Ahogy járom Eger utcáit, nem tudom nem észrevenni a mindenfelé elszórt szemétkupacokat. Itt egy cigarettás-doboz, ott egy mekis zacsi, és mindezt féltõn óvó anyai karként öleli körbe a mindent beborító csikktenger. Szemétügyi kukkolás következik.

Kis országunk - sok más egyéb mellett persze - a szemetelésben is élen jár. Egészen biztos vagyok benne, hogy nem vagyok egyedül, ki értetlenül pislog a rendre felbukkanó hulladékhalmok láttán, és persze szintén nem én morgok egyedül elégedetlenül az orrom alatt. Persze dumálni egész könnyû, a tett viszont egész más tészta! Nem kell szellemóriásnak lenni, elég egy finom adag józan paraszti ész, hogy megértsük, nem csupán a környezetünket romboljuk, de a híres-neves történelmi és turisztikai látványosságként hirdetett egercity közmegítélését is. Az meg megint egy másik dolog, hogy ki az a búvalbaszott ökör, ki élvezetét lelné abban, hogy térdig érõ szeméthalmok közepette gázoljon munkába/iskolába menet.

Mit ne mondjak, azért van terület, ahol értõen tudok bólogatni egy idõsebb "ezekamaifiatalok"-féle elszólásán: ilyen a szemetelés. A sok ûberlaza tizenéves magasról szarik a környezetére, pottyantja szerteszét amit csak úri kedve tart, valaki majdcsak felszedi alapon. Persze ugyanez viszont is igaz, hisz a kommunista rendszerben szocializálódott eleink sem épp arról híresek, hogy tudnák, mi fán terem a szelektív hulladékgyûjtés.

Persze a mindenféle tévéadásokban fellelhetõ, okító szándékú, ún. "Társadalmi célú hirdetésekben" rendre elõjön ez a téma is, a minap meg egyenesen azt találta mondani egy jeles miniszterünk, hogy sokat javult az ország e téren is, lassan uniós szintre kerülünk! Maradjon köztünk, de e mondat hallatán kiborult az a képzeletbeli bili, mondhatnám, az anyja térgye kalácsát, kedves Miniszter Úr! Úgy látszik, nem csupán a börtön ablakába, de a közpénzen vett Mercién sem süt be a nap, vagy teszemazt ez a hülye gyökér, ki ilyen kijelentésekre ragadtatta el magát, nem sûrûn jár nyitott szemmel ebben az országban. Mert dzsuva van, hahó!

Nem kell messzire mennünk, a sógoroknál példának okáért nem kell más piszkán trappolnunk, és akkor még nem beszéltünk a németekrõl, hollandokról, ésatöbbi, ésatöbbi. A "szarban van a haza" közkeletû mondásában a szart lassan ildomos lesz szemétre cserélni, merthogy úszunk a mocsokban, gyerekek! Echte magyarnak kell lenni ahhoz, hogy annyi agyunk legyen, hogy a háztartásban összegyûlt maradékot (és nem, most nem a kajamaradékra gondolok) bezsákolva a város szélén a bokrok rejtekébe baszarintsuk ki csupán, vagy csak én látom ilyen sötéten a helyzetet? Hogy van az, miszerint egy autóban ülve a legegyszerûbb a csoki papírt kibaszni az ablakon? És még szóba sem került a kutyasétáltatás közben szertehagyott fekália dolga, merthogy oly szívesen odasz**nék mindenkinek az ajtaja elé, ki mint jól végezte dolgát, otthagyja ebe maradékát a járda kellõs közepén...

Most közeleg az a megoldás, hogy a Mélyen Tisztelt Rendõreink büntetéseket kezdenek osztogatni, ha meglátnak valakit szemetelni. Úgy is van, egye meg a kánya, ha ez kell, legyen. Csak ebben meg az az aggasztó, ha elhagyjuk a belvárost, hirtelen se híre, se hamva a kukáknak. Ahogy alkalom szüli a tolvajt, úgy a szemetelõt is, hisz ha nincs Hova kidobni, marad a Bárhova. Nem mintha helyeselném, de kevesen vagyunk olyanok, kik inkább a táskájuk rejtekében hazacipelik a turbórágó papírját, és nem lenge mozdulattal útjára bocsátják azt. Viszont ha már bírságolunk, legalább az esélyét teremtsük meg a tisztaságnak! Meg úgy általában: szeressük egymást annyira, gyerekek, hogy ne egymás mocskát bámuljuk nap mint nap. Persze ehhez fel kell nõni agyilag, ami felettébb riasztó gondolat, de ne feledjük: nem csak az eurón keresztül vezet az út Európába!