Rövid, rosszindulatú és szubjektív beszámoló egy csütörtök délutánról, avagy allergiás vagyok-e Kukorelly Endrére?

Írta: E. Frank 2010. április 25. vasárnap, 10:04

A minap szóltak, hogy jön a költő-író  és hogy nincs-e kedvem. Volt. Azelőtt ilyen kultúrafüggő ember voltam és néha felkavarodnak bennem a régi testnedvek, ilyenkor pedig elindulok, mint most is. Mentem tehát. Jó félház volt, valamint a házigazda és a művész. Tulajdonképpen nem is tudom mit vártam. Jött a felkonf, és hogy miért vagyunk "csak" ennyien...

A költő közbevág. Látszik, hogy szeret beszélni és tud is. Ellentétben a derék házigazdával, aki civilben irodalom tanár. Ezt a nyökögést, amit művel! Nem baj, nem ő az attrakció, hallgatom tehát a zendrét. Hallgatom, figyelem. Mit is csinál? Igen, próbál szimpatikus lenni. Mindenkinek meg szeretne megfelelni. Vannak csinos diáklányok, kedves idős hölgyek, egy-két úri ember (bevallom itt most magamra gondoltam, de a Miki is ott volt). Szóval szeretne mindannyiunknál bevágódni. Mi kell ehhez? Az hogy igazából ne mondjon semmit, legfeljebb közhelyeket, amikkel úgy általában mindenki egyetért. Felolvas. De olyat nem akar, mert prűd. „Ha prűd vagy baszd meg ne írj pornót/erotikusat/pajzánt stb.” – mondanám, ha nem kerülném kollégista korom óta az ilyen választékos kifejezéseket. Azt hiszem ekkor mozdult meg bennem valami. Konkrétan az orromban. Elkezdte lassan, alattomosan tekerni, szúrni, csavarni. Aztán megjött az első tüssz. Jókorát szólt pedig megpróbáltam visszafogni. Na, persze az allergia. Gondoltam, hátha megúszom ennyivel. De nem. Jött a következő, aztán a harmadik, negyedik. Ekkor a kedves meghívott vendég azt mondta, hogy egészségemre. Már mindketten éreztük, hogy baj lesz. Hogy széttüsszögöm a beszélgetést, hogy én leszek a főműsor. Ezt pedig ugye nem akartuk, tehát jobbnak láttam időnek előtte távozni. Egyébként is indult Critical Mass az Érsek-kertből. Gondoltam tekerek egy jót és elmúlik. Tulajdonképpen így is történt, de előbb lekéstem a rajtot. Aztán azért megleltem a kritikus tömeget a Kertész úton és beolvadtam. Végig a belvároson, át a Csebokszárin és vissza. Allergia, Kukorelly felejtve, de a jó kedv is oda. Ez volt eddig a leghangulattalanabb vonulás, megállás, bevárás, indulás. Néhány ismerős és kérdések a fejben (most már a képernyőn is): Miért is vonulgatunk évek óta? Van-e célja, értelme, eredménye? Kerékpáros barát város! Aha.