"A labdarúgás vagy futball egy labdajáték, amit két 11 tagú csapat játszik egymás ellen. A játék célja, hogy a rendelkezésre álló idõ alatt a labdát az ellenfél kapujába juttassák, és így minél több gólt szerezzenek." - így a wikipédia. Kissé átfogalmazva: A labdarúgás egy játék, melynek céljai közé a gólon kívül sokminden tartozik, és így nem mentes a negatív élményektõl. De lássuk csak...

A kérdés egyébként eredendõen rossz, ugyanis imádom, ezt sietek leszögezni már az elején. De mindettõl függetlenül az avatatlan szemlélõnek is feltûnhetnek a látens problémák ebben a remek sportban, nem kell több évtizedes drukkernek lenni hozzá. De vajh' miért ez mindmáig az elsõszámú sport ezen a sárgolyón, és miért nem, teszemazt, a sakk? Miért van az, hogy Dél-Amerikában még a vallásba is beépült? Miért esnek ámulatba emberek milliói, ha Zizou a híres cselével elküldi nyaralni az ellenfél játékosát, és miért kap ugyanattól a játékostól sokkot ugyanez a több milliós embertömeg, ha a fejét a szó szûk értelmében is fejelésre használja? Miért van a drukkereknek álmatlan éjszakája, mert a csapata döntetlenezett idegenben? (stb)

A csapatom életem szerelme!

Hány szurkoló szájából hangozhatott már el a fent olvasható mondat? Mert "drukkernek" lenni nem csupán annyit jelent (jobb esetben), hogy kinézünk a meccsre, megiszunk egy pofa sört, és anyázzuk, akit csak érünk! (Lásd: Nick Hornby: Fociláz) A mai világban kevés meghatóbb - urambocsá -, spirituálisabb élményt találunk, mint egy gyõztes gól kiváltotta örömmámor, egy szemkápráztató csel utáni szájtátás, az ordítástól berekedt torkunk köszörülése hazafelé, miközben a hasonlóan beteges drukkertársunkkal egymást túllicitálva magyarázzuk, mi miért volt jó a meccsen, az "Apám, és azt láttad, amikor..." tónusában. Drukkernek lenni nem csak életre szóló szerelem, de ugyanilyen hosszú lefojású betegség is: a gyógyulás legkisebb reménye nélkül. Igazi hardcore sergõ ez, kérem szépen, a betegség összes tünetével. Kedves szurkolótársak: éreztek már úgy, hogy kiveri önöket a hideg verejték, ha megpillantják az 'ellen' legjobbját szlalomozni a védõik gyûrûjében? Harapták meg már maguk kínjukban egy bekapott gól után? Átélték már, hogy az ellenfél minden veszélyes megmozdulására rémült tekintetük válaszol? Mert itt akkor valami már elkezdõdött...

Ha pedig valaki elkapja a fonalat, örökre elássa magát. Remegve lesi meccs közben, hogy a többi rivális hogy áll, drukkol, ellendrukkol, sírva foházkodik, megígéri, hogy jó lesz, örökre, becsszó, csak ezt a szabadot most hadd tekerje a helyére... Aztán akár bement, akár nem, zaklatottan lesi a következõ lehetõséget, kritizál, a szíve néha kihagy egy-egy dobbanást, menni kell, hajrá, fiúk, gyerünk már!

Ria-ria-Hungária!

Láthatjuk, a Futbalitisz keserû egy nyavaja, persze, mint a legtöbb káros szenvedély, ez is jár boldog pillanatokkal: hajnalban például a nap is más, pláne, ha azt másnapos tekintettel bámuljuk egy megnyert BL döntõ után. Sajna egyelõre ez a veszély a magyar klubok drukkereit nem tûnik környékezni, de a remény hal meg utoljára...

Kis hazánk egyébként a tipikus futballnép összes tünetét prezentálja, sajna, látható és élvezhetõ futball nélkül. Bár épp nemrégiben verte meg válogatottunk az aktuális Világbajnokot, ez azért egyelõre szépségtapasznak megteszi, de a kendõzetlen tény az, miszerint ki tudja, mi óta nem vettek részt Magyarhon deli legényei nemzetközi megmérettetésen. Persze volt minekünk Puskásunk, aki még a Real Madridot is bõszen megjárta, s lett ott a legjobbnál is jobb magyar játékos (Juhé, megvolt a jó indok, hogy leírjam gyermekkorom óta kedvenc klubom nevét...), de ez ma már csak történelem, a múltból pedig nem lehet megélni. A mostaniak lehetnek majd aranyifjak, mert megy (megint) az új csapat építése, de azért csínján az önfelett dícséretekkel, még ha a török-magyaron felkiáltójel-kombók közepette is emlegettük, lehetett volna, ha... De azért, biztos, ami biztos, megint nem. Hogy is mondtam? Tudják, a reményrõl, meg a halálról...

