Harmadik alkalommal rendeztek performansz fesztivált Egerben, a Mezõszemerei Civil Egyesület, és a Part Egyesület szervezésében. A három napon át tartó programsorozat elsõsorban annak szólt, aki kitartó és bátor, nem retten meg mások árnyékától. Nem fél, sem a meglepetésektõl, sem a váratlan helyzetektõl, sem a kiszámíthatatlan hangjegyektõl. A Kis Zsinagóga újra megtelt kiváncsi és udvarias pillantásokkal, látszólag zavarban lévõ gesztusokkal, és tettrekész, elhívatott sámánokkal, akik leckét adtak nekünk, hogyan is képes megfogalmazni a mûvészet a felbomlóban lévõ világot.

Az elsõ alkalommal 2006-ban megrendezett fesztiválnak, Szilágyi Rudolf szervezõ szerint az a nem titkolt célja, hogy meghonosítsa és megszerettesse Egerben ezt a sokak számára nehezen érthetõ, elvontságában különleges elõadó-mûvészeti mûfajt. Számára az ötletet Szentendre adta, amit a mûvészet fellegvárának is tekintenek. A helyi rendezvénynek, már az elsõ alkalommal nagyon komoly fogadtatása volt. A Kis Zsinagóga sajátos hangulata, az egri közönség nyitottsága, valamint a szervezõk munkája is gondoskodott a sikerrõl.

Mint már megszokhattuk, a rendezvény tulajdonképpen performansz elõadások sorozata, amit a teaházi hangulat fog egybe a kis Zsinagógában. Mindezt jól egészítik ki a zenei rendezvények koncertekkel, és kísérleti zenei programokkal az Egal Klubban.

A most látott produkciók legfontosabb jellemzõje az erõs gondolati tartalommal való feltöltöttség. Mintha visszaszorult volna az öncélúság édes mámora. A legtöbb elõadásnak nagyon komoly üzenete volt, szinte eszelõs módon préselték át a gondolataikat az alkotók. Szabályosan versenyre keltek egymással, ki tud minél kisebb ráfordítással, minél nagyobb ügyet szolgálni. A korábbiakban is megszoktuk már, hogy a kevesebb több – elve, abszolút kiaknázható ebben a mûfajban. A rokonszenves törekvés azt jelenti, hogy valami nagyon kiérlelt és kifinomult mûfajjal állunk szemben.

A hatvanas évek önkifejezési õrületében született mûvészeti alkotói forma a performansz, mára sok képzettel kibõvült, kultikussá vált elõadói irányzat. A happening örökségét továbbfejlesztõ akciómûvészet által felfedezett szabadság a spontaneitásban, a meglévõ struktúrák új összefüggéseket eredményezõ átszerkesztésében nyilvánul meg, ami mágikus erõk felszabadítását, sajátosan tágított tudatosságot, kizökkent látásmódot eredményez.

Sok esetben a tudatalatti felszabadítására törekszik, s a mély érzelmi húrokat is képes mozgásba hozni. Ez egy olyan elõadásmód, ami elsõsorban megtervezett, helyben történõ események sorozata, amelyben elõtérbe kerülhet a mûvész személyisége. A hangsúly sok esetben a cselekményen, a folyamat közvetlen hatásán van. A színpadszerû, spontán és megtervezett akciók sorozata, a nézõk bevonásával a hétköznapi élet és a mûvészet közötti határ feloldására törekszik.

Az önkifejezésre rendkívüli módon alkalmas mûvészeti forma fejlõdésébe, a Body Art, a koncept, és a videómûvészet szólt bele a legmarkánsabb módon. Magyarországon természetesen a "titkos tanok" közé számított. Fénykorában a hetvenes-nyolcvanas években, illegálisan mûködõ klubokban húzódtak meg az alkotómûhelyek.

A hazai performansz mûvészet legendás alakjai közül a korábbi Nyílt Tér fesztiválokon megfordult FeLugosy László, de az idei produkció sem maradt nagy nevek nélkül: Bukta Imre, Szkárosi Endre, BMZ visszatérõ mûvészek.
 

A performansz nem is titkolja, hogy képes átrendezni a világot, az adott tematikának megfelelõen. A meglévõ valóságot sablonok konstrukciójának tekinti, és ezeket az elemeket átrendezve jut el új helyzetekhez, belsõ folyamatok felismeréséhez, lélektani kifordításhoz. A kellõ fantáziával átszervezett valóság, élhetõen naív. Könnyen belemegyünk a játékba, csábít az édes bûnbeesés. Ez a beépülés nagyon szellemesen nyilvánult meg Vágó Szabolcs és Pogonyi Csongor mûvében, a valós térben mozgatott televízió, másfajta dimenziójába beépített belsõ történetben. A minimálra törekvõ Szilágyi Rudolf is hasonló utakon jár. Semmi filozófia, csak élve eltemetés élménye riogatja a kényelmesen fekvõ, mennyezetre bámuló, jól felkészített közönséget. A nagy húszabálók éjszakáját pedig, Busák Péter és Horváth Balázs hozta el a fesztiválra.

