Kis Zsinagóga
Írta: Part Egyesület 2007. március 05. hétfő, 22:42

KÉSZ AZ ÚJ HONLAP! www.kiszsinagoga.hu
Tovább a Kis Zsinagóga honlapjára >
Kis Zsinagóga Egri Kortárs Galéria és Közösségi Tér, Eger, Hibay K. u. 7.
Ötletek, javaslatok, felajánlások, kritika: partegyesulet(kukac)gmail(pont)com
Olvass bele a koncepciónk teljes szövegébe (pdf-ben, 900 kb) >
Képek >
ÚJ HONLAP! A Kis Zsinagóga honlapja >
A Kis Zsinagóga Galériának elkészült az önálló honlapja, amit folyamatosan bõvítünk.
2007-ben a Jótékonycert és a Verespatak kiállítás volt az utolsó nagyobb szabású rendezvény az egri Kis Zsinagógában.
Jön a tél, jön a hideg és az épületben nincs fûtés, ezért vagyunk kénytelenek berekeszteni tevékenységünket egy kis idõre. Persze az is lehet, hogy megint rápörgünk valamire.
De tavaszig sem töltjük tétlenül az idõt. Továbbra is keresünk támogatókat, akik az épület rendbetételében tudnak nekünk segíteni. Készül a jövõ évi program. Folyamatosan frissül honlapunk, a Part magaszin és a kiszsinagoga.hu.
Mozgásban vagyunk.
Szürkületi zóna - Filméjszaka a Kis Zsinagógában
Az Eszterházy Károly Fõiskola Kepes György Szakkollégiuma minden évben megszervezi a Szakkolégiumi Napokat. Idén e jeles rendezvénysorozat záróeseményeének a Kis Zsinagóga ad helyet. Este 7-tõl hajnalig folyamatos filmvetítés lesz. A filmfelhozatal pedig: La Haine (A gyûlölet), Oldboy, An Inconvenient Truth (Kellemetlen igazság), Thank you for Smoking!, Requiem for a dream - és ha bírjátok még tovább, további gyöngyszemek...
Lelkesedés és kalandvágy erõsen ajánlott, hiszen a Kis Zsinagógában nincs rendes fûtés.
Természetesn a teaház elmaradhatatlan.
Idõ: 2007. november 15., csütörtök 19:00-tól kifulladásig
Kis Zsinagóga Egri Kortárs Galéria, Hibay K. u. 7., Eger
Be: ingyen
Szervezõ: Eszterházy Károly Fõiskola Kepes György Szakkollégiuma
Támogató: Eger MJV Önkormányzata, Civil Alap, 2007/2
Verespatak múltja, jelene, jövõje képekben - országos vándorkiállítás most Egerben
A verespataki bánya építése még mindig napirenden van, és ennek nem nagyon örülhetünk. 2000 januárjában történt tiszai környezeti katasztrófa óta tudjuk, hogy milyen nagy károkat tud okozni a bányászati eljárás során használt ciános zagy, ha elszabadul és a természetes folyóvizeket szennyezi. Ráadásul Magyarország kifejezetten érzékeny ilyen szempontból, hisz a Kárpát-medence mélyebb részein fekszik, és ha a környékbeli magasabb fekvésû helyeken szennyezõ ipari-bányászati tevékenység folyik, annak mi isszuk meg a levét. Erre jó (azaz rossz) példa manapság a Rába szennyezése nyugaton és a verespataki bányaberuházás keleten. Ez utóbbiról szól az a 90 képbõl álló vándorkiállítás, mely Verespatak múltját, jelenét és jövõjét mutatja be.
Mi, a Part Egyesület, örömmel fogadtuk be ezt a kiállítást, melyet a Közép-Európa Klub szervezett az egri Forrás Gyermek és Ifiközponttal közösen.