S ha ennyi nem lenne elég a jóból, a hazai klub-futball is a kacagtató amatõrizmus arcpirító mélységeibe taszíttatott. Lehet jobb példát találni a Ferencváros másodosztályba való számûzésénél? Vagy a nagy reményekkel megvívott BL-, illetve UEFA kupa selejtezõk szégyenletes végeredményénél? Természetesen mindez hozzájárult ahhoz, miszerint az itthon mûködõ futballszurkolók elütnek a nemzetközi átlagtól: a hagyományos drukker szorít a csapatáért, a magyar agyba-fõbe veri a saját focistáit, majd az este betetõzéseként belehány egy rendõrautóba. Erre ugyebár hazánkban a nagy kirakatszövegek körítése után már csak cöccenteni tudnak a vezetõk, hogy nemár, megin’? De nem akarom lejáratni az itthoni foci élvezõket, hisz angol, argentin, vagy a már említett török kollégáink messze túltesznek rajtunk. Tehát: nyugalom, ebben is van még út lefelé!

Zer Gút. Gól.

Ahogyan azt már korábban említettem volt, a futball világa sem hiányolja a kritizálható tényezõket. Mára a klubok leginkább a felé tendálnak, hogy vállakozásként mûködjenek, vagyis mindez magyarra fordítva annyit tesz, pénzt sajtolni, mindenáron. A zsíros TV-s szerzõdésekbõl, reklámdíjakból befojó összegeknek komoly ára van. A túlhajtott futbalisták - kikrõl néha hajlamosak vagyunk elfeledni, emberbõl vannak õk is - egészsége másodlagos szempont az eredményesség tükrében. Így fordulhatnak elõ olyan tragikus események, mint például a nemrégiben elhunyt Antonio Puerta esete, de a közelmúltból számos ilyen, és ehhez hasonló esetet lehetne említeni, többek közt magyar labdarúgóét is. Az érintettek persze sajnálkoznak, az UEFA sorra rendeli el a nagyobb biztonságot nyújtó egészségügyi ellenõrzéseket, de mindezidáig kevés elõrelépés történt az ügyben.

A foci "tisztaságához" is fûznék néhány sort: Az már egyértelmû, hogy a pályán történõ szabálytalanságok nem csupán a véletlen mûvei. Egyre mocskosabb történések csúfítják a meccseket, gondoljuk itt arra a sokat mondogatott megállapításra, miszerint "ma már azt tanítják, ha felugrasz fejelni, evezõk kint". A sunyi, alattomos belépõk egyre sokasodnak, az õszinte játékra való törekvés a háttérbe szorult, ez az anti-futball pedig a labdarúgás lételemeit csorbítja. Mert hát van ebben erõ meg ügyesség, de hol van a fair-play? A deffenzivitásban rejlõ taktikai elemek kihasználása mellett az erõfoci bevezetése is rombolhatja a fociélvezõk pillanatait - gondoljuk itt nyugodtan a Chelsea vagy a Liverpool meccseire, melyben robotokat megszégyenítõ munkát igen, de elégedett csettintést kiváltó megmozdulást csak kevés jóindulattal találhatunk. A lényeg: az az egy szem, bepaszírozott, tüdõbõl bebrusztolt gólocska, meg hogy az ellenfél ugyanezt ne tudja megtenni. Tehát fut, rohan a kicsi kocsi, lánctalpas szegény, és úgy halad át a trükközni merészelõ fogtündéreken, mint a mázsás bácsi hasmenéskor a vécé felé haladtában. Valahogy még mindíg azt mondom, élvezetesebb volt azt a Real-t nézni, ami szipkázott hármat, de rúgott mellé négyet... (Jobb esetben.) Persze cáfoljanak meg nyugodtan.

A nõi határozott NEM

Persze létezik a gyengébbik nem részére is labdarúgás, sõt, saját Vébéjük is van, de ettõl függetlenül nem épp a legkedveltebb sportág a körükben. Ez persze érthetõ, hisz a divatlapokat (...stb) elõnyben részesítõ hölgyek kevés százaléka lesi szájtátva az izzadt, fel-alá rohangáló hímsereget, mégha oly jól kidolgozott felsõtesttel is rendelkeznek, amilyennel. Pláne, mióta mezlevételért sárgalap jár, még kevesebb ezirányú bámulnivalóban van részük a gyengébbik nem képviselõinek. Persze léteznek ötletek, hogy ne csak Raul csinos pofiját, vagy Cannavaro formás popóját élvezhessék, azért - sokakkal egyetemben - jómagam sem vagyok pártolója ezen elképzeléseknek.

