"Nem-e hiánya jellemzi legszebben a Jelenvalót?" (BDK)

Írta: Erdős Mária 2010. augusztus 23. hétfő, 09:00

Németh Hajnal 2 Dal 1 Vég c. munkája és én a Modemben

A művészet legszebb mozgatóereje számomra az az alkotói vágy, mely a tevékenysége által egy Isten képmására alkotott ember nézetre mutat rá és azon belül egy "teremtő" gondolatra...

A napjainkat jellemző legfontosabb és legjelentősebb művészeti tevékenységek már nem merülnek ki az alkotói vágyban. A létrehozás élményén belül, a meghökkentésen, az elkápráztatáson és az önkifejezés mondanivalóján túl, a válaszok nélkül hagyott vagy több választási lehetőséget is magába foglaló művészi gondolatok érvényesülnek a legjobban.

A társadalmi-, gazdaság-politikai-, természetvédelmi-,…stb. problémák megválaszolatlan kérdései vagy a kérdésekre adott megkérdőjelezhető válaszok hiány-eszközökké váltak a művészetbe, úgy mint az örök témaként szolgáló létezés kérdése.
Míg a tudomány és a vallás ezen hiány-állapotokat hivatott pótolni, addig a művészet ezen hiány-állapotok megkeresését és a hiánypótlás  megkérdőjelezését tűzte ki céljául. Nem feladata (nem tartja feladatának), hogy megoldást keressen illetve megoldja/megszüntesse a talált hiányt, csak figyelmünket akarja ráirányítani.

A debreceni Modembe látogatva minden esélyünk meg van arra, hogy meglévő válaszainkra kérdést kapjunk és az ott kapott kérdéseinkre választ keressünk.
Németh Hajnal (egy jelenleg Berlinben élő fiatal képzőművész) hatás-vadásznak látszó installációiban az általa elérni kívánt, új jelentésbeli összefüggéseket keresgettem, ahol a létezés kérdésének megértését vagy a politikai propaganda nyelvezete vagy a populáris kultúra jelenségei bonyolítják.
A fogadótérben egy totálkáros fekete BMW látványa fogad, melyet már az épület üvegablakán kívül is lehetetlen volt nem észre venni. Szándékoztam egyszerűen elsétálni a munka előtt, mivel azt még a megérkezésemet megelőzően az arcomba vágták, mint valamiféle csalogatót. Ez ellenszenvet váltott ki bennem. A portához igyekeztem és próbáltam minél hamarabb jegyet váltani. Útközben kezdtem észlelni a számomra csak rám erőszakolt vizuális látványhoz tartozó hanginstallációt is, melyben autóbalesetet túlélő személyek interjúja alapján három operaénekes egy zeneműt ad elő. A kottatartókra tett interjúkat olvasva kiderült számomra, hogy az autóbalesetet túlélő személyek már megfogalmazott- és eldöntendő kérdésekre válaszolnak. A konkrét kérdések megkönnyíthetik, de meg is nehezíthetik a válaszadók feladatát. Olyan érzése támad az embernek, mintha a kérdező belelátna a válaszadó gondolatába vagy csak olyat szeretne kimondatni, amit hallani is akar.
Megkérdőjelezendő válaszokkal és megválaszolatlan kérdésekkel indulok tovább, hogy kiállításnéző túrámat egyszer befejezhessem.
A harmadik emeleti kiállítótérben találok rá a folytatásra, ahol középen egy olyan színpad fogad. melynek egyik oldalán hangfalakat imitáló installációt látok, a másik oldalán pedig a hozzátartozó (vagy ahhoz asszociálható) hangok helyét találtam. Meglepetésemre kezdett világossá válni számomra az a fajta művészi koncepció, mely egy kiforgatott világ kiforgatott kérdéseinek válaszát is kérdésessé tudja tenni. Semmi sem valóságos itt. Ahogy a művészet, úgy az ahhoz szükséges eszközök is megrendezett, valótlan világból jöttek; a reklám, a filmkultúra, a szórakoztatóipar, a tömegeket megnyerni vágyó propagandák termései.
A képi- és hangi világban egyaránt megfigyelhetőek a szabálytalanságok és a tapasztalatainkkal ellentétes technikai megoldások.

Hogy hiánya jellemzi-e legszebben a jelenvalót ( Balla D Károlyt idézve)azt jobb, ha mindenki maga dönti el. Ez a tárlat viszont lehetne egyik példája annak, hogy a már megszokott „nincs” is tud valami lenni és a már megszokott valamit is tudjuk „nincsé” tenni.

A kiállítás október 3-ig látható a Modemben.