Esszé a Főzés világáról - Ötletgazda: Őskaján Étterem/ Tolcsva- Cuisine és Kortárs kiállítása

Írta: Erdős Mária 2010. március 12. péntek, 15:31

„Amit a természetben látok, az olyan nagyszerű felépítés, amelyet csak nagyon tökéletlenül tudunk felfogni, és amely a gondolkodó embert az ’alázatosság’ érzésével kell, hogy eltöltse… Az én vallásosságom nem más, mint alázatos csodálata a végtelenül magasabb rendű szellemnek, ez a szellem a részletekben tárja fel magát, amely részleteket a mi gyenge és mulandó értelmünk fel tud fogni a valóságból." (Albert Einstein)

Mindannyiunk számára fontos lehet, hogy megértsük a körülöttünk is és bennünk is működő világot. Próbálnánk azt olykor a látványhoz hasonlóan megragadni, mint egészet, de a végén csak részekbe kapaszkodunk. Csalódnunk kell, mert átfognánk, ami végtelen, értelmeznénk, ami felfoghatatlan.
Néha kedvet kapok ahhoz, hogy kisebb részeket nagyobb vizsgálat alá vegyek és a Teljes megértéséhez ezáltal - talán - közelebb kerüljek. Létezik például egy –általam inkább csak kizsákmányolt- világ a nagy Egészen belül, melynek gyakorlata tőlem idegen, elméletével viszont szívesen ismerkedem. Az a fajta, idejét  sokat sajnáló típus vagyok, aki inkább csak gondolatban teljesít olyan feladatokat, melynek eredménye végül egy kedves rokonnál, egy közeli boltba vagy a ’ritka napok’ éttermébe lesz megtalálható. Tokaj-Hegyaljának mezővárosi kisutcájában áll egy régi jellegét mostanáig őrző, de új célt szolgáló épület, mely a művészet és gasztronómia éttermévé nőtte ki magát az elmúlt évtizedben. A hely családias hangulatáról a látszólag ott felejtett tárgyak és üzenetek élménye gondoskodik, mely a berendezés majd minden részében felfedezhető. Evésre-ivásra, pihenésre, olvasásra, kis időre vagy ott alvásra, külön kialakított terek szolgálnak. Nincs olyan hely épületén belül és épületén kívül, ahová a művészet egy csipetnyi hangulata ne szivárgott volna be egy kulcslyukon keresztül. Jelenlegi kiállításának témája, maga az étel, mely szorosan összefügg az általam hanyagolt tevékenységgel is. E kiállítás tárgya most kedvet adott nekem, hogy elfojtott szimpátiámat e terület iránt ismét felélénkítsem és gyermekkori kíváncsiságomat felnőtt érdeklődésbe engedjem átcsapni.

A főzés világa. Egyszerű tudomány és egyszerű művészet a szememben, mely hol vonz, hol pedig taszít eszközeit figyelve. Lehet számomra  áldozatokat követelő alkotás, mely megajándékoz vagy gondolat, mely betűit cserélve alakít életet-étellé.
Lehet éltető lehetőség, mely a léthez nem szükséges íz élményét ajánlja fel „ki nem érdemelt kedvességgel” számomra minden nap. Lehet mindennapossá vált feladat, elvárás vagy teher. És egy állandó, hogy (t)ennivaló mindig van és enni mindig könnyebb lesz, mint tenni érte. Emberi gyarlóságomnak ’köszönhetően’ kényelmessé váltam e kis világnak ezen területén, de érvem még sok, vádlóm most kevés.
Az általam lekésett kiállítás megnyitó teljes élményét nélkülözve, monitoron keresztül ragadtam ki olyan pillanatokat –megmaradt felvételek közül- mely rám így is bizton kijelenthető hatást gyakorolt, alapot adva néhány már fejemben megvetett gondolatnak.
A Disznótor élményét életem minden napjából nélkülöztem, de egy jégből kifaragott malac perzselésre kerülő, lassan olvadó ’teteme’ most egy kevésbé taszító eseményt mutatott be a számomra. Kiforgatott jelentésével, a hőnek anyagban játszódó szerepére hívta fel oly formán figyelmemet, hogy a már sokat foglalkoztatott elmélethez egy képet társított.
Saját munkáim során olyan témák iránt érdeklődtem, melyek az élő és élettelen közötti viszonyokat vizsgálva egy legalább látszólag közös pontra mutattak. Személyes érdeklődésem témáján rövidítve csak arról a két fogalomról teszek most említést, mely átfedésbe került a fent említett kiállítás tárgyával.

