"Minden ember más, éppen ez a jó"

Írta: Szászi Bernadett 2007. május 16. szerda, 13:39

Egyformán különbözni. Érdekes talány. A különbözõ annyit tesz: más mint a többi. Az egyforma meg nem más, ezzel minden értelmes lény tisztában van, az már kevésbé világos milyen az, ha valaki egyformán különbözik. Tanulmányoztam a mai fiatalok "egyéniségre" való törekvéseit, és ez a kis képzavar jutott az eszembe.

Érvényesülni, kitûnni, feltûnni mindenki akar, ez tény. Teszi is ezt intenzíven manapság a megfelelni vágyó ifjúság. Ez önmagában nem is lenne baj, de ha végignézünk rajtuk, szembetûnik egy érdekes dolog, mind egyforma. Valamelyik nap unalmamban elkezdtem számolni a fekete cicanaci-farmerszoknya párosítással feszítõ egyedeket a Dobó téren: olyan 500-nál abbahagytam. Itt van még a rendkívül népszerû dongószemüveg is (igen, nekem is van), ez sem hiányozhat, persze felhõs idõben, zárt térben egyaránt jó szolgálatot tesz. A hajak is többnyire egy kaptafára készülnek, a pár éve még baromi gáz frufru, amitõl nem gyõztem megszabadulni most ott figyel minden homlokon, kivasalva természetesen, hiszen a göndör haj, már vérciki (így jártam).

Van itt más is, a zenei ízlés (vagy valami olyasmi), hát erre nem találok szavakat. Nincs bajom a popzenével, de nem akarom elhinni, hogy lehet olyan számot írni (bocs, csinálni) ami egytõl-egyig mindenkinek tetszik. Persze a szó magáért beszél: populáris, értem én, de hogy lehetséges az, hogy az éppen aktuális világslágerre mindenki kórusban ordít a diszkóban, hallgatja otthon, a buszon, iskolában, rádióban, tévében, letölti csengõhangnak és (!!) a kívánságmûsorokban is ezt kérik, nem törõdve azzal, hogy aznap már 10-szer lement. Hát igen, nem lehet vele betelni.

A szókincsük(ünk)rõl is lehetne társalogni, ez a legnagyobb szívfájdalmam, hiszen világéletemben szerettem a nyelvtant meg az olvasást, hát manapság ez sem igazán sikkes. Nem az a baj, hogy szlengül beszélnek, hiszen az az egyik legkreatívabb szelete a nyelvnek. A bibi azzal van, hogy nem tudják használni (tisztelet a kivételnek), van minden fontosabb dologra egy szó, ami univerzális és mindig jó. Bárcsak vennénk a fáradtságot gondolkozni és felélesztenék a hanyatlóban lévõ diáknyelvet. 

Akkor már együnk is valamit, naná, hogy a sarki mekiben, amit mindenki leszól, de érdekes módon olyat még nem láttam, hogy üres lett volna. A kedvencem a hajnal 4-es diszkójárat, amikor beesik a sok enyhén ittas partiarc és mindegyik csak annyit tud értelmesen mondani, hogy sajtburger. A kínálat egyébként nagyon változatos, van sajtbi, hambi, sültburi (hát igen, becézhetõ méretû...) és idõnként "nemzetek ételei" dobozos-zacskós változatban. Mexikói saláta papírtányérban, a gasztronómia csúcsa.

Divat továbbá még hülyének maradni, hisz aki tanul az pedál, aki olvas az meg  könyvmoly. A cigizést vagy a piálást már ne is említsük, ez alap, a korán elkezdett szexszel együtt. Szintén örökzöld közhely-sláger, de muszáj vagyok ide sorolni a fogpiszkáló nõideált, szénnészolizott-mûkörömmacák, a legismertebb ruhamárkák által szponzorált metroszexuális majmok, mintha éppen most gördültek volna le a futószalagról. De kérdezem én, miért akar mindenki egyforma lenni? Nem mondta nekik senki, hogy ami különleges, az határozottan más mint a többi. Valahol valami nagyon el van rontva. El kéne dönteni mik akarunk lenni, sablontermékek vagy eredeti egyéniségek.

Menõzünk, majmolunk, fejvesztve rohanunk egymás hülyesége után. Interneten vírusként terjed a gagyi módi, a "legyünk piszkosul egyediek" fedõnevet viselõ tömegtevékenység. S közben nem vesszük észre, hogy elszalad mellettünk az élet, fogatlan, ráncos, rozzant nyanyák leszünk mire leesik, hogy mennyi mindent nem csináltunk még. Mezítláb ugrálni az esõben a pocsolyákba, kapni egy mosolyt és visszaadni, kézzel-lábbal lángost enni, önkívületben ugrálni a kedvenc koncerteden, ez az igazi szabadság. Törj ki a saját magad által épített korlátokból, és gyere ki a fényre, még nem késõ bepótolni az elveszett gyermekkort. Ettõl lesz valaki egyedi, hogy mer olyat csinálni, amit más nem...