A Magyar Kuka Napja – Ungarn Kultúr 2010.
Írta: Debreczeni kulturha László 2010. január 14. csütörtök, 20:34
Közeledik január 22-e, ami közel két évtizede a Magyar Kultúra Napja a köztudatban - igaz, nem számít piros betűs ünnepnek, és ez sokat el is árul a magyar kultúra milyenségéről. Apropóját az adja, hogy 1823. január 22-én fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnusz megírását. És bár valószínű, hogy szerte hazánkban számosféle ünnepéllyel fogják megülni e jeles eseményt, elálmodoztam, mégis mi lenne ma az igazándiból reális...

Hajnali hatkor kezdődik a megemlékezés, mikor is minden rádió és televízió (valamely Isteni szikra hatására, vélhetően a sokat emlegetett Magyarok Istene lenne a ludas) egyszerre működésbe lép, és Schobert Norbi „Talpra Magyar...” éterbe kiáltásával eljő a Nemzeti Felkelés. Mivel az említett nap sajna munkanap, így a hardcore kultúraimádók vagy beteget lesznek kénytelenek jelenteni, vagy megbújva, munka közben élvezhetnék hazánk nagyjainak előadását - pont, mint az átkosban. Bemelegítés gyanánt Orbán Viktort beszédét hallhatja a nagyérdemű (sajnos UpdateNorbi a „Talpra Magyar” felütést már elcsaklizta), melyben hangoztatja, megválasztása esetén a kormány 30%-kal többet költene a Magyar Kultúra fejlesztésére, sőt, ha rajta áll, az Állatkert helyére felépítteti a Magyar Kultúra Házát, melyben olyan oktatóktól szívhatja majd magába a nagyérdemű a Szépet és Jót, mint Delhusa Gjon, Zámbó Árpi vagy épp a nagy sikernek örvendő SomaMamaGésa.
De elég a szövegből, jöjjön a folytatás! A délelőtt folyamán A Nagyecseri Fekete Szemek és Pataky Attila előadásában Zámbó Jimmy feldolgozások lennének hallhatóak (a költséghatékonyság miatt szigorúan playbackben), majd Benkő Dániel szaval részleteket Kárpátia dalokból. Az ünnepélyes zászlófelvonás alatt előbb a Magozott Cseresznye játszik, majd felzengene a „Régi mániám, tankkal végigmenni...” – kezdetű nagy sikerű dallam. Ezt követően díszsortüzet zúdítanak néhány szabadon választott roma nyomornegyedre a jelenlévők.
A zenei rész után élőben jelentkezne a Nemzeti Múzeum lépcsőiről Mónika, ahol élőben simítja el a Fábry és Fáy közti nézeteltéréseket, majd a nagy létszámban összegyűlt munkanélkülinek bemutatja a legújabb, fékezett habzású samponját. A sikert kihasználva ezek után Stohl Buci kezdi visszatapsra, és sms-ek küldésére buzdítani a közönséget, míg a múzeum sarkában felállított Toi Toi wc-k mellett Terry Black segítségével Petike szemműtétjére küldhetnek a sorban állók körüzenetet. Ezek után a megfáradt tömegeket Bochkor Gábor látja vendégül a szemközti Mari Presszóban, a magyar hagyományoknak megfelelően kannásborra, és zsíros kenyérre, mintegy hal hab a tortán.
Rövid szünet után (valamikor be kell menni a plázába is, hisz ott dedikálja a leárazott cd-it a Hip Hop Boyz egyik tagja) a nagy finálé következik a Papp László Sportarénában, ahol egymásnak adják a mikrofont a legnagyobb hazai sztárok. Az est házigazdája Ganxta Zolee, de csak azért, mert Gyurcsány lemondott a lehetőségről, mondván, csak belezavarodna, és elkúrná. Előbb a Megasztár és a Csillag Születik szereplői melegítik fel a terepet, majd Demjén Rózsi feledhetetlen percei következnek. Ezek után Dopeman elreppeli a Nemzeti Dalt, majd Uhrin Benedek a Himnuszt. Az igazi finálé pillanatai következik: mennydörgés hallik, és megnyílik az Ég. Feltűnik a felhők közé már megtért Zámbó Jimmy, és frenetikus hatást keltve előadja a ’Nézz le rám Istenem’ című dalát. A közönség tombol, a tűzijáték szép...
...ekkor sikítva ébredek, és megesküszöm, soha, de soha többé nem eszek nehéz ételt közvetlenül lefekvés előtt.
| < Előző | Következő > |
|---|


