Az Eger patak élővilága – Gondolatok Egerért előadássorozat

2010 elején alakult meg az Egri Zöld Kör (EZK). Megalakulásának célja, az egri környezet- és természetvédelmi és kulturális civil szervezetek, valamint a városban élő környezet-, természet- és kulturális örökség védelemmel foglalkozó személyek összefogása a Városért. Az EZK „Gondolatok Egerért” elnevezést viselő előadássorozata a környezetvédelem és a hagyományőrzés fontosságára, Városunk természeti értékeinek megőrzésére, valamint a környezettudatos életmódra hívja fel a figyelmet.

 

Legutóbbi előadásunk az Eger-patak élővilágát mutatta be. A Patak a város ékessége, történelmünk része, természeti érték, ami megbecsülést, odafigyelést és védelmet érdemel. Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk valósítani, ismernünk kell az általa nyújtott változatos élőhelyeket, s a benne élő állatokat, növényeket. Ennek érdekében a Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület Élővilágvédelmi Szakosztálya 2009-ben elkezdte felmérni az Eger-patak egri és szarvaskői szakaszának élővilágát. Az Egyesület önkénteseinek eddigi megfigyeléseit és a mintavételek eredményeit, valamint neves egri kutatók rendelkezésre álló adatait dolgozta fel az Ifjúsági Házban rendezett előadásában Szitta Emese. Célja a Patak, mint természeti érték bemutatása, a lakosság tájékoztatása és bevonása volt. Az érdeklődők az előadás után beszélgetést folytattak a Patakkal kapcsolatos természetvédelmi problémákról, a tervezett beavatkozásokról és a további – remélhetőleg közösen véghezvitt – feladatokról.
Az Egri Zöld Kör előadásai, a nyári szünet után, szeptember elején folytatódnak.


|
Idojrs elorejelzs



Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player