Avatar vs. Oscar

Írta: Molnár Enikő 2010. január 17. vasárnap, 09:45

Avagy a legjobb film az, amit a legtöbben megnéznek?

Karácsony magasságában én is belefutottam az esélylatolgatásba, vajon kaphat-e rangos Oscart az Avatar? Bár ez a kérdés már jóval a film bemutatója előtt napirenden volt, én, mint az előző évszázad gyermeke, még nem szoktam hozzá a divatos tempóhoz, s nem ítéltem, míg nem tapasztaltam. Aztán megvolt a film, megvolt a hűűű, a hááá, meg az ájuldozás és a magam alá, és a minden, és kétség kívül jogos a felhajtás a körül, hogy az év legjobb filmjét láttuk-e?

Nos az akadémia elsődleges ellenvetése, hogy valójában színészi munka-e egy olyan alakítás, ahol a színész leginkább csak hangjátékával alkot, hiszen minden mást a véres verejtékben fürdő animátorok dolgoznak bele a moziba. Illetve a legjobb film díjához árukapcsolással odaítélt legjobb rendezés szobrocska landolhat-e így Cameron-nál? Természetesen volt már rá precedens, hogy a két szobor nem egy kézbe hullt, de az ilyen vitatott esetek nem túl gyakoriak, és ha a "21. századi mozi alapkövét" letevő Avatar egyet megkap, akkor megkapja mindet.

Valójában a probléma egészen máshol van. Mióta az első speciális effektusok (mint magával a vágással való játék) külön iparággá nőtték ki magukat, a filmek valójában nem csak műfaj, de technika-felhasználás tekintetében is alfajokra osztódtak, mint a gerincesek. Képtelenség köztük rangsort állítani, hisz mind külön-külön a maga sorában áll. És míg adott évben ölre mehet egymással Wolverine, Kirk kapitány, Albus Dumbledore meg egy falka Naa-Víí azon, hogy ki rombolt le lehetetlenebb módon virtuális létesítményeket képzeletbeli fegyverekkel, addig tőlük messzemenően elhatárolódik Amy Addams, hogy Meril Streap-el egy sarokba húzódva fujjolja a vérszomjas akcióhősöket.

Amennyiben engem kérdeznek, melyik az elmúlt év legjobb filmje, nem az Avatart mondom. De nem is a Star Trek XI-est, az X-MEN Origins-t, vagy a Moon-t, bár színészileg az utóbbi már szinte tökéletes. És itt még sorolhatnám mindazokat, akik igenis telt házzal futottak, akik minden áhított első-hétvégés bevételes toplistára felkerültek, akik egyéni és csoportos rekordokat döntögettek, és akik ettől függetlenül nem kapnak díszpáholyt az Oscar-avatón. Mert bár az idők igencsak megváltoztak, a díjátadók filozófiája még mindig az, hogy nem a nézettségi mutatók döntenek egy mű minőségében, mégha oly kirívóan megmunkált is. És ha belegondolunk, kénytelenek vagyunk belátni ezt, hisz különben a valaha volt legjobb magyar sorozatnak kellene kikiáltanunk a Barátok Köztet, ami tudj’ Isten miért, még mindig a legnézettebb műsor itthon.

Valahol van egy részem, ami azt kívánja, bár elismernék a sci-fit, a fantasy-t, a horrort a maga sajátosságaival úgy, ahogy megérdemelnék, de nem olyan áron, hogy azzal leértékelődjön a kis költségvetésű, érzékeny zsenialitás. Hisz ha a látványorgia lenne a mérce, az megfojtaná az eljövendő Donnie Darko-kat, az Ink-eket és az időutazókat, művész fesztiválokra kárhoztatva a tehetséget a tömött erszénnyel szemben. De vajon nem itt tartunk-e már most is?