Beszélgetés az új lemezről és további tervekről - interjú Kowalskyval és ChaChával

Voltam már nem egy koncertjükön. Tomboltam elsősorban, néztem mosolyogva hátsósorban, most pedig a színpad szélén ülve élveztem a nagyon kellemes Kowalsky meg a Vega koncertet. A fiúk két év után március 12-én ismét ellátogattak Eger városába és még a fellépés előtt volt annyi szusszanásnyi idejük, hogy a kérdéseimre készséggel válaszoljanak. Az új lemezről meséltek nekem. Íme!

 

Part: Üdvözöllek Benneteket! Azt hiszem, csapjunk is a lovak közé. Mi újság a Kowalsky meg a Vega háza táján?

Kowa: Tulajdonképpen dolgozunk az új nagylemezen. Annyi érdekessége van, főleg azoknak, akik kicsit is figyelemmel követik a KmaV tevékenységeit, hogy Debrecenbe költöztünk a Mosquito-hoz, s ott fog elkészülni az új lemez. A Mosquito-ról azt kell tudni, hogy többféle műfajban működik, dolgozott már a Tankcsapdával, a Desperado-val - szóval látszik hogy a stílusismerete elég széles skálán mozog. Elég izgalmasnak ígérkezik az új korong, amely tíz számot tartalmaz majd. Reményeink szerint elkészülünk vele áprilisban és májusban már szeretnénk meg is jelentetni.

Part: Addig pedig gondolom a régi lemezzel fogtok koncertezni. Erre vonatkozóan dolgoztok valamiféle újításon? Gondolok itt pl. arra, hogy tavaly megjelent egy koncert DVD-tek...

Kowa:
Hát most igazából a legfontosabb dolgunk az új lemez elkészítése, hiszen szeretnénk minél hamarabb játszani koncerteken az új anyagról, még akár a megjelenés előtt is. Terveink szerint április 2-án lesz Budapesten egy nagyobb koncertünk a WigWamban, s ott már szeretnénk játszani párat belőlük. Természetesen mindezek után sűrűsödni fog a program, hiszen el kell készítenünk majd az első klipeket, aztán pedig már nyakunkon lesz a nyár, és ugye a fesztiválszezonban nem fogunk tudni ezekkel foglalkozni. Addig szeretnénk bejáratni az új számokat, s őszre pedig tervezzük az első lemezbemutató koncertet.

 

 



Part: Mennyiben lesz más stílusilag, akár mondanivalóilag az új anyag?

Kowa: Alapvetően van egyfajta stílusa a zenekarnak, az nagyon nem változik.  Véleményem szerint hangszerelésében sokkal izgalmasabb lesz, hiszen ezzel lehet mindig játszani. Most ezzel is új lehetőségeink nyílnak, hogy stúdiót váltottunk meg új hangtechnikusunk is van. Az biztos, hogy új műfajt nem fogunk játszani, a vezérvonalat mindenképpen tartani fogjuk.

ChaCha: Mások lesznek a daloknak a megszólalása. A stílusból nem is állt szándékunk kilépni.

Kowa: Az az érdekes egyébként, hogy most már a srácok is vaskosan kiveszik a részüket a dalszerzésben, nem csak a szerzői munkában, teszem azt például hogy ChaCha most már énekelni is fog.  Eddig ugye az volt a megszokott, ha már csak énekről beszélünk, hogy csak én vittem fel a vokálokat. Most szeretnénk ebben is valami újat behozni. Ezáltal majd több hangot is lehet majd hallani, és sokkal komplexebb lesz az egész.

Part: Ezek szerint akkor a szövegre nem fogtok olyan nagyon nagy hangsúlyt fektetni? Hiszen az előző lemezeteken a szövegek bővelkednek mondanivalóval...

Kowa: Mondanivalója nyilván ennek is sok és nagy lesz, hiszen ebben is sok lesz a szöveg. De most sem szeretnénk elbohóckodni, nagyon komolyan kidolgozott szövegekkel dolgozunk, talán csak annyiban más, hogy viccesebb a megfogalmazás. Persze azért Belga-szintig nem megyünk el a humorral...

Part: Mióta dolgoztok most az új lemezen?

Kowa:
Viszonylag régóta, hiszen a lemez tartalmaz olyan dalt is, amit a ChaCha még Dél-Afrikában írt, de tartalmaz majd olyat is, ami mindössze két hete íródott. De tulajdonképpen a gerince az már egy éve megvan tervezetekben. Még pluszban érdekesség, hogy a Black Outból ismert Csányi Szabolcs is közreműködik majd egy-két számban. 

Part: A szövegírást továbbra is Te viszed, Kowa, vagy abból is kiveszik a többiek a részüket?

ChaCha:
Persze, ez az optimális. Szerintem nekünk nem kellene szöveget írnunk.

Part: Pedig én kíváncsi lennék egy olyan dalra, aminek a szövegét Te írod :)

ChaCha: Ó, ezt sajnos nem tudom most megígérni, garantálni meg végképp nem. :)

Kowa:
A jelentős változás az, ami már a Szemenszedett Igazság idején kiforrott bennünk, és ebben az új lemezben testesül majd meg, vagyis az, hogy tényleg mint csapat hozzuk össze a lemezt. Ezelőtt ugye, köztudott, hogy volt egy zeneszerző team, akik megírták a KmaV zenei alapjait, de ennek az újnak a gerincét már a ChaCha - és persze a többiek is adják.

Part: Na, kíváncsian várjuk az új lemezt! És mit is mondtál, áprilisban jön ki?


Kowa:
Körülbelül akkorra készül el. Azért mondom, hogy elvileg májusban jelenik meg, mert most még kérdéses a kiadó mibenléte, hogy egyáltalán hol tudjuk ezt intézni.

ChaCha:
Ez általában utolsó pillanatban szokott eldőlni.

Kowa:
A lényeg, hogy még nyár előtt meg akarjuk jelentetni.

Part: És a lemezbemutató koncertről tudtok már valamit?

Kowa: Az pedig ősszel, a szokásos konstrukcióban fog zajlani, először Debrecenben, aztán pedig Budapesten fogunk bemutatkozni vele.

ChaCha:
Tudomásom szerint november 12-én lépünk fel Debrecenben a Lovardában, és december 18-án lesz a budapesti lemezbemutató. A budapesti koncert dátuma még változhat, de a debreceni az már biztos. Addig pedig még sok dolgunk van! :)

Part: Köszönöm szépen az új információkat, további sok sikert az új lemezhez!

 

|
Idojrs elorejelzs



Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player