American Beauty - egy kicsit másképp

Amerikai szépség. Tudjátok. Aki ismeri a sztorit, annak egy érdekes nézőpontot kínálok most fel. Aki nem ismeri a sztorit, először nézze meg, aztán tálalom. Csalni nem ér. S hogy miről is lenne szó itt?
Egy női nézőpontból történő értelmezés hogyan befolyásolná az Amerikai szépség jelentésrétegeit?
Na lássuk, mit sikerül kihámozni ebből...

American Beauty

„A nevem Lester Burnham. Ez a környék, ahol lakom. Ez az utcám. Ez az életem. 42 éves vagyok. És alig egy éven belül meghalok. Ezt persze most még nem tudom. Bizonyos értelemben már most halott vagyok. Nézzetek rám. Rejszolok a zuhany alatt. Ez a napom fénypontja. Innen már csak rosszabb lesz. Ez a feleségem, Carolyn. Látjátok, hogy megy a metszőolló nyele a kerti cipőjéhez? Ez nem véletlen. Már a puszta látványa lefáraszt. Nem volt mindig ilyen. Régen boldog volt. Régen boldogok voltunk. Ez a lányom, Jane. Egyke. Teljesen tipikus tinédzser. Dühös, bizonytalan, zavart. Bár mondhatnám neki, hogy ez elmúlik, de nem akarok hazudni. A feleségem és a lányom is azt hiszi, hogy irdatlan nagy vesztes vagyok. És igazuk van. Elvesztettem valamit. Nem tudom pontosan, mi az, de tudom, hogy nem voltam mindig ilyen…kába. De tudjátok mit? Sosincs késő megtalálni, ami elveszett.”

Ezek a film nyitómondatai. Elgondolkodtatok már azon, hogy mennyire antifeminista alkotásról van szó? A film középpontjában egy FÉRFI áll. Egy megkeseredett, unalmas alak, akinek élete egyik pillanatról a másikra változik meg, saját döntése alapján, de a változást egy NŐ idézi elő. (És nem, most nem fogok itt belemenni a nemek közti hatalmas szakadék taglalásába, azt mindenkinek a saját fantáziájára és véleményére bízom, azaz nem nyitok vitát férfiak és nők között. - a szerk.) A mi jó öreg Lesterünk (Kevin Spacey) körül van véve nőkkel. Ott a felesége, Carolyn (Anette Bening), a lánya, Jane (Thora Birch) és Jane barátnője, Angela (Mena Suvari), s él még egy nő Burnham-ék majdnem közvetlen környezetében, a furcsa Ricky zárkózott, már-már megzakkant édesanyja, Barbara (Allison Janney).
De ha kicsit a filmet kifordítjuk, megröntgenezzük, átmossuk, kifehérítjük, szárítóba dobjuk, s megnézzük a feminim oldalát, vajon hogy festene a rövid bemutatkozás, amivel a film indul?

I.
"Jane vagyok. Az apám szerint tipikus tinédzser, aki lázad, bizonytalanságban élek, de folyamatos fejlődéssel ki fogom nőni ezt a tinédzserkori mániát. De igazából ő is tudja, hogy itt már akkor el lett cseszve a dolog, amikor elkezdtek nevelni. Félreneveltek, az az igazság. Anyám egy totál karrierista nő, aki saját boldogtalanságából a munkájába s más férfiak karjába menekül - amit nem csodálok, hiszen apám egy örök vesztes. Nem képes normális férfi és apa módjára viselkedni. Én meg... Próbálok kitűnni, akarva-akaratlanul. Nemsokára a közelembe fog férkőzni egy fiú, aki rettenetesen furcsa lesz, de ezt a furcsasága lesz, ami megfog majd. A boldogságomba és nyugodt életembe folyamatosan beleássa magát az apám, ezért elhatározom egy napon, hogy nem fogja tenni többé. De egy-két külső tényezőt nem vettem igazán figyelembe, azt hiszem..."

