Ismerd meg az ellenséget!
Írta: Debreczeni kulturha László 2007. október 11. csütörtök, 14:11
Az agyelszívó, és módfelett degenerált Tv-s sorozatok mindenféle negatív hatásairól már több ízben volt szerencsém néhány szót ejteni, ezúttal azonban nagy bátran egyenesen odáig merészkedem, hogy kivesézem ezen drágaságok belsõ életét, a miértet és a mikéntet, vagyis:
A szappanoperák eredetinek csak erõs túlzással nevezhetõ világa az amerikai rádiózás szülötte - mely, hála a televíziónak, nagyhamar nem csupán a hallójáratokat mérgezte meg, de a szemünk világát is károsítja. Kezdetben, az Amerikai Álomban megjeleníthetõ modellnek megfelelõen (a férj dolgozik, a feleség meg a takarítás, mosás, fõzés után leül a képdoboz elé) a gyengébbik nem voltak ezen mûsorok szenvedõ alanyai. Persze, szenvedõnek csak én hívom, hisz a népszerûsége majdcsak azóta is töretlenül ível felfelé.
Az elsõ nevén nevezett szappanopera - Amos és Andy - hatalmas áttörést jelentett: rárabolt a gazdaság, erre épp egy fogkrémgyártó cég. (Ez ugyan visszás, hisz ismerve a feketék híresen messzire világló fogsorát, tippem sincs a cég ötletére, de biztosa volt benne valami...) Bejött a képbe a kettõs célzat - a szórakoztatás mellett felütötte a fejét a reklám. A sikeren felbuzdulva megindult az áradat, cégek garmadája indult meg nagy lelkesen a ’szappanizmus’ felé. Persze a mai (khm) kifinomult technikákkal legyártott 'remekmûvekhez' képest ezek csak gyermeteg apróságok voltak, leginkább a képi világ szegénysége, és a párbeszédek dominanciája okán. Az igazi áttörést e téren a '70-es évek jelentették: ráébredtek ugyanis, hogy kissé hendikeppes csak a nõi nemet támadni, ezért kibõvítették az élménytárat. Lett itt minden, mint a jó bótban: lenyúlták a jól bejáratott krimik dramaturgiáját, telerakták fiatalokkal és ráadásnak a középrétegek helyett a pénzes emberek világát kezdték közszemlére tenni. A szájtátás soha nem látott méreteket öltött, nyálcsorgatás 200%, ráadásnak a reklám közben el lehet menni sörért. A nyitott történetvég pedig úgy ragasztotta oda az emberek ülepét a fotelre, mint azt eddig soha semmi.
A sztori innentõl szívfacsaróan ismerõs: jött Izaura, a hányattatott sorsú rabszolgalány, betört a keleti blokkba, mint anno Napóleon, és hozta magával a butaság újabbnál újabb hullámait. Kis honunkba például személyesen kellett ellátogatnia, hogy megmagyarázza, nem, már nem rabszolga, nem is volt, köszöni szépen, jól van - ez persze minket magyarokat jókora leforrázásként ért, hisz a szocialista rabszolgaságot oly jól ismerõ nemzetünk könnyen bedõl a látszatnak. Kisvártatva jött a Dallas - persze ezt megelõzte a rendszerváltás, de utóbbit mára tán sokan kisebb horderejûnek tartják, mint Samantha alkoholizálását, vagy Jockey bukását, és sokkal több emléket is õriznek róla...-. A magyar vonal is gyorsan megjelent: a Szomszédok panelprolijainak szocializáló hatását máig érezhetjük, sõt, újabban a retrófíling hatására újra, és újra felbukkannak Feriék a különbözõ csatornákon. És a balgaság áradata ezzel még nem ért véget, sõt, a kereskedelmi csatornák érkeztével csak megsokszorozódott a számuk: kikerülhetetlenek lettek a kliséktõl, és a banalitástól csöpögõ brazil sorozatok, az Amerikai Álmot bemutató (jobb esetben kifigurázó) sorozatok, a német rendõrkutyák és a majmos családok, a megvakult/elárvult/örökölt hõsnõk, a heroikusan küzdõ kisemberek.
