Ifiház vs Kepes Központ – egy vélemény 2010 nyarán

Az egri közgyűlés néhány képviselője most a nyár közepén rendkívüli közgyűlést hívott össze. És miért e rendkívüliség a szabadságolások közepén és az önkormányzati választások előtt röpke két hónappal?
A képviselők a volt ifiház ügyét szeretnék újratárgyalni. Hogy ez miért most jutott eszükbe, arra talán leginkább a két hónap múlva esedékes voksolás adhat magyarázatot.

Merthogy a képviselők tavaly ősszel megszavazták, hogy a Széchenyi utcai épületet tizenöt évre bérbeadják egy közhasznú kulturális alapítványnak (Alapítvány a komplex kultúrakutatásért), mely felújítja az épületet és Kepes György Nemzetközi Művészeti Központ néven kiállítóhelyet, művészeti központot üzemeltet benne. A képviselők akkor zöld utat adtak a projektnek, mely be is indult. Azóta a szervezők megírták a pályázatot, megnyerték és folyik a felújítás előkészítése. Kész vannak a tervek, volt sajtótájékoztató és a Kepes anyagot ősszel kiállítják az ország egyik legjelentősebb kortárs művészeti múzeumában, a Ludwig Múzeumban. A dolog tehát láthatólag sínen van.

A most tiltakozó hét egri képviselő azt szeretné, hogy az épület továbbra is az „ifjúságé” maradjon. Azaz – gondolom – hogy az önkormányzat fújja le a Kepes Központ fejlesztését, vonja vissza a szerződését, ezzel kényszerítve a szervezőket, hogy mondjanak le a terveikről, adják vissza a nyertes pályázati pénzt, és persze az Eger város tulajdonában lévő Kepes hagyaték maradjon a Vitkovics házban.

Mivel a téma látszólag nagyon fontos Egerben, ezért én is megpróbálom a saját szemszögemből egy kicsit körüljárni azt. Rögtön kezdem is azzal, hogy leegyszerűsítem a szitut. Egyik oldalon van a „maradjon a régi ifiház”, másik oldalon pedig a „legyen új Kepes Központ”.

„maradjon a régi ifiház”

Az Ifiházhoz nekem is szép emlékeim fűződnek – a 90-es évekből. Művész mozi, középiskolás bulik, büfé, koncertek. Az utóbbi pár évben viszont csak vegetál az épület. Nem tudom mi okból (biztos a pénz hiánya, mindig az a probléma…), de az Ifiház mostanában nem izgalmas. A Művész Mozi, jó filmekkel, nem tudta követni a megváltozott filmnézési szokásokat és bezárt. A könyvtár idegen nyelvi részlege elköltözött. A földszinten az utcára néző kereskedők kereskednek, vendéglátósok látnak vendégeket, de annak köze nincs a kultúrához. Gyerekeknek van tánciskola a földszinten, az emeleten meg Erika C franchise modern tánc volt. Pár éve beköltözött a városi diáktanács – ifiházas tevékenységükről nem tudok sokat, de ők biztos insider középiskolás dolgokat szervezhettek. És talán van még egy-két civil szervezet a másodikon. De inkább egy. Meg Zoli bácsi és a büféje mint a ház legstabilabb pontja. Programként rendszertelenül koncertek (juteszembe régen volt jazz klub is), néhány hagyományos nagyobb rendezvény, kiállítások hosszabb távú koncepció nélkül. (Anno azért működött a kísérleti galéria az elsőn, a folyosón.) Meg van még maratoni folkhétvége is pl., de ha jól tudom, akkor az a kezdeteikor tényleg maratoni volt, megállás nélkül. És biztos kihagytam fontos dolgokat (pl. beszélgetések közismert emberekkel, Világjáró klub, színházi előadások, virágvásár, turi, tanszervásár, stb), melyek régebben működtek, mostanában, pedig nem.

Szóval nem tudom, hogy miért, de az ifiház számomra elvesztette varázsát. Valahogy kifogyott belőle a lendület, megszűntek a rendszeres programok, bekoszolódtak a falak és elkoptak a mosolyok. Sajnálom. Game over. Szerintem ne „maradjon a régi ifiház”. Nincs értelme ezt így…

„legyen új Kepes Központ”

A Kepes Központ kapcsán ellentétes irányú folyamat játszódik le – ahogy én látom. Van lendület, ötlet, elhatározás, akarat, és ha szabad elcsépelt szavakkal élni, akkor van az egészben kreativitás. Mondjuk Kepes György életművéhez csakis így szabad hozzányúlni.

Kepes a XX. század egyik nagy formátumú művésze, gondolkodója, szervező egyénisége. Szerintem már az is csoda, hogy Egerbe került a hagyatékának nagy része (Kepes a Heves megyei Selypen született), és ez a hagyaték egészül most ki még több művel, dokumentummal. Kepes György művészetére, életművére én itt nem térnék ki – nem én állítom, hogy jelentős hatású alkotó volt. Viszont aki nem hiszi, az keressen a neten és talál bizonyítékot eleget.

A Kepes Központnak csak egy része lesz a festményekből, fotogramokból, fényművészeti alkotásokból, stb. álló kiállítás. E mellett időszaki kiállítások, különböző projektek, képzések, múzeumpedagógiai programok lesznek.

Fontos hogy a Kepes Központ nem csak kulturális-művészeti funkciót tölt be, hanem turisztikait is. Azaz így a város egy új vonzerővel is rendelkezik majd.

A városi legendákkal ellentétben a házat az önkormányzat nem adja el, nem játssza senki kezére, hanem bérbe adja 15 évre. Cserében a felújítást, üzemeltetést elvégzi a bérlő. És kapunk egy télen-nyáron nyitvatartó kiállítási helyszínt, melynek az itt bemutatott anyagnak köszönhetően nemzetközi kisugárzása lesz.

Gondolom egyértelműen levehető, hogy én azt vallom, hogy „legyen új Kepes Központ” Egerben. Őszintén szólva nem is értem, hogy miért ne. Van egy jó ötlet, jó alapokkal és hozzá kellő elszántság: kb minden adott egy sikeres projekthez. Az ifiházas vonalon pedig évek óta nem látni lendületet, pedig ha működött volna a dolog, akkor most nem lenne kérdés. Erre mondhatnák, hogy „tetszettek volna jó projekteket kitalálni…” Tehát a fenti leegyszerűsített kérdés számomra nem kérdés.

Remélem a képviselőink kollektív és egyéni bölcsessége is erre hajlik majd. És ha igen, utána jöhetnek azok a tisztázandó – és fontos – technikai kérdések, hogy pl. mi legyen az épületben lévő kereskedőkkel és vendéglátósokkal.

A közgyűlésen szerintem viszont most az a kérdés, hogy lesz-e Egerben egy megalapozott, nemzetközi jelentőségű kulturális-művészeti központ, ami ráadásul külső pénzügyi erőforrásokat hoz be a városba, vagy marad minden a régiben.

 

Itt olvashatjátok a legutóbbi Kepes Központos sajtóanyagot >

 

|
Idojrs elorejelzs



Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player