Megnyitó: 2007. október 29., hétfõ, 17.00
Köszönt: Kelemen József, a Közép-Európa Klub fõtitkára és Homa János, Eger Város Önkormányzatának Kulturális Bizottságának elnöke
Megnyit: Felbermann Tamás, Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatóhelyettese
Közremûködik: Herczeg Flóra, ének
A megnyitó során látható: Kocsis Tibor Új Eldorádó címû Filmszemle-díjas dokumentumfilmje
Új Eldorádó a neten > Verespatak a neten >
Hely: Kis Zsinagóga, Hibay K. u. 7., Eger
Idõ: 2007. október 30 - november 2., 14.00-18.00
Be: ingyenes
Jótékonycert a Kis Zsinagóga közmûveiért
Pont két éve történt, hogy az egri Kis Zsinagógában elõször kiállítást rendezhettünk. Már ekkor bebizonyosodott, hogy a városban szükség van egy új kiállítótérre. Egy térre, ami közösséget formál, ahol végre beszélgetni, összejönni lehet. A Kis Zsinagóga Egri Kortárs Galériát és kulturális eseményeit azóta szervezzük - puszta lelkesedésbõl, szabadidõnket felhasználva. Az épületben azonban annyi a tennivaló, hogy non-profit mûködésünkbõl fedezni lehetetlen.
Elérkezett a pillanat, amikor örülnénk egy kis támogatásnak. Szeretnénk, ha a támogatói jegy megvásárlásával Ti is hozzájárulnátok ahhoz, hogy a Kis Zsinagóga még jobb közös helyünk legyen.
Fellépõk:
18.00 ZUP (Záhony Unplugged)
20.00 Müller Péter Sziámi - Horváth Bálint - Müller Anna Ráhel: Dalok Alsó-Nirvániából
22.00 Jótékony Hatás (100% alkalmi impró) Rostás Bea Piros, Horváth Bálint, Szõke Barna, Kónya Csaba, Fehér Viktor, Örsi András, MC Cornelius
2007. október 8., hétfõ, 18.00 - 23.00
Kis Zsinagóga Egri Kortárs Galéria, Hibay K. u. 7., Eger
Belépés: 300 vagy 1000 forintos támogatójeggyel
Nyílt Tér II. Élõ Mûvészeti Fesztivál
A Part Egyesület és a Kis Zsinagóga Egri Kortárs Galéria szeretettel meghívja Önt a performansz második legnagyobb hazai ünnepére, a II. Nyílt Tér Élõmûvészeti Fesztiválra.
Egy különlegesen izgalmas mûfaj, egy regionálisan egyedülálló projekt, a tavalyi berobbanó siker után még több nap és nemzetközi vizek... Hazai nagyok, helyi legjobbak és külföldi vendégek október 1-2-3-án az egri Kis Zsinagógában.
Idõ: 2007. október 1-3., hétfõ - szerda
Hely: Kis Zsinagóga Egri Kortárs Galéria, Hibay K. u. 7., Eger
Be: ingyenes
A programok minden nap 18 órakor kezdõdnek.
Részletek >
Nyílt tér mûvésztelep kiállítása
Az egri Kis Zsinagóga kortárs mûvészeti galériában újabb érdekes kiállítás lesz. Szeptember 14-én nyílik meg a mezõszemerei Nyílt Tér Mûvésztelep alkotásaiból készült kiállítás. A kiállításon olyan nagy nevû magyar mûvészek alkotásai is megtekinthetõk , mint pl. Bukta Imre, Csontó Lajos vagy Szirtes János. Mellõlük örvendetes módon a fiatal képzõmûvészek sem hiányozhatnak. A pénteki kiállításmegnyitón Vécsi Nagy Zoltán fog beszélni este 7 órakor. A rendezvény az Eger Ünnepe rendezvény része. A megnyitóra illetve a kiállításra mindenkit szeretettel várunk.
Nyílt tér mûvésztelep anyagainak kiállítása
Megnyitó: 2007. szeptember 14., péntek, 19.00
Idõ: 2007. szeptember 14-30., hétfõtõl péntekig 15.00-19.00
Hely: Kis Zsinagóga Egri Kortárs Galéria, Hibay K. u. 7., Eger
Be: ingyenes
Rostás Bea Piros szobrászmûvész kiállítása
A Part Egyesület és a Kis Zsinagóga egri kortárs galéria szeretettel meghívja Önt egy igazi egri leányka, Rostás Bea Piros szobrászmûvész nagy hazatérésére: "újramutatkozó" illusztratív szoborkiállítás - kõ, kerámia, fotoprintek - és egy magával ragadó mûvésznõ öt év után újra Eger városában.
Megnyitó: 2007. augusztus 31., péntek 18.00
A kiállítást megnyitja: Ferenc Tamás festõ- és grafikusmûvész
Vendégváró: zsíroskenyér és fröccs, valódi szobrászélet-módra, valamint az elmaradhatatlan teaház és zene.
Idõ: 2007. augusztus 31-tõl szeptember 10-ig naponta 15.00-19.00
Hely: Kis Zsinagóga, Eger, Hibay Károly u. 7.
Be: ingyen
Cikk: Friss írásunk a kiállításról >
Egy 2006-os írás Pirosról a Part magazinban >
BMZ Oltár címû installációja a Kis Zsinagógában
A békéscsabai Baji Miklós Zoltán, azaz BMZ Oltár címû kiállítása látható az egri Kis Zsinagóga galériában. BMZ nem ismeretlen Egerben, hisz tavaly õsszel a Nyílt-Tér performance fesztiválon már láthattuk sajátos sámánisztikus-performeres stílusát. Most egy önálló installációval jelentkezik. A kortárs performance iránt fogékonyaknak semmiképpen sem érdemes kihagyni a megnyitót. A BMZ performance mellett Szilágyi Rudolf Áldozat címû videofilmjének õsbemutatójára is sor kerül.
Megnyitó: 2007. augusztus 8., szerda, 20.00
Idõ: 2007. augusztus 8-22., kedd-vas. 16.00-21.00
Hely: Kis Zsinagóga, Eger, Hibay K. u. 7.
Be: ingyen
Fekete, fehér, magenta
A Colored Effects (CFS) kiállítása az egri Kis Zsinagógában
Riport a CFS kiállításról a Youtube-on >
Készítette: Fazekas Andrejja, Bók Tamás
Az egri Kis Zsinagóga nemrég hivatalosan is megnyitott kiállítóterében az egri CFS kortárs képzõmûvész csoport kiállítása nyílik meg július 18-án, szerdán este. A kiállításon több stílus és irány is elõkerül, de az egész anyagot összefogja három szín: a fehér, a fekete és a mostanság oly divatos magenta. A graffiti felõl érkezõ fiatal egri mûvészek tehát nem félnek a mainstream egyik trendi színéhez nyúlni. Kíváncsian várjuk, mi sül ki ebbõl...
Idõ: 2007. július 18-31., szerdától szombatig 14.00 – 20.00
Hely: Kis Zsinagóga, Eger, Hibay Károly u. 7.
Be: ingyen
Megnyitó: 2007. július 18., szerda, 19.00
A kiállítást megnyitja: Szilágyi Rudolf, képzõmûvész, performer
A megnyitót teaház és zene egészíti ki.
Kis Zsinagóga riportfilm
Riport a Kis Zsinagóga Galériáról a Youtube-on >
A Kis Zsinagóga Galéria hivatalos megnyitóját nemrég jó hangulatban, sikeresen abszolváltuk. Sok meghívott eljött. Volt, aki öltönyben, volt, aki szoknyában, volt, aki rövidnadrágban - és mindenkinek nagyon örültünk. A megnyitókor a Líceum TV csinált egy kis filmet, melyben Neuro-t mint egyesületi elnököt, Rudit mint mûvészeti vezetõt és Szurcsik Józsefet mint tanszékvezetõt kérdezték a film készítõi a galéria történetérõl, jelenérõl és jövõjérõl.
Ez a kis riport felkerült a Youtube-ra. Nézzétek meg ti is.
Köszönet a megvalósításért Fazekas Andrejjának és Bók Tominak, és persze a Líceum TV-nek.
Riport a Kis Zsinagóga Galériáról a Youtube-on >
Riporter, szerkesztõ: Fazekas Andrejja
Operatõr: Bók Tamás
Hivatalos megnyitó a Kis Zsinagógában
A május végi pozitív közgyûlési döntés után úgy döntöttünk, hogy itt az ideje annak, hogy a Kis Zsinagógát hivatalosan is megnyissuk. Ugyan a hely már majdnem két éve kortárs galériaként üzemel, de a hivatalos megnyitóra csak most kerülhet sor. Tavasszal a Part Egyesület elkészített egy koncepciót és egy egyszerûsített megvalósíthatósági tanulmányt - ezek alapján döntött a város kulturális bizottsága, majd közgyûlése úgy, hogy öt évig használatba vehetjük a helyet.
Most megnyílt az út elõttünk, hogy támogatók bevonásával, pályázatok elnyerésével és sok-sok önkéntes munkával rendbehozzuk a Kis Zsinagóga épületét és egyre jobban élettel töltsük meg.
De egyelõre az ünneplésnél és hivatalos megnyitónál tartunk: július 4-én délutánra meghívtuk a város polgármesterét, önkormányzati képviselõit, a kulturális élet több fontos szereplõjét, a helyi sajtó képviselõit és persze mindazokat, akikkel az elmúlt években együttmûködtünk.
