KRITIKA - Requiem a Földért

Írta: Barna Béla 2010. június 13. vasárnap, 10:36

Még nem halt meg. Még nem lehetne érte gyászmisét (Requiemet) mondani. De ha így folytatjuk önnön lakóbolygónk pusztítását, nagyon úgy néz ki, hogy akkor meg már nem lesz, aki azt mondja: „Requiescant in pace” (nyugodjanak békében). Egerben előre eltáncoltak egy requiemet a Földért. Javában zajlik a látókörbővülés: eddig csak széplelkű környezetvédők riogattak pusztulással, szerencsére mostanság már a keménylelkű művészek is riogatnak minket. Amúgy joggal. Keménylelkűek a művészek? Igen. A requiemben, a gyászmisében nincsenek örömet kifejező részek. Az egri táncszínházi előadásban sem volt sok öröm, ha elgondolkodtunk rajta.

Márpedig a táncszínház az egyik legelgondolkodtatóbb műfaj. Azt mondja darabajánlójában a koreográfus Barta Dóra, hogy „A tánc, mint kifejezésmód, sokféle értelmezésre ad lehetőséget, és nem kell egyértelmű válaszokat kapnunk a feltett kérdésekre, a színpadról impulzusok jönnek, melyekhez mindenki hozzáadhatja a maga gondolatát” Nos, hozzá is adtam. Évek óta gondolkodok környezetvédőként önnön Földünk szisztematikus pusztításáról. És ezek a gondolatok hasonlóan sötétek, mint Barta Dóra gondolatai: a pusztulás képei, finom kis apokalipszis, vége mindennek, hiszen az igazi problémákat nem látjuk, és kesergünk a lényegtelen és kisszerű hétköznapi dolgokon, miközben szétbarmolunk mindent magunk körül: mindent, de mindent.

Nagyjából ezt táncolták el most Egerben, május 11-én az egri Gárdonyi Géza Színházban, az egri BaDora Dance Company előadásában Mozart Requiemjében.

A táncosok (Csere Zoltán, Feledi János, Horváth Zita, James Valencia, Kiss Róbert, Kulcsár Noémi, Lázár Eszter, Májer Gábor, Nagy Eszter Kata, Sárai Ráhel, Túri Lajos, Zombori Dorottya, Barta Dóra), mint az elmúlt évben mindannyiszor, zseniálisak voltak. Mindannyian. A koreográfia (Barta Dóra) és a látvány (Gróf Gyula) és a fény (Pető József) szintén. Brutálisan jó volt a kukásnadrág is, brutálisan jó volt a disznó, a vasalóval való jégolvasztás, a befagyasztott babák. Jó volt, ahogy és ahogyan az olajat folyatták a madarakra. Nem gondoltam volna azt sem, hogy táncosok kezében jól áll a jégcsákány, és hogy szét lehet vele verni szépségesen brutális mozdulatokkal egy jegesmedve jégszobrot. Jó szó egyébként a táncdarabra a brutálisan jó. Egyrészt mert tényleg az, másrészt meg, kellett a brutalitás: hogy felébresszen minket. Hogy hééé, emberek, önző és egocentrikus felelőtlen barmok vagyunk, ha ezt így folytatjuk tovább.

Szóval mindenki megkapta ezen előadástól, amiért jött. Van, aki Mozart zenéjéért. Van, aki a táncokért. És talán volt néhány ember, aki az ökogondolatért (is) jött el megnézni ezt az előadást. Amit egyébként 2010 őszétől táncbérletben láthatnak az egri nézők.

Egyvalamivel vitatkoznék amúgy. Januárban a pécsi egyetemen egy ökológus professzorom mondta: a természet, bármennyire is pusztítjuk, köszöni szépen, jólvan, megrázza magát, és kiheveri sebeit. Csak mi emberek nem éljük ezt túl. S ha nem vigyázunk, nem lesz aki ilyen zseniális requiemet táncoljon, s nem lesz kinek...