Szakralitás és Művészet

Írta: Erdõs Mária 2009. december 14. hétfő, 00:00

Egy, a debreceni Modemben megrendezett, december 3-5-ig tartó programsorozatról

Simone Weil megfogalmazásában a szakralitás: űr, amelybe Isten behatolhat, melyet Isten kitölthet.   A szakrális művészet feladata vagy lehetősége pedig ennek az űrnek a megteremtése.

A 2006-ban indult Debreceni Nemzetközi Művésztelep- melynek ettől az évtől a MODEM a rendezője- most egy háromnapos konferenciával bővült:

Az alkotók munkáikkal a szakralitás és művészet c. téma keretén belül adtak hangot/képet saját állásfoglalásuknak. Zárt és nyilvános prezentációk formájába, művészeti kísérőrendezvényekkel és egy háromnapos konferencia segítségével nyitottak újabb értelmezési lehetőségeket e témával kapcsolatba.

A december 3-5–ig tartó  eseményen, olyan ismert képzőművészek vettek részt, mint Bukta Imre, Udvardy Emese, feLugossy László, Kicsiny Balázs, Mátrai Erik vagy Bogány Gergely, neves zongoraművész.
Szakralitás és művészet.

Mennyire vagyunk képesek a közös utat megtalálni?

A szakrális, természetfeletti témák megfogalmazásának eszközeként felhasznált művészet egy hasonlóan nem természetes, hanem direkt módon elkészült valóság, mesterkéltség, Mű.

Hogy mennyire természetfeletti egy nem természetes dolog?

A műség, valaminek a leképzése, akkor válhat többé, ha a leképzett dolog nem is létezik a valóságban. Egy gondolat, egy látomás, egy képzeletbeli „van”. Ezt a „van” -t kifejezni, társítani, értelmezni, akár szavakban, akár különféle megnyilvánulásokban  csak egyre nehezebb.

Ez a „van” talán nem is természetfeletti, csak megmagyarázhatatlan.

Ahogy értelmet adunk neki vagy értelmet kapunk róla, elfogadhatóvá, érthetővé tesszük a magunk számára és okkal bővül a miben voltja, úgy  helyet találunk neki.

A hit, mely hasonlóan helyet talál –okkal- nálunk/bennünk, a Simone Weil-féle szakrális űrt kitöltve hatással lehet szellemünkre/gondolkodásunkra, akár az élet minden területén.

Én, saját hitemet megtalálva, mások hitét meghallgatva, egyúttal közelebb kerülve ahhoz a művészethez, melyen ez átszűrődött; elfogadást, toleranciát és megértést tanultam. Ugyanakkor felelősséget érzek.

Hol a határ ameddig egy művész és egy hívő ember elmehet?

Hogy mi mindenre jó a művészet! Mi mindent taníthat velünk és adhat át másoknak!

De teljes embert is kíván, akár a hit. És ha ezek nem egy forrásból törnek fel, nem mindig egy az útjuk, akkor kimeríthet és elfáraszthat az a tevékenység, hogy egyszerre használjuk őket.

Egy biztos, mindig megnyugtató  és elgondolkodtató látni, amikor ez a két dolog működik és egymást felszínre hozzák, ellentmondás nélkül.

Érzések, gondolatok, mely néhány ember számára a művészet eszközeivel kifejezhető/ megerősíthető. 

Ez a Modemben tartott, háromnapos programsorozat a művészet és szakralitás jegyében - bár bevallom nem vettem részt kivétel nélkül minden programon - valóban új lehetőségeket nyitott sok olyan személy számára, akikben meg van az űr, de még nincs, ami kitöltené azt.