Erre az alkalomra egy fényképkiállítást is összehoztunk, ahol bemutatjuk az eddigi eseményeket. Természetesen az ilyenkor szokásos beszédek sem maradhatnak el. Homa János a kulturális bizottság elnöke és Szurcsik József a rajz tanszék vezetõje mellett Szilágyi Rudolf mint mûvészeti vezetõ és Ivády 'Neuro' Péter mint egyesületi elnök szól az egybegyûltekhez.
De a lényeg akkor is az marad, hogy köszönjük a közgyûlés bizalmát és mostantól nincs megállás...
Közösségi tér és kortárs mûvészeti galéria megnyitója az egri Kis Zsinagógában
Idõpont: 2007. július 4. (szerda) 16.30
Helyszín: Kis Zsinagóga, Eger, Hibay Károly u. 7.
Meghívott vendégek részére.
Múzeumok Hosszú Éjszakája
Egerben az elmúlt évek során egyre jelentõsebb lett a Múzeumok Hosszú Éjszakája. Néhány éve a vár kezdte el, és a sikeren felbuzdulva most már a Megyeháza és a Sportmúzeum is nyitva lesz szombat éjszaka. Úgy gondoltuk, hogy az év legrövidebb éjszakájának tiszteletére a Kis Zsinagógában is nyitva leszünk.
A programunkban szerepel egy kisebb áttekintõ fényképkiállítás, ami a Kis Zsinagóga elmúlt másfél évét mutatja be. Természetesen lesz zene is Neuro, Törõ és változó vendégek jóvoltából. Sötétedés után filmeket vetítünk a Zsinagóga kinti falára.
Az egész estét pedig egy bográcsozás teszi még élvezhetõbbé. Az idõben érkezõknek jut egy kis meleg étel is. Este 10-tõl tûzijáték is lesz a várból, de azt nem mi akartuk.
Múzeumok Hosszú Éjszakája 2007
Kiállítás, filmvetítés, bográcsozás, zene
Start: 2007. június 23. 18.00
Belépõ: nincs
Az egri közgyûlés támogat!!!
Eger város közgyûlése május 24-én, csütörtökön igent mondott arra a kérésünkre, hogy a Part Egyesület hivatalosan is tevékenykedhessen a Kis Zsinagógában. Azt tudjátok, hogy egy ideje már igen aktívan használjuk a helyet fiatal egri képzõmûvészekkel karöltve, de most aztán papírunk is lesz. Lesz: mert a következõ lépésben egy Együttmûködési megállapodást kötünk az önkormányzattal kulturális, mûvészeti és közösségi célok megvalósítására.
Ez a döntés egyben azt is jelenti, hogy mostantól kezdve nagyobb energiát tudunk fektetni a hely fejlesztésére. Önkéntes munkában eddig sem volt hiány, de most már lesz alapja annak, hogy pályázatokat írjunk, támogatókat, segítõket keressünk. (Ha tudtok valakit, szóljatok!)
Az elsõ nagyobb pályázat is beindulhat, ugyancsak a városi közgyûlés döntése alapján: az önkormányzat pályázatot adott be a Közkincs programhoz. Ha nyer a pályázat, akkor lesz víz, gáz, azaz mosdó és fûtés. Sokan örülnénk mindkettõnek...
Köszönjük az eddigi támogatást mindenkinek! Továbbra is számítunk rátok! Sõt...
+12
Kovács Gábor kiállítása az egri Kis Zsinagógában
A Kis Zsinagógában ismét a kortárs képzõmûvészeté a terep. Május 16-án, szerdán nyílik Kovács Gábor "+12" címû kiállítása. Aki esetleg még nem ismerné mûvészünket, annak nem kell megijedni, hiszen a harmadéves, rajz szakos fiatalembernek ez lesz a bemutatkozó kiállítása. A kiállítást az idén Kossuth-díjjal jutalmazott Földi Péter festõmûvész ajánlja a nagyérdemû figyelmébe.
Megnyitó: 2007. május 16., szerda, 18.30
Megnyitja: Földi Péter, Kossuth-díjas festõmûvész
Zenél: Örsi András, Szilágyi Rudolf, Szõke Barna
Közben: teaház
Nyitva: 2007. május 17-30. – hétközben 12.00 és 18.00 között (hétvégén zárva!)
