátok egy közös produkciót?

Barcza Gergő:
Én a magam nevében azt mondhatom, hogy Bangó Margittal nagyon szívesen zenélnék együtt újra, hiszen egyszer felléptünk közösen egy koncerten, lassan 3 éve, ami nagyon sikeres volt, de nem lett sajnos folytatása, s én nagyon szeretném, ha lenne. De pl. Deák Bill Gyulával is nagyon szívesen játszanék együtt, akit zseniális énekesnek tartok. És persze rengeteg mást felsorolhatnék még.

Part: S a csapatmunka hogy működik? Jó sokan is vagytok viszonylag, s fennállásotok alatt azért átesett a csapat néhány tagcserén...

Barcza Gergő:
Persze, ki kellett alakulnia egy módnak, hiszen nagyon sokat járunk külföldre, sokat turnézunk, sokat vagyunk összezárva, s ez azért nehéz dolog. De a mostani csapat, akivel már azért évek óta játszunk, nagyon erős, hatékony. Turnékon minden probléma nélkül veszünk részt egytől egyig, ami azért a kezdeti időkben nem nagyon volt jellemző. A zeneírásban nem az egész csapat vesz részt, hanem van egy kisebb mag, hárman-négyen írjuk a dalokat, amit utána próbálunk a nagyzenekarral, de ez is problémamentesen szokott zajlani. Most vesszük fel az ötödik lemezünket, majd meglátjuk, hogyan tudunk majd ezen is együtt dolgozni, hisz mindegyik lemezt valami más munkamódszerrel vettünk fel, s ezért meglepetés is lesz majd a folyamat maga.

Part: A lemez mikorra várható?

Barcza Gergő:
Tavaszra terveztük, de sajnos akkor már nem fog megjelenni, így ha minden jól megy és ősszel kiadjuk, nagyon elégedettek leszünk.

Part: Kíváncsian várjuk, és további sok sikert!

|
Idojrs elorejelzs



Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player