Kárpáthegyi István - sokaknak csak Isti -, már négyévesen tudta, hogy az õ kezébe nem a késvillaolló helyet az ecset való. Ez odáig fajult, hogy Isti most negyedéves rajz-vizuális-kommunikáció szakon, olyan mesteremberek mentoráltja, mint F. Balogh Erzsébet, Borgó, Kopasz Tamás - de ezek nem szolgálnak újdonsággal a rajztanszék nebulóinak. Kétszeres OKTV helyezettes, az idei TDK-n aranyérmes, az OMDK-n pedig különdíjas lett festészet kategóriában. 2005-tõl kezdve mûvei megjelentek csoportos kiállításokon, elsõ önálló kiállítása 2008-ban volt látható a Dió Galériában.

Idén is elõrukkolt valamivel Isti, nem is akármivel: saját vakfoltjait tárja a nagyközönség elé. Harmadik egyéni kiállítását - amely kb. november végéig lesz megtekinthetõ -  2009. október 22-én 17 órakor nyitotta meg Magolcsay Nagy Gábor költõ az egri Ifjúsági Ház Dió Galériájában. A kiállítás új távlatokat nyit mind a mûvész, mind pedig a befogadó szemléletében, azt mondhatjuk rá, hogy ez már teljes egészében Istié. A kiállítás napján a nagy izgalom hevében beszélgettem a mûvész úrral.

Ez a harmadik kiállításod, ha jól tudom. Miért pont Vakfoltok lett a címe?

Önállóként ez a harmadik kiállításom, igen. Az, hogy miért Vakfoltok a címe, egy Gáborral való beszélgetés során fogalmazódott meg bennem, amikor is megkérdezte, hogy mit is akarok ezzel a kiállítással, hova tartok épp. Erre azt tudtam válaszolni neki, hogy próbálom kibontani magam, feltérképezni a lelkem olyan területeit, amiket még én magam sem ismerek. Erre õ egy nagyon jó szót használt, hogy a saját vakfoltjaimat próbálom megkeresni és feltárni. Az én esetemben pedig nem lehet ezt semmilyen más eszközzel kifejezni, mint ilyen „durva módon”. Elég sok elfoglaltságom volt mostanában, ezáltal eleve kizárt volt, hogy nagyobb méretû munkákkal álljak elõ. Viszont a tavalyi kiállítás kapcsán nagyon jó emlékekkel gondolok erre a helyre, és idén is szerettem volna csinálni egy hasonló kiállítást, illetve az a célom, hogy amíg Egerben vagyok, addig évente „befoglalom” a Diót.  

Említetted, hogy a kiállítás lényege, hogy saját vakfoltjaidat felszínre hozd. Mennyire vagy elégedett az eredménnyel? Szerinted mennyit sikerült megmutatnod mindabból, amit valójában szerettél volna?

Úgy hiszem nem járok rossz nyomon. Ehhez tudni kell , hogy a kiállított kb. 16 munka, az nagyjából 100-150 munkámból lett kiválasztva. Teszem azt, ha csinálok 20 munkát, abból maximum kettõ lesz használható, ami mehet kiállításanyagnak. Erõs a rosta, erõs a kontroll. Nem szeretném egyelõre abbahagyni, mert úgy érzem, hogy van még mit kibontani. Csak ha ez most lecseng, akkor másfelé is el szeretnék indulni, más terveimmel is szeretnék foglalkozni. Van néhány feldolgozásra váró téma.  

És hogyan jött az alcímed? Vakfoltok - Kép és szöveg. A kettõ hogyan kapcsolódik?

Igen. Meg kellett adni egyfajta irányultságát a kiállításnak. Gábor révén kapcsolódik be ez a dolog. Tavaly jártam hozzá egy órára, a Kreatív írás c. kurzust tartotta és neki készítettem elõször ilyen kép és szöveg kapcsolatában munkákat. Ezen felbuzdulva adta át a  novemberben megjelenõ, a 150° címû könyvének nyersanyagát, amelybõl elkezdtem  dolgozni. Az õ szövegeit és gondolatait felhasználva merítettem sokszor ötletet, és ezáltal jutottam el oda, hogy önmagamat is felpiszkáljam. De ez kellett ahhoz, hogy ezen az ösvényen elinduljak. Ami nagyon fontos és ami miatt nagyon izgalmas számomra ez a kiállítás az az, hogy ebben most már tényleg semmi szépelgés nincs, ebben semmi olyan törekvés nincs, amit azért mutatnék be, hogy leckét mondjak fel. Ez csakis mélyen önzõ ösztönökrõl szól. Gábor írta a megnyitó beszédet, amit ki fogunk tenni a képek mellé, mert fontosnak tartom az általa elmondottakat, mert segít megérteni a kiállítás lényegét. Gábor a szövegében nem osztja a falatokat, sokkal inkább lehetõséget kínál fel a befogadónak, hogy a képeket az alkotói kontextuson keresztül a szubjektum szabadságával vizsgálhassa. Nem könnyû ez mert, ez nem a klasszikus értelemben vett szépmûvészet, sokkal inkább a képzõmûvészet brutális oldala.  

Milyen eszközökkel jelenítetted meg a vakfoltjaid?

Vegyes technikával. Sok olyan papírral dolgoztam, amit úgymond kikukáztam, összeszedett dolgozat-borító, kidobásra szánt fecnik..stb. Persze emellett dolgoztam újonnan vásárolt papíralapra is. Amúgy minden evõ vagyok.. akvarell, tempera, gioconda, grafitt, pitt, szén, amiket felhasználtam a munkáimhoz.  

Mesélj kicsit a képekrõl...

A munkák 90 %-a személyes tapasztalatokból vagy hozzám közel álló emberek történeteibõl táplálkozik. Több kép központi témája a halál illetve erõszakos cselekedetek, ami nagyon erõs kontrasztban áll a kifejezési móddal, hiszen sok kép szinte gyermeki egyszerûséggel, gyerekrajzhoz hasonló szín- és formavilág õszinteségével mesél. El kellett magamat annyira csendesíteni, hogy képes legyek ezeket az impulzusokat ily módon feldolgozni.

De mindemellett itt van a „Macskák szeretetével kínozta magát” címû kép, ami viszont egyértelmûen Gábor egyik szövegébõl való. Annyira tömény és sokoldalú mondanivalója van Gábor szövegeinek, éppen ezért próbáltam mindig egy mondatot, gondolatot kiragadni, s arra koncentrálni. Annak alárendelni magam és a felületet.

Az, amire igazán büszke vagyok, az az Õzbak-Zsanett-Szabadság tér 9.-Játszótér, a legutolsó négyes, ezeket egy hete, vasárnap este készítettem, amit megelõzött egy 4 napos kényszerpihenõ. Ez éppen elég volt ahhoz, hogy feltöltõdjek, és ez által egy nagyon friss és új dolog született meg. Számomra mindig fontos szempont volt, hogy ne ismételjem önmagam, azaz amint észleltem, észlelni véltem a rutin bármilyen mértékû jelét is, hátat fordítottam és valami egészen másba kezdtem. A rutin kizárása érdekében például több képet is bal kézzel készítettem, tovább keresve ezzel is a saját számomra is ismeretlen területeimet.

Néhány kép a megnyitóról:

...és Isti néhány mûve: