Fesztiválblog - Egri Tavaszi Fesztivál 2007

Írta: Lénárd László 2007. március 25. vasárnap, 01:29

Idén március második felében már a hetedik Egri Tavaszi Fesztivál fut. Ilyenkor nem csak a csúcsra futtatott helyiek produkcióit csodálhatjuk meg, hanem néhány országos (netán nemzetközi) hírû mûvész is ellátogat hozzánk. Olvassatok benyomásokat.

2007. március 15. - A VII. Egri Tavaszi Fesztivál nyitó hangversenye – „Örökségünk” Kodály-est

Közremûködik: a Csík Zenekar népzenei együttes, a Debreceni Kodály Kórus, valamint az Egri Szimfonikus Zenekar, Kiss Anikó, Lévai Péter táncosok, Vezényel Szabó Sípos Máté

Érdekes így elsõre. Szimfonikusok népzenészekkel, táncosokkal, negyven tagú kórussal egy színpadon? Elõször meglepõ, ottlétemkor megnyugtatóan egységes. Hogy mennyien elférnek ezen a kis téren! (Sok jó ember.) Érdekes témaválasztás, elsõre kicsit "szaga van". Úgy értem, hogy egy Tavaszi Fesztivál nyitányaként ilyen koncepciózus, irányított hangverseny azért furcsa, mert inkább valami átfogó, "általánosabb" választást várnék a rendezõktõl. De megnyugszom, azért még sok mindenre emlékszem az általános iskolai ének-zene órákról. S nem csak ez nyugtat meg. Talán az is, hogy Kodály is elégedetten hallgatná mûvei sokféle tolmácsolását. Félelmem elül, s ahogy a különbözõ zenei stílusok váltakoznak, csak átadom magam a zene élvezetének. Lévai Péter számomra - ki oly messze van a népi kultúrától, mint Makó Egertõl - tökéletes. Archetipikus mintája a táncos férfinak. Sudár, léptei olyan pontosak, mint a villám, s úgy bánik a nõvel, ahogy bárki csak szeretne bánni vele. Vezeti a lányt, a táncon túlmutatóan. Magamra gondolok, hogy ha így bánnék párommal, sose lenne gond, csuhaj! Húsz perccel hosszabb mégis a program, mint ahogy azt lelki és fizikai állapotom bírja, de így is csodás volt, méltó egy jó sorsra érdemes fesztiválhoz. Ja, telt ház.

2007. március 19. Irodalmi kávéház - felolvas Parti Nagy Lajos

Jó, ha egy író olvasni is tud. Vagyis felolvasni. A színészek gyakran mondják, hogy jól felolvasni csak õk tudnak, s félig-meddig igazuk is van. De van egy-két hang, amit öröm hallgatni. Faludy György halálát azért sajnálom igazán, mert élõben annyira élvezetes, egyéni hangja volt, s ez a hang már csak lemezen, szalagon, bitek formájában elérhetõ.

Parti Nagy Lajos hangja is illik novelláihoz. Jó felolvasó, rutinos, nem jön zavarba saját - gyakran zavarbaejtõ - szövegeitõl. Nem esik ki a ritmusból, nem kap röhögõgörcsöt mikor magától idéz. Több mint két órán keresztül lankadatlanul (stílusosan, mint egy fasz) kalandozik emberi sorsok, látásmódok, történetek között. Egyébként nem az esetenként sok "pina" s tsai. ejt zavarba, hanem az, hogy így beszélünk, mi magyarok. Parti Nagy fõ érdeme, hogy a hétköznapi szövegeket, frázisokat, közhelyeket olyan ritmussal látja el, hogy az szépirodalom. Nyelvi anomáliákból építkezik, s mindannyiunk számára érthetõ, egyszerû emberek életébõl. Néha egyszerû, néha misztikus életünkbõl. Vele készített interjúkból az tûnt ki számomra, hogy õ ezt valamiféle született képességnek, késõbb pedig az évek során készséggé fejlesztett, fejlõdött adottságként kezeli. Talán ez a szerénység teszi olyan szimpatikussá a magánszemélyt, a lírai én mögött található embert.

A fagyott kutya lába címû, tavaly megjelent novelláskötetébõl hat írást olvasott fel a Mûvészetek Házában megrendezett teltházas felolvasóesten Parti Nagy. Minden perc élvezet volt.

2007. március 21. - Nemzetközi Kortárs Bábmûvészeti Fesztivál – A sötétben látó tündér

Hogy ez a Pogány Judit még mindig tud úgy beszélni, mint egy gyerek! Hogy ez a Pogány Judit még mindig képes öregember, tündér, sárkány, királyfi, törpe, kislány hangján megszólalni úgy, hogy ezek a hangok nem hasonlítanak egymásra. Annyira tökéletesen uralja hangját, hogy hibátlan elõadója ennek az egyszemélyes "monomesének". A mese maga nem olyan nagy szám, egy aranyos történet népmesei elemekkel. A színpadkép nagyon jó, változatos, kihasználja a forgószínpad adottságát. Egyszer meglepõdök: két kutya eszi a királyfi combjából kivágott húsdarabokat, s nem tudom vetítik-e vagy tényleg ott van a két farkaskutya. De tényleg ott vannak, ahogy a sárkány síró, hatalmas feje is, vagy a törpe - aki valóban törpe - a gyerekek nagy örömére. Telt ház, az erkélyen is alig férni. Fõleg gyerekek, akik beletapsolnak az elõadásba egy vidámparki körhintaló láttán, gyerekek, akik még jóval érzékenyebbek, mint én. Úgyhogy annyi: tetszett.

< Előző		Következő >