 

American Beauty - Jane



II.
"A nevem Carolyn. Ezen a csodaszép környéken van az én gondosan berendezett meghitt otthonom, aminek kertjében a különleges rózsahibridjeimet nevelgetem. Ja meg a lányomat Jane-t és a férjemet, Lestert, akit megpróbálok minél kevesebbszer észrevenni, hogy ő a központja összes eddigi elcseszett érzelmi életemnek. Természetesen én is kellettem hozzá, de ahhoz, hogy ezt nektek is (vagy akár saját magamnak) bevalljam, ahhoz persze túl gyáva vagyok. A férjem egyik pillanatról másikra megváltozik, úgy fog viselkedni, mint egy tini. Talán 42 évesen jut el arra a szintre, hogy arra vágyik, ami 16 évesen kimaradt az életéből. Olykor vonz benne ez a változás, de annyira megkeseredett már a mi kapcsolatunk, hogy a végén még arra is hajlandó lennék, hogy elszámoltassam a saját hibáimért. Hiszen én ebben az egészben csak áldozat vagyok, nem?"

III.
"Angela vagyok. Minden pasinak rám fáj a foga. S én általában a kívánságukat teljesítem is. Puszta lényemmel képes vagyok mindenkiből kihozni az állatot.

Tulajdonképpen emögé az álarc mögé rejtem valódi valómat, azt, mennyire nem vagyok én még felnőve s nem csak a szexuális élethez. Tulajdonképpen borzasztóan tini vagyok, megtalálható bennem az összes tiniprobléma, amivel mások is küszködnek. De hát én más vagyok, nekem másnak kell lennem, ezért is mutatom az érem fényesebbik oldalát, pedig a másik csak egy szokásos fémes, rozsdás izé. Valami megfogalmazhatatlan. Valami szürke. De én soha nem akarok szürke lenni, nekem tündökölnöm kell. A látszat könnyen fenntartható, ha ilyen idióták vesznek körül, mint Jane vagy akár az apja, Lester, akinek mindenesetre sikerült megváltoztatnom az életét. - a tulajdonképpeni semmiért."

American Beauty - Angela

 

IV.
Hello, itt Barbara. Hát. Van egy csodás fiam, Ricky. És egy varázslatos férjem, Frank, aki régen a hadseregben dolgozott, s azóta nem nőtte ki ezt a mániáját. Tulajdonképpen nem tudott átszokni ehhez a stresszmentes élethez. Ugyanolyan maradt, folyamatos dühkitörései vannak, s néha olyan, mintha el akarna titkolni előlem valamit. De én aztán nem fogom felbosszantani. Csendben elvégzem a dolgomat, élem a saját kis világomat. Tudom, hogy az árnyékában élek, és borzasztó boldogtalan vagyok. De hát mit tehetnék. Nem léphetek, akkor új életet kellene kezdenem. Nem, nem, jó nekem itt. Még ha belebetegszem, akkor is.
Ezt kivágjátok a filmből, ugye?"


A végén tulajdonképpen mindegyiknél ugyanaz mondható el: tökmindegy, melyik női karaktert állítanánk a film főszereplője helyére, minden esetben inkább tragédiát nézhetnénk. Vagy ami még rosszabb, tragikomédiát. Női szemmel nézve legalábbis biztosan. Olyan helyzetekbe sodort női lelkületekkel találkozunk, akik saját döntéseikkel kényszerítik bele magukat patthelyzetükbe. Nem mondom, hogy antifeminizmussal van dolgunk, hiszen ezért a szóért már-már megköveznek... De ami egy kicsikét is nyilvánvaló: a női karakterek megrekedtek egy ponton, saját vagy mások öntörvényűsége miatt, s ez eléggé kiábrándító fényt vet a női nemre, s ha mással nem is, igyekeztem ezzel az irománnyal kiállni mellettünk. Az meg, hogy milyen társadalmi és erkölcsi különbségek övezik a női és férfi nemet, megérne egy külön misét...

 

Szavazz!

Ha fesztivál, akkor...?
 
Idojrs elorejelzs



Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player