Ha valaki az erotikus potenciált az ablakmosásban látja meg, gyorsan (mondhatni csuklóból) lehülyézem az illetõt.  Hogy ezúttal mégis egy hasonló témájú könyvet állítok a figyelem központjába, nézzétek el nekem. És hogy miért? Hát, hogy ne kezdjek túlburjánzó szófordulatokba: mert Foenkinos tudja, mitõl halálozik el az a bizonyos legyecske!

Ha Woody Allen francia lenne, akkor egészen bizonyosan Õ írta volna ezt a könyvet. De nem, így javíthat a közérzetünkön a tudat, nem csak Allen-apónak van istenáldotta humora, hanem egy óceánnal "odébb", kiskakaséknál is éldegél egy megfelelõen önirónikus, és közveszélyes mûvészalkat. Ha tovább akarnám fényezni Foenkinos remekét, kibukhatnának olyanok, hogy "minden sora a helyén van", "szíven üt a stílusa", vagy akár: "Foenkinos úgy bánik a mondataival, mint a neves zeneszerzõk a kottáival - megkomponálja õket!" De csitt, ez itt nem a marketing-mizéria helye, hanem egy szimpla könyvajánló...

"Hectornak hõsfeje volt. Cselekvésre kész embernek tûnt, aki nem riad meg elhájasodott civilizációnk veszélyeitõl, tömegesen lobbantja lángra a nõi szíveket, családi vakációkat szervez, szomszédokkal társalog a liftben, sõt, ha kivételesen jó formában van, képes megérteni egy David Lynch-filmet..."

Namármost. Az akutt gyûjtési szenvedélytõl depresszióba esõ fõhõs elõször megpróbál öngyilkos lenni (pechére az öngyilkossággal járó fájdalom elleni túladagolt gyógyszerek túl korán lépnek életbe, és épp nem ér el a kiszemelt metrószerelvény alá...), majd egy kitalált Amerikai körútja indokával kórházban kezelteti magát, végül szerelmes lesz. Ennyit dióhéjban az elsõ néhány oldalból, és akkor még nem is lõttem le szinte egy poént sem. De ne képzeljük azt, hogy Foenkinos mániás kollektora egy víg, majdhogynem rekeszizom-görcsöt elõidézõ könyvecske fõhõse! Ojvé, még csak az kéne! Merthogy van itt minden, mi szem-száj ingere: szexuális önfelszabadítás, helyzetjáték, romantika és hisztéria – persze mind-mind a legkörmönfontabb formában. Mindez pedig megadja az évtized egyik legemlékezetesebb szerelmes regényét, messze elkerülve a Danielle Steel-féle könnyfakasztóan butácska romantikát.

"...Hector nem volt éppen csúcsformában. A boldogság mögött mindig csúnya idõszakok leselkednek. Nevetségesnek tûnhetett, fõleg az adott körülmények között (szépséges Brigitte, terjeszkedõ cég, egy gyerek, valahol a távoli jövõben), de Hector tényleg nyugtalankodott. Reggel óta nem találta a helyét, és úgy érezte, nem is fogja megtalálni. Brigitte nemrég hagyta el a lakást, egy olyan kis könnyû ruhát viselt, amit minden nyár megérdemel. Hector elég jellegtelennek tûnt. Még csak borostás sem volt az arca, mint a fáradt embereknek; lagymatag szõrszálai egy tisztviselõ hétfõ reggeli ábrázatát idézték. Valószínûleg még egy osztriga is unatkozott volna a társaságában..."

Ja, igen! Hogy hogy is jön ehhez a "romantikus" történethez az ablakmosás, meg az erotikus potenciál? Kérem, tessék csak fellapozni ezt a könyvet, és -több más mellett- erre is fény derül!

David Foenkinos: A feleségem erotikus potenciálja
Fordította: Orbán Gábor
Európa Könyvkiadó, 188 oldal, 2100 Ft