La haine avagy a Gyûlölet

A legalapvetõbb futballviszály forrása: mindenki gyõzni akar. Ezt betetõzve, ha valaki a nagyonnál is jobban akar gyõzni, abból lesz a rivális (pláne, ha városi). Ki ne hallott volna az olyan rangadókról, mint a Real-Barca, a Manchester-Liverpool, Roma-Lazio, Inter-Milan,  Fradi-Újpest? És az ezeket körítõ történeteket is ismerjük? Sokan nem, de a gyûlölet zsigerbõl is tovább él, és szüli az áldatlan pillanatokat. Ki ne emlékezne a Nou Campbeli disznófej dobálásra (Figo egész biztos nem feledi sosem), a római városi rangadót megelõzõ-követõ tömegverekedésekre, hogy a Fradista vs. UTÉs banzájokat már ne is említsem. Az Ultrák szinte kiszûrhetetlenek, és rendre megzavarják a meccset, pedig sokan lennének olyanok, mint jómagam, ki csak az orra alatt (esetleg félhangosan) szidná a kapafogú Ronaldinhót (Barca), amiért az Estadio Santiago Bernabeuban vezeti 0-3-as gyõzelemre az övéit. Mert ugye, gyûlölködés ide, rivalizálás oda, a futball nem errõl kellene, hogy szóljon.

Ilyen szinte nincs. Kívánalmak vannak, megy az óhaj sóhaj rendesen, de tökéletes, mint olyan, tudvalevõen nem létezik. A foci remek sport, hatalmas hibákkal, és még nagyobb táborral. Hogy mi lesz a jövõben, nem tudni, de azt hiszem, egy jó darabig utálni fogom rendesen. Persze nem annyira, mint szeretni. Mert ez egy örök szerelem!

A cikkben említett név és fogalom-mutató, tudd, hogy értsd alapon:
Zizou: alias Yazid Zinedine Zidane. Francia úriember, mellesleg  leginkább fejeseirõl ismert földre szállt félisten.

Ria-ria-Hungária: Mára kissé megkopott, de örök érvényû mondóka, a Magyarok Isteneinek figyelmét kívánja felkelteni, hogy nézzenek oda, fociznak a fiúk!

Döntetlen: egyenlõ gólállás, ami igazából senkinek nem jó.

BL: alias Bajnokok Ligája, Európai elitsorozat, legutóbb a Loki tette tiszteletét a csoportkörben

Puskás: Széchenyi után a legnagyobb magyar! Nyugodjék békében!

Real Madrid: A XX. század legeredményesebb labdarúgócsapata

Magyar Válogatott: A 'majdnem...' csapat.

UEFA kupa (ma Európa Kupa): A 'futottak még' sorozat, bizonyítási lehetõség a kisebbeknek.

Antonio Puerta: sevillai nevelésû játékos, gyémántkemény védõ. Egy bajnokin esett össze, s bár a saját lábán távozott az öltözõbe, hamarosan újra kellett éleszteni, majd késõbb életét vesztette. Nyugodjék békében!

UEFA: Európai Labdarúgó Szövetség, vagyis Union of European Football Associations. Az európai labdarúgás adminisztratív és ellenõrzõ testülete.

Chelsea: immáron Roman Abramovics és José Mourinho nevével fémjelzett londoni sztárgárda.

Liverpool: A legsikeresebb angol csapat: 18-szoros angol bajnok, 7-szeres FA-kupa gyõztes, 7-szeres Ligakupa-gyõztes, a 2005 BL hõsei, 0-3-ról álltak fel a Milan ellen, majd tizenegyesekkel elhódították a trófeát. Énekeld: You'll never walk alone!

Raul: alias Raúl Gonzáles Blanco, a Real kikoptathatatlan kapitánya

Cannavaro: a legfrisebb, és legmegkérdõjelezhetõbb aranylabdás védõ

Barca: alias FC. Barcelona, Katalónia gyöngyszeme

Manchester: Alias Manchester United FC.  Alex Fergusson nevével fémjelzett csodacsapat, akik máig nem felejtettek el támadóan játszani (habár újabban a gólszerzéssel hadilábon állnak)

Roma: alias AS Roma, alias a farkasok. Kis túlzással nyugodtan nevezhetnénk AS Tottinak is.

Lazio: alias SS Lazio, a második számú római alakulat, enyhén durva ultra csoportokkal megspékelve

Inter: alias FC Internazionale, az örökös második, bár idén tetemes elõnnyel nyerték a scudettót. Mentségükre legyen mondva, a Juventust kizárták, a Milantól pedig pontot vontak.

Milan: alias AC Milan, az egyik legeredményesebb olasz klub. Kis túlzással: AC Maldini

Fradi: alias Ferencváros, a legismertebb, legközkedveltebb, és egyben legtukóbb szurkolókkal megáldott magyar klub. Jelenleg, mivel a vezetõik nem értenek a bizniszhez (vagy tönkrelopták), az NBII-ben mutogatja megcsorbult oroszlánkörmeit

Újpest: alias Újpesti Torna Egylet, szintén történelmi klub, harcban a legtukóbb közönségért járó elismerésért, de Fradi nélkül nem az igazi

Figo: alias Luis Felipe Madeira Caiero Figo, portugál legenda-cselgép, a disznófejek behatóbb ismerõje

Ronaldinho: alias Ronaldo de Assis Moreira, valóságos varázsló (érthetõ: brazil), a fogairól is ismert tényezõ

Estadio Santiago Bernabeu: a Real Madrid futballszentélye