Túlvagyunk két ezredfordulón és mégsem történt világvége. Megéltünk már egyet s mást. De egyet biztosan megtanultunk, hiszen észleltünk, tapasztaltunk és tapasztalunk folyamatosan most is: stílusok mozdítgatnak bennünket elõre s hátra.

Fõiskolás korára az embernek kialakul egyfajta stílusa. És nem csak megjelenésben. Felfogásban, beszédben, tanulásban, szabadidõs tevékenységekben, az emberi lény egészében megmutatkoznak ezek a változások. És ez, mint a domino-elv, egy sor következményt von maga után. Olyan közeg, olyan emberek, akikkel jól érzed magad, akik mellett az lehetsz, aki akarsz és aki vagy valójában. És akik úgy néznek rád, ahogy vagy valaki abban a társaságban.

Emlékszem tizenéves koromra (hahh, mintha most vén rókalány volnék, de nem) akkoriban a csapatós, mindenki száll, mint a gyõzelmizászlós, "progresszív" korszak volt a mérvadó. Mindenki szakadt farmerban, feszülõs pólóban és partikon napszemüvegben tolta. Aztán, a jó partikat ellepték a divatbábuk, a nemi identitásukkal küzdõ egyének (fiúk-lányok vegyesen), biztos tudod, ez volt a nagy-nagy emóláz (bár mérget mernék venni rá, hogy egy körkérdésben megkérdezett mondjuk tíz emberbõl egy ha tudta volna, hogy mi fán terem ez a stílus).  

És amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan nyomát sem lehet látni az emóláznak. Az emberek megszokták a mindenütt halálfejes cuccokat a boltokban, már nem botránkoznak meg, ha nem tudják eldönteni egy emberrõl, hogy az fiú-e vagy lány, hát kérem alássan, megszoksz vagy megszöksz. Vagy átszoksz. De azt inkább ne.

De jött egy új hisztéria: az alternatív stílus! És ez már olyan szinten beitta magát a mindennapokba, hogy egész csatornák építik ki arculatukat a stílusban... Mit ne mondjak, a szóban forgó magyar zenecsatorna kinézetileg, mind mûsorszerkezetileg (ha koppintás, ha nem) nem lett annyira rémes. Végre egy hely, ahol mindenfélét játszanak és merik játszani. (Azért hajnali 6 órakor Aphex Twin Window Lickerrel indítani - kicsit odacsap az arcba. Kávé helyett, legjobb.)

Persze nem mérvadó stílusok ezek. És nem csak ezek léteznek. Korántsem. Ahány ház, annyi szokás, szokták volt mondani. Az emberek annyira egyéniségnek akarnak mutatkozni, hogy kreálnak maguknak. Csuklópánt a vádlin, színes cipõfûzõ, merész és feltûnõ színû ruhaköltemények. Jók volnának így önmagukban, színes is lenne a világ, ha nem lenne mindenbõl lerágott kutyavacsorája és nem kerülne 1hónapon belül a Cosmo címoldalára... De hát, ez van, ezt kell szeretni. Csak hogy megmaradjunk a jó öreg közhelyeknél.