Az abszolút 0° az a hőmérséklet, mely -273c°-al mérve a lehűlés végső fázisa. Einstein egykori elmélete kimondja, hogy a hideg valójában csak úgy létezik, mint a hőnek egy fajta hiánya, mivel az elért szint után az adott érték már tovább nem csökkenhet. Ezen értéknél megszűnik minden fajta atom és molekula mozgás, a testből nem nyerhető ki további hőenergia (nincs hő leadás), az anyagcsere feltételei megszűnnek és minden, ami az élethez szükséges kialszik. Az abszolút 0° fogalmából kiindulva elérkezünk végül arra a pontra, hogy a hő életre és ételekre gyakorolt hatásán gondolkodjunk. A hő, az ételkészítéshez szükséges, receptbe zárt alapanyagoknál különböző hatást ér el és ugyan olyan fontos marad az étel elfogyasztásánál, mint az elkészítésnél.
Fellép még egy fontos tényező, mely hőhöz hasonló szerepet betöltve ugyancsak hatással van ételünkre és kettejük kapcsolata, hol felemelkedést hoz, hol hanyatlást tartogat. Mennyire bosszantó tud lenni például, ha egy kávé kihűl vagy egy sör felmelegszik. Ha az idő túl sokat enged a hőnek és egy forrni hagyott vizet elpárologtat. De ugyanez a tényező segít abban, hogy egy zselatin vagy egy puding megdermedjen, egy tészta térfogata a sütőben megnőjön.
Az idő és a hő kölcsönhatását figyelve, ismét közelebb kerültem még egy fontosabb terület megértéséhez a főzés világán keresztül.
A kiállításon résztvevő alkotók (köztük az étterem tulajdonosa), játékosan és szabadjára engedett gondolatokkal álltak ahhoz a témához, amit rám jellemző módon ismét komolyra fordítottam, mely lényegére egy igen rövid idézettel szeretnék csak kitérni.
„ Az idő a halál nagyon gyenge főzete, amelyet lassan adagolnak nekünk, mint valami ártalmatlan mérget. Kezdetben felélénkít, s még azt is elhiteti velünk, hogy szinte halhatatlanok vagyunk. De mikor napról napra, cseppről cseppre erősebb lesz, savvá változik, amely zavarossá teszi és felbontja vérünket. Még ha meg akarnánk is próbálni hátralévő éveinkkel visszavásárolni az ifjúságot, nem tehetnénk: az idő sava megváltoztatott bennünket, kémiai összetételünk már nem ugyanaz, tehát egy csodának kellene történnie. ( Erich Maria Remarque )
Én – Einstein szavaival zárva- csodának tekintek mindent, amit a természetben látok „ amelyet csak nagyon tökéletlenül…az alázatosság érzésével -tudok- felfogni. Az én vallásosságom nem más, mint alázatos csodálata a végtelenül magasabb rendű szellemnek, -mely- szellem a részletekben tárja fel magát, amely részleteket a mi gyenge és mulandó értelmünk fel tud fogni a valóságból” és mely részletek egyikét most ismét megvizsgáltam.

A kiállításon részt vevő alkotók:
-Barabás Márton – Ef. Zámbo István - Elekes Károly - Eperjessy Ágnes – feLugossy László – Leeman Pascal - Stark István - Süli-Zakar Szabolcs - Verebes György - Wahorn András-