Belépõ: ingyenes
Törölközõ Nap
Douglas Adams-re emlékezünk az egri Kis Zsinagógában
Május 25-én, pénteken este Douglas Adams emlékére és tiszteletére Törölközõ Napot tartunk az egri Kis Zsinagógában. Egerben ez a második alkalom, hogy a világszerte népszerû angol író emléke elõtt törölközõvel és szervezett programmal tiszteleg az egri Part Egyesület a rajongókkal egyetemben.
Douglas Adams hat évvel ezelõtti váratlan halála óta világszerte rajongók ezrei teszik tiszteletüket az író elõtt május 25-én úgy, hogy egy napig mindenhova magukkal viszik törölközõjüket. Az ötlet Adams leghíresebb és legismertebb mûvébõl ered. A Galaxis útikalauz stopposoknak címû kultikus regénybõl kiderül, hogy a törölközõ a lehetõ leghasznosabb dolog, amit csak magával vihet a csillagközi stoppos.
Egerben az esti programon Douglas Adams életmûvének rövid bemutatása után lehetõség nyílik arra, hogy az érdeklõdõk jó hangulatban együtt nézzék meg a Galaxis útikalauz stopposoknak ’80-as évekbeli angol tévésorozat változatát az egri Kis Zsinagógában. A szervezõk pedig utoljára figyelmeztetnek mindenkit, hogy 25-én a törölközõjét senki se hagyja otthon.
Idõ: 2006. május 25., péntek, 20.00
Kapunyitás: 19.00
Belépõ: ingyenes
Program: Douglas Adams életútjának rövid bemutatása, majd a Galaxis útikalauz stopposoknak címû '80-as évekbeli angol tévésorozat vetítése
Mi az hogy?! - Szkárosi Endre Egerben
2007. május 7., hétfõ, 19.30
Hangos költészeti könyvbemutató. Szkárosi Endre, költõ, irodalomtörténész mutatja be új könyvét.
Beszélgetõtárs: Bednanics Gábor, Fiatal Írók Szövetsége, elnök
A belépés továbbra is ingyenes.
Auschwitz Album - Rólunk, nekünk, nélkülünk... kiállítás
2007. április 18-29. - nyitva naponta 10-18 óra között. A belépés ingyenes.
Megnyitó: 2007. április 18., szerda, 11.00. Köszöntõt mond Székely Gábor közalapítványi kuratóriumi elnök és Habis László, polgármester
Szervezõ: Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyûjtemény Közalapítvány, Budapest, Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata
Holokauszt Emlékközpont >
Döntés: eltolva
A Kis Zsinagógával kapcsolatos döntést a városvezetés a júniusi bizottsági ülésre és közgyûlésre irányította át. Állítólag akkor több fontos városi kulturális téma is terítékre kerül, és a Kis Zsinagóga témája oda majd beillik.
Mindez azt jelenti, hogy a nagyobb (energia)befektetést igénylõ munkákat nem érdemes még elkezdenünk. De az élet nem áll meg. Terveink szerint a holokauszt kiállítást (ápr. 19-29.) követõen, május 7-én vendégünk lesz Szkárosi Endre egy est erejéig. Ugyancsak tervben van egy kiállítás - persze olyan, melyhez minimál installáció is elég. A tavalyi Törölközõ Nap sikerén felbuzdulva idén is megemlékezünk május végén Douglas Adamsrõl és életmûvérõl. És természetesen folyamatosan fejlesztjük és szépítjük az épületet és környékét - annak reményében, hogy hamarosan pozitív döntést hoz a városvezetés, és még több energiát fektethetünk kedvenc egri projektünkbe. (2007. április 13., péntek)

Kész a dokumentum
2007. április 11-én, szerdán leadtuk az egyszerûsített megvalósíthatósági tanulmányt a Kulturális Bizottság részére.
Következõ lépésben a Bizottság (ápr. 18.), majd a Közgyûlés (ápr. 26.) tárgyal a Kis Zsinagógáról. Ha mindkét helyen pozitívan viszonyulnak vezetõink az ügyhöz, akkor jöhet a szerzõdéskötés. Jöjjön, aminek jönnie kell. (2007. április 11., szerda)

RÜGY
Bukta Imre és Csontó Lajos kiállítása
az artAlom fesztivál keretében
Megnyitó: 2007. március 30., 19.45
A Bukta Imre és Csontó Lajos kiállítását megnyitja: Nagy T. Katalin, mûvészettörténész
A kiállításának zárásán az alkotók beszélnek a kiállításról.
