Az elsõ felvonulást 1992-ben, San Fransisco-ban rendezték meg,  és összesen 48 résztvevõje volt.  Majd a megjelenõk száma folyamatosan nõtt és Amerika több államában is megszervezték. New Yorkban a kezdeti támogatás után a hatóságok a rendezvény ellen fordultak, és letartóztatásokkal próbálták megakadályozni azt. (Eleinte nem értettem, hogy lehet egy ilyen abszolút békés esemény ellensége a kormánynak, de aztán késõbb rájöttem,  hogy a bicikli nem benzinnel megy...) A méltatlan eseményekrõl dokumentumfilm is készült Still we ride címmel. Aztán tovább bõvült a helyszínek száma, Európába és 2004. szeptember 22. Magyarországra is eljutott, az Autómentes Nap alkalmából  több mint négyezer résztvevõvel. Innentõl kezdve egyenesen ível fel a kerékpáros demonstráció sikere, mára országos eseménnyé nõtte ki magát. Megyeszékhelyeken, és több kisvárosban is tartanak megmozdulásokat, Gyöngyösön, Érden és Berettyóújfalun is. Számos szervezet csatlakozott már a mozgalomhoz, olyanok, mint a Védegylet, a Greenpeace, a Levegõ Munkacsoport, a WWF, és a Tudatos Vásárlók Egyesülete.


CMBP

Mit gondolhatott vajon az autós, aki azért állt már fél órája a dugóban, mert biciklisek vették birtokukba az utat? Változó. Volt aki anyázott, volt aki kidugta a fejét az ablakon és vidáman integetett, volt aki rágyújtott egy cigire, és hátradõlt.  Normális körülmények között biztos, hogy meg sem fordulna a fejemben, hogy biciklivel az útra merészkedjek, de így egészen más, csapatban. Na és persze meg kell említenem, hogy szép és jó, hogy elfoglalva 2 sávot az autók közt biciklizünk, viszont, némelyik zsúfoltabb szakaszon már szabályosan fuldokoltunk a portól és a kipufogófüsttõl. Talán még sem lett volna hülyeség gázálarcban jönni...

Napsütés és pont  kellemes mértékben fújdogáló szél jellemezte a délutánt, a kerületi találkozó után együtt indultunk a Deák térre. Néhol a buszsávban, néhol a rendesben kerekeztünk, itt-ott megálltunk megvárni a többieket, ennek köszönhetõen kicsit késve érkeztünk. A téren rengetegen voltak, végeláthatatlan tömeg. Kicsik, nagyok, görkorisok, volt retróbicikli, márkás és kevésbé márkás, meg igazi profi versenyzõs is. Kicsit hiányoltam a színes öltözékeket, meg rontotta az összképet az ingyen kapott zöld egyenpóló is. De sebaj, lassan útnak indultunk, azaz csak indultunk volna, ha nem szólnak közbe a bkv buszok, akik miatt egy ideig csak lépésben haladtunk. Emiatt többen mérgelõdtek, aztán csengõpöcögtetéssel és énekelgetéssel ütöttük el az idõt. Valamikor egy óra múlva láttunk elõször reális esélyt arra, hogy talán a biciklin ülve tudunk haladni, nagy felüdülést jelentettek az elsõ letekert méterek mindenki számára. Bizonyos szakaszokon egészen begyorsultunk, át az Erzsébet -hídon, majd az alagút (ami egészen a miénk volt) aztán vissza a Lánc-hídon. Néhány kisebb utca és újabb dugó után megint lehetett zúzni, végül az Andrássy úton már újból döcögõsebb lett a tempó, a sok keresztezõdés miatt. Aztán fél hét körül villámcsapásként ért minket a hír, hogy éppen most emelnek, mi meg még sehol se vagyunk. Persze, a tévés közvetítés meg minden, de azért csalódottak voltunk, hogy minket nem vártak meg, fõleg amiatt, hogy a társaság majdnem fele még az Andrássy-n tekert. Mikor beértünk néhányan már indultak haza, és mi is így tettünk, de persze emelés nélkül nem mehettünk el. Kissé problémás volt a kis 40 kilós drótpacimat a magasba tartani, meg is küzdöttem vele, de végül némi segítséggel (és néhány olajfoltot szerezve) sikerült. Az eredmény, egy jól elfáradós, vidám délután, és körülbelül nyolcvanezer ember, ami minden bizonnyal kritikusnak mondható. Várjuk az újabb bicikliutakat.

CM Eger

Bár személyesen nem volt szerencsém részt venni (ami késik, nem múlik), de összefoglalót már láttam róla. Teljesen más hangulata van egy olyan városban, ahol az emberek közelebb állnak egymáshoz, több az együtt tekerõ kis csoport, az összekacsintó ismerõs, és ugyan létszámában nyílván alulmarad a budapestihez képest, minden másban viszont jobb annál. A fõvárost már úgyis kinõtte a kritikus tömeg, itthonra meg kell az erõsítés.

Az elsõ egri bicajos buli pont akkor volt, amikor a budapesti elmaradt (naugye), 2006. szeptember 22-én. A mostani alkalommal már 600-an vonultak fel.

A CM és a politika

Eltörölni, megszüntetni nem tudták, ezért most próbálják "elfoglalni" azt. Persze mindannyian tudjuk, hogy ez nem fog sikerülni, hiszen a CM jóval többet jelent egy szimpla kerékpáros rendezvénynél, már nem egy a sok közül, hanem egy mindenkit befogadó óriási esernyõ, ami végre nem megosztja, hanem összehozza az embereket. Ezért nem fog soha begyûrûzni a guruló bringások közé a pártpolitika, maximum annyiban, hogy néhány honatya aznapra kiszáll a mercédeszbõl, és felpattan egy kerékpárra. Az persze más tészta, hogy minden ilyen rendezvény a politikának (is) szól, de nem róla.