Egy másik áramlat bontakozott ki BMZ (Baji Miklós Zoltán), a születést modellezõ akciójában, amihez bõven akadt vállalkozó szellemû újjászületni vágyó egyén. A világokat átjáró táltos, most nemcsak a helyzet, hanem a végzet uraként irányította az anyaságot mûködtetõ, a születés fojtogató szálait mozgató õserõket. Ez az a szituáció, amikor a performanszok élõ, egyszeri jellege az élmény az átélésben, a pillanat varázsában bontakozik ki, valahol mindannyiunkat vonz. Az akció egyébként, az átélés mûvészete. Az extrém esetekben sem feltétlenül a résztvevõkkel tudunk azonosulni, inkább átélünk valamit azáltal, hogy eszméket áramoltatnak tudatunkban. Hangulatot, szellemiséget fogadunk be, ugyanakkor az akció által teremtett közeg univerzuma szippant magába minket. Ez a rettegett borzongás aktív megtapasztalásának élménye, roppant vonzó a kényelmes közönség számára. Mindehhez sajátos jelrendszer kapcsolható, aminek értelmezése a közönség beavatottságát erõsíti.

Az élmény közvetítõkön át történõ megtapasztalása, a közös átélés és a feloldódás talán Szirtes Jánosnál következett be leghangsúlyosabban. Már a mûvész bevezetõjében is rendhagyó elõadást tartott 1968 eseményeirõl, amelyek különös összefüggését csak részben tárta a nagyérdemû elé. A közönség tagjai kezében kifeszített zsinórok mindenséget behálózó kusza szövevénye, az életünk törékeny mentõöve. A lét univerzuma, tökéletesen alkalmas tér önmagunk teljes elveszítésére. A hálót emberek tartják, és a kapcsolat megóv, ahogyan az egyéni szándékok összefüggõ hálózata képes a kiszolgáltatott helyzetben bolyongó egyént megvédeni a zsírral bekent asztalba való becsapódástól, a megsemmisüléstõl. A történet figyelmeztet, nem vagyunk egyedül.

A kaffkai groteszk-hangulat mestere Szurcsik József, felejthetetlen kabátjában, most sem maradt hûtlen a saját kelléktárából építkezõ, élettereket átlépõ szellemiségéhez. Nála a környezet egy különlegesen letisztult világ díszlete, amibe mi is ugyanúgy beleveszünk, mint a cselekmény. A tárgyak is átlényegülnek, a kenyérrel rajzolni, illetve írni lehet, és az üzenet írott formában realizálódik. Baj van, de ha átrendezzük a világot, nincs baj.

A verbális struktúrák alkalmazására két nagyon markáns példát is láthattunk, illetve hallhattunk. A Bukta Imre-Kónya Réka páros elõadásának harmadik tagja verbális hálót, mint figyelem-irányító textúrát vetít az akció alapkörnyezetére. A "nem elutasítás, nem cselekvés" – produkciója az élõ természet átalakításáról Szkárosi Endre szavakból építkezõ hang-zavarkeltésébõl kiformálódó irodalmi estje, a gondolati absztrakció rendkívül virtuóz és szellemes megoldása.

A fesztivál programjának jelentõs részét képezõ elektronikus- és nehézzenei csemegéket, a szervezõk maguk is az erõs idegzetûeknek ajánlják. A Majorka 7 produkció, MajorosGyula és Almási Krisztián zenéje panoptikumi hangulatba úsztatta a Zsinagógát. A zenei mûsor, a performansz elõadások után az Egrix és az Egal Klubban várta a fáradhatatlan közönséget. A nODance kísérleti partik mellett a breakcore nagyágyúja, az amerikai Xanoptikon, valamint a finn Blisset 371 hozott ûj színeket. A nagyon különleges élmény kategóriába tartozó Pándi, Halmos, Keszei, Prell quartett, a magyar avantgárd jazz híres szaxofonistájával, Grencsó Istvánnal kiegészülve, varázslatos éjszakai koncertet produkált. Egy másik este, a Tudósok zenekarból ismert Dr. Máriás Béla excentrikus szaxofonszólóival borzolta az idegeket, performansznak beillõ mûsorában.
 

A Nyílt Tér fesztivál tanulságai a kreatív hatásban fogalmazódnak meg. A performansz mint olyan, azért jelentõs mûvészet, mert képes olyan mély összetett tartalmakat ábrázolni, amit egyébként hajlamosak vagyunk saját lelkünk legmélyére temetni. Akárcsak a film, képes a valóság bonyolult összefüggéseit absztrakt módon, az idõ dimenziójában ábrázolni. A harmadik fontos tényezõ, a mûvészet élõ jellege, aminek révén abszolút részesei vagyunk, átéljük a történést.