A helyi termékekről - az Egri Zöld Kör előadása
Írta: Janka 2011. október 12. szerda, 21:45
Az Egri Zöld Kör „Gondolatok Egerért” elnevezést viselő előadássorozatának mostani témája a helyi termékek fontossága volt. Kedd délután a beszélgetéssel és előadással egybekötött Helyi termék magazin bemutatása alkalmával meghallgathattuk Dr. Kajati Györgyöt, a Kárpátikum Közhasznú Alapítványtól (www.karpatikum.hu) és Szabó Tamást, a Helyi Termék Magazin főszerkesztőjét is, valamint a magazin új számát is kezünkbe vehettük.
Az előadások és az azt követő beszélgetés középpontjában a helyi értékek és termékek - megőrzése, kiaknázása, az ezirányú kezdeményezések jelentősége - volt.
Mindenki egyetért abban, hogy a helyi termékek létjogosultsága Magyarországon még mindig nem olyan nagy, mint amilyen lehetne, amilyennek lennie kéne. Ennek ellenére nagyon sok biztató jel mutatja, hogy valóban van jövője ennek a témának, egyre többen figyelnek oda arra, hogy mit vásárolnak, és amennyire lehetőségük nyílik, próbálják előnyben részesíteni a magyar termékeket a külföldivel szemben. A magazin szerkesztőségének filozófiája azonban még ezen is túlmutat, nem csupán arra világít rá, hogy magyar, hanem arra is, hogy helybeli. A szomszéd néni paradicsoma, Béla bácsi szilvapálinkája nem azért jobb, mert magyar, hanem mert a szociális kapcsolatokat és hagyományokat is ápoljuk.
Ezernyi pozitívuma van a helyi élelmiszernek, egészségesebb, hisz például a gyümölcsnek-zöldségnek nem kellett ezer kilométereket utaznia vegyszerezve; környezetterhelése sokkal kisebb, nem vásárolunk és halmozunk fel felesleges csomagolóanyagokat. Lehet, hogy egy kicsit drágább, és lehet hogy a külföldi szebb, de a helyi biztos, hogy finomabb és változatosabb. És ne feledkezzünk meg a munkahelyteremtő, gazdaságösztönző hatásról sem, amire valljuk be, az országnak most nagyon nagy szüksége van.
De természetesen a magazinban nem csak élelmiszerekről van szó, hanem minden egyéb másról is a ékszerektől a vidékfejlesztésen át a fogyasztóvédelemig. Receptekkel, programajánlóval, és a szeptemberi számban még a Bükkaljai Kő-útról is olvashatunk.
Tehát örüljünk a kezdeményezésnek, legyünk optimisták, keressük, szeressük őket és terjesszük a hírüket.
Net: www.helyitermekmagazin.hu > facebook >
| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
- A zenehallgatás olyan, mint a lélegzés – beszélgetés Kiss Tibivel és Liviusszal a Quimby-ből
- Beszámoló az idei főiskolás napokról - eFeN 2012 élményei
- Együtt a gazdától - beszélgetés a vásárlói közösségekről Egerben
- „Az élet fölülírja és főleg fölülmúlja az irodalmat.”
- "A kicsi szép" - Beszélgetés Törőcsik Gáborral



