"A Thriller elsõsorban filmes mûfaj, elnevezése az angol "thrill" szóból jön, ami borzongást jelent"- írja a Wikipédia. Persze manapság mindenre rásütik ezt a stílust, amiben van egy kis csavar, vagy lélekbombázó hangulatvilág, mégis, e stílusban maradandót alkotni roppant nehéz. Lássuk, mi az a két film, akiknek minden stílus adta korlátot áttörve sikerült odapakolni valami nagyszerût (borzasztót?) a nézõ arcába:

 

 

 

Fincher mozija már-már közhelynek számít, ha a sötét és súlyos filmeket említi az ember - mégis ennél fogva kikerülhetetlen darab. Nem csak azért, mert a megszokottnak vélt filmes klisék ezúttal kifordítva és megbuherálva vágják pofán a gyanútlan mozizót, hanem mert Ficher a Hetedikkel teljesen újraértelmezte a thriller mûfaját. Írom ezt annak tudatában, miszerint a sztori mondhatni a hitckock-i szabályokra építkezik, mégis, ahogy megfejelték mindezt egy kietlen és kilátástalan hangulatvilággal, az állandó esõvel és a mindent féltõn óvó anyaként körbeölelõ mocsokkal, olyan naturalisztikus atmoszférát teremtenek, mely tökéletes aláfestõje a történet sokkoló csavarjainak. Az egykori videókliprendezõ pedig egy csapásra két vállra fektette Hollywoodot. Nem árulok el nagy titkot, a sorozatgyilkos-thrillerek közt a Hetedik mára klasszikussá vált, méghozzá nem érdemtelenül.

 

 

 

The movie: Van nekünk rögvest az elején két rendõrünk: az nyudíjazásáig hátra lévõ napokat számláló öreg róka, William Somerset (Morgen Freeman), és az 'új fiú', David Mills (Brad Pitt). A két karakán figura sorsa már az elsõ pillanatban visszavonhatatlanul összefonódik (még ha elméletben csak hét napot kell is egymás mellett eltölteniük...), és elindul útjuk a kárhozat felé. Mert hogy máshová nem is vezethet, kiviláglik a gyilkosságokból, melyek egy beteges, õrült világba kalauzolja õket: a Hét Fõbûn országába, mely egyben az átlagos hétköznapjaink hazája is. Amint egyre mélyebbre ássák magukat az ügybe, úgy kerülnek egyre közelebb a kíméletet nem ismerõ gyilkoshoz. Ahogy pedig szemünk láttára bontakozik ki a vérgõzös õrület ködébõl a tények halmaza, úgy tehetjük fel magunknak a kérdést, miben és mennyire lehet igaza a gyilkosnak...

 

 

 

Moments:

- "Szerelemtõl lucskosak a falak..."

- "Nem hagyhat itt minket csak úgy...
- Lemegy valaki kutyát sétáltatni, megtámadják. Elveszik az óráját, a pénzét. És miközben ott fekszik a járdán, tehetetlenül, kést döfnek mindkét szemébe. Tegnap este történt, négy sarokra tõlem..."

- "Mily nevetséges bábok vagyunk, mily undorító színpadon táncolunk – de jól mulatunk: tánc és baszás. Senkire nem gondolunk, és nem tudjuk, hogy semmik vagyunk. Nem azok, amire szántak minket..."

- "Azt hittem, valami performance-mûvész. Tudják, olyan figura, aki egy színpadon belepisál egy pohárba, aztán megissza. Performance, tudják."

- "Hogy az emberek odafigyeljenek, ma már nem elég megveregetni a vállukat. Oda kell csapni a nagykalapáccsal."

- "...csak egy ilyen szemét világban próbálhat meg valaki ilyeneket komoly képpel ártatlannak nevezni. Épp ez a lényeg. Halálos bûnnel találkozunk minden utcasarkon, minden otthonban, és eltûrjük. Eltûrjük, mert annyira hétköznapi. Triviális..."

- "Hamingway azt írta valahol: Szép ez a világ, és érdemes harcolni érte! A második felével egyetértek..."


Memento - 2000  Rendezte: Christopher Nolan

Ha hallott valaki a 'klasszikus rekonstrukciós krimi' cimkéjérõl, Nolan mozijában kedvére csemegézhet. Ha pedig ez a gyûjtõcímke még új, akkor pedig pláne könyû belefeledkezni! Hogy lelõjek rögvest az elején egy poént, íme: a film jelenetei visszafelé követik egymást, gyilkossággal kezdõdik, és az elhatározással végzõdik, szóval ne tessék megijedni. Persze jó ok van erre a fordított kirakósra: a rövid történetek egy-egy emlékezetkiesést határolnak el egymástól. Nos, kezdik kapizsgálni, miért is vált közönségsikerré? Hogy ritka elegáns stílusbravúr, még önmagában nem elég dícséret: maradjunk annyiban, a "filmtörténet egyik legsötétebb és legszövevényesebb noirja".

 

 

 

The movie: Ha valakinek nincs rövidtávú memóriája, az egy nagyon komoly dolog. De ha emellett még a feleségét is megerõszakolták és megölték, az érthetõen súlyosbítja a helyzetet. Ha pedig mindezt megfejeljük egy kiadós adag bosszúvággyal, máris menthetetlen a helyzet. És Leonardnak (Guy Pearce) mindez sikeresen összejött - a nem létezõ idõ röpke, mégis megtörhetetlen börtönbe zárta. Utolsó emléke a gyilkosság, a bosszúvágya pedig kiolthatatlan, hisz ha sikerülne is a revans, hála sérülésének, nem is emlékezne rá. Mégis élete elrontója után ered, amnéziája ellenszeréül jegyzetfüzetbe gyûjti tapasztalatait, polaroidbörtönbe zárja ismerõseit, ha nem épp a testére tetoválja a kiderített tényeket. Helyzetébõl adandóan kénytelen néha másokra hagyatkozni, így kerül a képbe Natalie (Carrie-Ann Moss) és Teddy  (Joe Pantoliano) is. Azonban minden egyes újabb tetoválással, minden feljegyzéssel egyre gyanúsabbá válik mindenki, a feszültség nõ, a kérdések pedig egész a film végéig megmaradnak...

 

 

 

Moments:

- "Szóval hol vagy? Valami motelszobában. Most... Épp most ébredtél egy motelszobában. Itt a kulcs. Mintha most lennél itt elõször, de... lehet, hogy már egy hete? Vagy három hónapja? Hát, nehéz lenne megmondani. Ismeretlen a szoba..."

- "Rendszeresnek kell lenni, hogy mûködjön a dolog. Meg kell tanulnod bízni a kézírásodban. Ez nagyon fontos része az életnek, mert magadnak írsz üzeneteket."

- "Ha van valami, ami egy darab papír helyett a testedre van írva, az akár válasz is lehet egy kérdésre. Így nem vész el a magyarázat."

- "Arról, és úgy beszélek, ahogy akarok! Fasszopó kurvának is nevezhetem, úgy se emlékszel, barátok maradunk úgy is."