Szerkezetüket tekintve alapvetõen két fõ csoportba oszthatjuk a szappanoperákat: a "serial", és a "series" megnevezésûekre. A Serial-altípus a hagyományos fejezeteken nyugvó, lassú történetszövésû idõpazarlások csoportjába tartozik, ide sorolható a Szomszédok, a Baromfik...izé, Barátok közt, satöbbi. A Series-alfaj már több jóval kecsegteti az eltévejedett nézõt: a szereplõk, és a helyszín általában ugyanaz, de a sztori mindíg más képet mutat. Itt említhetjük meg a Vészhelyzetet, a Jóbarátokat, és hasonszõrû társaikat.
Kellékei között megtaláljuk az idõ speciális használatát: minden esetben szerfelett lassan telik, mintegy a hétköznapjainkat tükrözendõ, de sosem feledik az idõ végességét is arcunkba vágni (öregedés, halál). Az agyonhasznált kifejezésekkel teletûzdelt szövegkörnyezet, valamint a túlontúl fölnagyított élethelyzetek mind-mind azon hatást erõsítik, hogy a nézõ (fogyasztó) minél könnyebben bele tudja magát képzelni magát az adott helyzetbe: másszóval ettõl válnak oly vonzóvá, hisz az átlagemberek is közel érezhetik magukat a hõsökhöz, megtalálhatják életük, sorsuk hasonló alakulását. Ide tartoznak a társadalmilag tolerálható jellemzõk is: a nõk karrierépítése, az alkoholizmus, a válás - minden elítélendõ, de szokványos életkép. Vagyis önmagában ez a siker tartós receptje: a valóság igenlésével kiváltani a valóság tagadását, és a hétköznapi gondok képernyõrõl való visszaköszönésével máris megkapjuk a Nagy Büdös Semmit.
A kritikai hangvételû véleménnyilvánításokra általában a megrögzött sorozat-fogyasztók azonnali agresszív válaszával találkozhatunk, de meg kell érteni a miértet is. A hétköznapok bajait megkerülni (átlépni?) képtelen emberek sokaságának szüksége van a lazító, semmitmondó pihenésre, és erre tökéletesnek mondhatók a szappanoperák. A szerelem, a család, a hõsiesség képeit hangsújozó sorozatok pillekönnyû kikapcsolódásként jelennek meg fogyasztóik szemében, mindennemû továbbgondolás nélküli, de a napi pletykatémát folyamatosan szállító csodaországként értékelhetõ. Itt jön ugyanis a képbe a már említett "valóság tagadása": könnyebb önerõsítésként ezen sorozatokat bámulni, mint tartós agyi kihívásokat keresni, könnyebb a fotel kényelmébe menekülve más sorsokkal önigazolást szerezni, mint a nehezebben járható utat választani - mely sok eseten nem csak fárasztó, de renitens és antiszociális is egyben. A kertévék érdeke pedig nem is az egyedien gondolkodó tömegek elérése, hanem a bekockult fogyasztóké, hisz az elõbbiek csoportját jóval nehezebb is kielégíteni. Nem akarom a globalizáció és a fogyasztói társadalom nyakába varrni a felelõsséget, de az ezen körökbe tartozó tömegeknek ezek a hõsök példaképként jelennek meg, így elõsegítik az alternatív látásmódok elsatnyulását, hisz a megszokottól való eltérés veszélyét hirdetik. A végeredmény pedig a jelen társadalmában jól ismert...
| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
- A zenehallgatás olyan, mint a lélegzés – beszélgetés Kiss Tibivel és Liviusszal a Quimby-ből
- Beszámoló az idei főiskolás napokról - eFeN 2012 élményei
- Együtt a gazdától - beszélgetés a vásárlói közösségekről Egerben
- „Az élet fölülírja és főleg fölülmúlja az irodalmat.”
- "A kicsi szép" - Beszélgetés Törőcsik Gáborral



