Nem tudományos megközelítés, még csak nem is csak tanulmány. Néhány gondolat, egy kis eszmefuttatás az alkoholról. Arról, hogy mit jelent, ki hogyan iszik, miért iszik, mért iszik, mikor iszik, kivel iszik, és arról, hogy miért is jó hely a kocsma...

Fõiskolásként életünk szerves része az alkohol. Valószínûleg elenyészõ hányad az, a felsõoktatásban tanulók közül, aki erre a pár évre nem válik valamilyen értelemben alkoholistává. Mert ennek a meghatározása igencsak szerteágazó. Vannak, akik szerint már az is ennek számít, ha naponta egy pohár bort/sört elfogyasztunk. Na de hát kinek ne esne jól, egy-egy hosszúra nyúlt nap, vagy keményebb vizsga után beülni néhány haverral, baráttal a kedvenc kocsmájába, egy sörre, vagy boroskólára? (Na tessék, a Word meg nem is ismeri e kifejezést, borskólára szándékozta kijavítani...) Ez már megszokott, mindennapos dologgá vált. Persze nem mindenki van ezzel így. Valószínûleg mindannyiunk ismeretségi körében van olyan, aki rendszeresen, mélyebben a pohár fenekére néz. És még milyen szépen fogalmaztam. Azt, azét mégsem akartam írni, hogy gyakran minden este hulla részeg. Na nem, mintha ez nem fordulna ez elõ bárkivel, sõt, meg merem kockáztatni a kijelentést, hogy néha kell is az. Mert hát van, amit meg kell ünnepelni. És hát hogyan ünnepel, egy mai fiatal? Elõ az itallal, az majdhogynem mindegy is, hogy mi, csak legyen meg a hatása. És ünneplésre azért mindig akad ok. Vagy ha nincs, hát csinálunk.

Meg azért az összeülõs italozásnak közösségépítõ hatása is van. Egészen jól alkalmazható ötlet lenne a cégek számára, hogy a drága, és hosszadalmas csapatépítõ, meg kommunikációs tréningek helyett, hogy vigyék el a kollektívát egy közös berúgásra. Tagadhatatlan, hogy egy közös hányás örökreszóló barátságok alapja lehet.

Az is biztos, hogy nem véletlen az ivócimbora kifejezés léte sem. Szerintem nem csak nekem akadnak olyan cimborák, akikkel érdekes, bár egyre kevésbé meglepõ módon csak kocsmákban lehet találkozni, és hát a rá jellemzõ kedvenc itala mindig a kezében van. Ha meg mégsem, akkor meg megpróbálja magát meghívatni egyre mindenkivel. Meg különben is: ha az ember találkozni szeretne a barátaival, hová máshová menjenek, mint egy kocsmába?! Ott lehet nyugodtan beszélgetni, cigizni, és iszogatni. Meg zene is van, a legtöbb helyen zenegépbõl, szóval akár még az is szólhat, amit szeretünk, és még különösebben furcsán sem néz ránk senki, ha esetleg a kedvenc dalunkat a géppel együtt énekelnénk. Elmaradhatatlan érdemük ezeknek a helyeknek, a csocsó, a biliárdasztal, vagy a darts megléte. Szóval egyfajta kulturális intézmény, központi találkozóhely a kocsma, a legtöbb üzletfilozófiája (már ha lenne tudatos ilyen) tulajdonképpen hasonlít a mekiéhez. Majdhogynem azt csinálsz, amit akarsz, senki nem szól rád, ha csak nagyon nem renitenskedsz, és még a játék lehetõsége is megvan. Kinek mivel.

Az meg már, hogy ki mit iszik mindenkinek a saját döntése. Elég egy kellemesen hûs sör, esetleg boroskóla, vagy valami ütõsebb? Olyat én még nem nagyon hallottam, hogy akármelyik kocsmában tudott volna valaki is olyat kérni, ami nincs. Elfogy az ital, aztán vagy megelégszel a kellemes mámorral, amit az addig fogyasztott mennyiség nyújtani tud, vagy mész tovább, és kérsz még egyet. Vagy kettõt. Vagy sokat, és csúnya vége lesz az estének. Neked csúnya, a többiek számára vicces.

Másnap meg majd fogod a fejed, és próbálod megfogni a szobád, meg az ágyadat, mert hát bizony forog minden. És megfogadod, hogy soha többet nem iszol. Soha többet a héten...