Balla D. Károly vs. Tamási Áron: valahol otthon…

Írta: Erdős Mária 2010. október 12. kedd, 11:10

Nem egy nagy felismerés rájönnöm arra, hogy határozott véleményemet nem mindig tudom gyors válaszokba önteni, de egy kimondottan idegesítő és kellemetlen érzés tud lenni számomra. A családomra egyébként is jellemző a hirtelen válaszadás kevésbé érthető jelensége: a hortobágyi pusztát például azért szeretjük- vagy épp nem szeretjük- mert ott nincs olyan, amibe beleakadna a szemünk…

A Hortobágyi Nemzetközi Művésztelep lehetőségei az évek folyamán nehézséggé alakultak és egy fiatal generáció feladatává vált, hogy a kialakult nehézségeket ismét lehetőségként kezelje. Ezek a nehézségek munkafolyamatokat megnehezítve mutattak rá arra; hogy a gondolat, miszerint „a világnak az a dolga, hogy valahol otthon legyen bennünk” mennyivel lehet igazabb annál a gondolatnál, miszerint „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”.

A Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola Interregionális rajzversenyt nyert diákjai számára újraértelmezhetővé vált egy már feldolgozott téma (a puszta), mely Gencsi Zoltán hortobágyi alpolgármester kezdeményezésére már egy meghívásos alapon működő ’művésztelep’ helyszínévé lényegült. A díjazott tanulók: Tóth Hajnalka, Bonyhádi Bernadett, Molnár Boglárka, Mézes Márton és Horváth Kitti feladata volt lehetőségként kezelni azt a fennálló helyzetet, hogy egy művésztelep megszűnt és helye betöltetlen maradt. Az ott töltött öt nap alatt csak annyit engedtek be magukba a Hortobágy világából, amennyire látszólag szükség is volt. Őket szemlélve a tájegység egy meghatározott részét „alkották”, de nem teljesen éltek benne, inkább a táj élt bennük.
Ettől maradt olyan fiatalos, városi és kicsit idegen mindaz, ami általuk ott létrejött. Munkafolyamataikat látva az volt az érzésem, hogy helyszíni élmények keverednek otthoni tapasztalatokkal és helyszíni tapasztalatok otthoni élményekkel, ahol a különállók egybegyúrása és az összetartozók szétválasztása a cél.

Tóth Hajnalka (díszletes) helyi eseményekre építve, majd helyszíni tapasztalatokkal is rendelkezve a tűz jelenségeit vizsgálta, mely a tájnak egy egyébként is hasznos és veszélyes ’játéka’. Szándékosan jó és szándékosan rossz eszközként kezelt egy olyan jelenséget, mely véletlenül jó és véletlenül rossz irányba is vezethet. Ez a természet adta lehetőség míg a táj egyik helyén pusztít, addig egy másik helyen védelmező meleget is nyújthat sokak számára. Tóth Hajnalka egyik -számomra érdekes- installációja egy általa épített nádkunyhó volt, mely ’felgyújtott’ állapotában egy udvar közepére összegyűjtött szemétkazalra is emlékeztetett engem, így a kettősség érzete által nem tudni eldönteni azt, hogy a látott jelenség hasznunkra volt-e vagy sem.

Molnár Boglárka (grafikus) pályázatot nyert munkájának ötletét vitte tovább a „művésztelepen” is. Megrajzolt gondolata, olyan képi szereplőkre tetovált népi motívum, mely a tájban „apajeggyé” módosul.
Második munkájánál -a helyszíni élmények hatására- visszavett a figuratív, nagyvárosi megoldásokból és sokkal nagyobb teret kapott az alkotói felületen a puszta, mint sem a rajta élők. Továbbra is lazán és viccesen kezelte a témaként szolgáló pusztai életet, de leváltva a telítettséget, helyet adott egy értékelhető ürességnek.

Mézes Márton (festő) installációi számomra az „egyszerű”, kétkezi munkának és munkásainak értékét hangsúlyozta a legjobban -még ha nem is éppen ez a munkák mondanivalója. Az installáció elkészítése is pusztai élethez szokott, kétkezi munkások erejét igényelte volna, de ezt most nélkülözni kellett. A munka végén a már lassacskán vályogvető tapasztalatokkal is bíró fiatal alkotó, a táj hétköznapi látványait is emlékműszerűvé tette.  Keze alatt, sárban maradt lábnyomok látványa vált ’időtlenné’ és egy összehordott földkupac emelkedett ki saját jelentéktelenségéből; élet és halál fogalmát hordozva.

Horváth Kitti (rajz tagozatos diák) kétkezi munkákhoz szükséges eszközöket (lapát, kapa, seprű, ásó …stb) minősített át művészi elemek segítségével újszerű látásmódba. Mivel a szépségre való igény minden embernél megmaradhat az élet bármely helyzetében (végezzen bármilyen munkát) ezért a világnak bármely, olykor kopár, nehezen megmunkálható, vagy kevésbé értékelt részét is széppé tudja tenni. Horváth Kitti földmunkákhoz szükséges szerszámokat és takarításnál használt eszközöket látott népművészeti motívumokkal feldíszítendő tárgyaknak, melyek a munka szeretetére ösztönző megnyilvánulás eredményeivé nőtték ki magukat az öt nap alatt.

Bonyhádi Bernadett (fotós) a természetben lassan eltűnő épületeket látta meg, mint magára hagyott nyomokat a tájban, melyek megmentésének esélyét talán csak az ő dokumentációi jelentik. Ahol az emberi tevékenység helyét átveszi az idő, ott egy pusztulásnak tűnő látvány zajlik le, mely valójában csak a természet játéka. Ahol összeérik a szétválasztott és egybeáll a különálló…