Szeretem a péntek estéket. Leginkább persze azért, mert a péntek este már egyértelmûen a hétvége része, az örömteli pihenés, gondtalan szórakozás heti két napjának bevezetõ momentuma. Ezt a pár órát pedig illik rendesen kihasználni, mert hát mégis csak egy van belõle egy héten. Barátaimmal rendszeresen kis, csendes kocsmákat látogatunk meg ilyenkor, elõkerül a magyar vagy a francia kártya, és egy kancsó bor, esetleg pár korsó sör mellett gyorsan megteremtjük azt a bizonyos idilli kocsmahangulatot.

Az utolsó péntek estém is kellemesen indult. A helyszín Eger egyik vendéglátó ipari egysége természetesen a barátaimmal. Nem tagadom, a sör kesernyés ízének bódító hatása alá kerülni igen élvezetes, a társalgásra pedig nagyszerû hatással van a folyékony kenyér fogyasztása. Az ember ilyenkor mindig õszintébb, képes könnyedén véleményt formálni, és tisztán látja az élet értelmét, tarsolyában ott a válasz az élet nagy kérdéseire is! Pontosan ezt a miliõt sikerült nekünk is megvalósítani ezen a bizonyos pénteki estén, kiváló hangulatot teremtve a rajtunk kívül üres kocsmában.

Aztán egyszer két tizennégy-tizenöt éves forma fiatalember lépett be az ajtón. Cigarettát vettek (a személyi igazolványt nem kérték tõlük), és odapillantva asztalunkhoz, intettek, és pár pillanattal késõbb már helyet is foglaltak asztalunknál. Kiderült, hogy ismerik egyik barátomat - egy utcában laknak, és valamelyikük bátyja osztálytársa volt a ...nem is tudom, hogy volt már, a lényeg, a két srác ott ült mellettünk. Sör sört követett, míg nem felajánlották, hogy a továbbiakban tartsunk velük, ugyanis a közelben egy õrületes házibuli keretében barátjuk, X, ünnepli tizenötödik születésnapját. Rövid hezitálás után - a nagy korkülönbség ellenére, és valószínûleg a sör hatására - úgy döntöttünk, ott a helyünk.

Mikor odaértünk a zsúr már bõven megkezdõdött. Belépvén az ajtón, mintha mesevilágba csöppentem volna. David Beckham frizurájú, kamasz vasmacsók fogadtak, trendi ruhákban, csak egyfajta, státust szimbolizáló cigarettát pöfékelve, drága, minõségi italokkal a kezükben, értelem nélkül a tekintetükben. De a lányok sem akármilyenek voltak. A Cosmopolitan címlapjáról kilépett tizenöt éves huszonöt évesek, nõi testben gyermekded lélek. Szinte térhajlító mozgást kellett végeznem, hogy kikerüljem ruháikból kirakott idomaikat. Kezükben cigaretta és alkohol. A buli a tetõfokán.

Sörös üveggel a kezemben bámultam a fiatalokat, szórakozási szokásaikat figyelve rádöbbentem, hogy az ifjak szinte sportot ûznek a bulizásból. Hogy milyen sportokra gondolok? Íme:

- Ki tud a leggyorsabban meginni egy üveg Metaxát?
- Ki tudja az üres üveget a legmesszebbre hajítani, lehetõleg úgy, hogy valamelyik szomszédos ablaküveg azt ne élje túl?
- Ki tudja az asztalon lévõ fehér porból a legtöbbet felszívni az orrán keresztül?
- Az udvar melyik sarkába fér a legtöbb hányás?
- Ki tud a legtöbb emberrel csókolózni - nemtõl függetlenül?

Nem érzem magam öregnek, huszonnégy éves vagyok, és erkölcscsõszként sem akarom magamat feltüntetni, de mikor láttam, hogy milyen egy átlagosnak egyáltalán nem nevezhetõ tinibuli manapság, arra gondoltam, hogy vajon túl átlagos, talán szomorú gyermekkorom volt-e, ha tizennégy évesen péntek esténként focizni jártam, és szombat reggel a saját hányásom bukéja helyett a Tom és Jerry kalandjaira ébredtem?