Záró: 2007. április 2., hétfõ, 20.30 - 22.00
A beszélgetés, a kiállítás megtekintése ingyenes.
Döntés a Kis Zsinagógáról - elsõ körben
2007. március 21-én Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Kulturális Bizottsága megvitatta a Part Egyesület és Szilágyi Rudolf közös koncepcióját az egri Kis Zsinagóga hasznosítására.
A következõk dõltek el:
A Kulturális Bizottság egyhangúlag támogatta beadványunkat. Köszönet érte!
Végleges döntést a Eger Város Közgyûlése hozza meg 2007. április 26-i ülésén. A Bizottság a projekt két vezetõjét Ivády Pétert a Part Egyesület elnökét és Szilágyi Rudolf mûvészeti felelõst arra kérte, hogy következõ ülésére készítsünk el egy egyszerûsített megvalósíthatósági tanulmányt, melyben részletesen kifejtjük, hogy ki, mit és fõként mibõl...
Ugyan a papírmunka helyett mi már a programok, kiállítások szervezésével foglalkoznánk, de természetesen a kérésnek hamarosan eleget teszünk.
A Bizottság azt is megszavazta, hogy a szerzõdéskötésig ideiglenesen mehet tovább a munka, ahogy tavaly is ment szerzõdés nélkül.

Közösségi tér és kortárs mûvészeti galéria az egri Kis Zsinagógában
Koncepció a Kis Zsinagóga hasznosítására
Az egri Part Egyesület javaslata
Olvass bele a koncepció teljes szövegébe (pdf-ben, 900 kb) >
Az egri Hibay Károly utca 7. szám alatti Kis Zsinagóga Eger legrégibb zsinagógája. Az 1840-es években kialakított épület a XIX. században vallási célokat szolgált, majd 1924-tõl a zsidó hitközség kulturális, társadalmi és szellemi életének centruma lett egészen a 40-es évek közepéig. A második világháború tragikus következményeinek tudható be, hogy megszûnt az egri hitközség, és az un. Kis Zsinagóga a város tulajdonába került át. Az épületnek a mai napig nincs igazi funkciója.
Az 1990-es évek elejére az épület állapota annyira leromlott, hogy az önkormányzat kénytelen volt részlegesen felújítani azt. Sajnos, a falak szigetelése rosszul sikerült, és a zsinagóga belsejére nem költött a város, ezért a gazdátlan, funkciótlan épület ismét lassú, ám folyamatos romlásnak indult.
Ezt a félig felújított, üres, kissé lepattant, ám izgalmas és inspiráló helyet fedezte fel magának több egri képzõmûvész és kultúraszervezõ fiatal 2005-ben. A szerencsének is köszönhetõ, hogy 2005 szeptemberében, az Európa Kulturális Fõvárosa verseny nemzetközi zsûrijének egri látogatásakor létrejöhetett egy kiállítás, ahol az új egri képzõmûvész generáció egy markáns része mutatkozott be – sikeresen. Ezt a sikert és igényt kihasználva 2006-ban több rendezvény is volt a zsinagógában: kiállítások, performance-ok, installációk, filmvetítések, videóinstallációk bemutatása és az Egri Kortárs Mûvészeti Hetek részeként egy kétnapos performance fesztivál, melyen neves magyar képzõmûvészek léptek fel.

Az eddigi tapasztalatok alapján elmondható, hogy a szervezõk otthont találtak az épületben, és a mostoha körülmények ellenére szinte teljesen saját erõbõl értékálló, minõségi és elõremutató kulturális tevékenységbe fogtak. Bizonyítja ezt az is, hogy képzõmûvész körökben már országosan elterjedt az egri Kis Zsinagógában szervezett rendezvények híre.
Ezt a felfelé ívelõ tevékenységet érdemes lenne tovább vinni, hisz ez az alulról építkezõ új, kulturális és mûvészeti kezdeményezés tovább színesíti és frissíti Eger kulturális felhozatalát, újra funkciót ad a város egyik elhanyagolt, ugyanakkor izgalmas épületének, több egri fiatalnak pedig perspektívát arra, hogy a városban is lehet színvonalasan kortárs mûvészetet mûvelni és kulturális eseményeket szervezni.
Ez a koncepció azért született, hogy felmérje a jelenlegi állapotokat, felvázoljon egy irányvonalat a Kis Zsinagóga hasznosítására, konkrét terveket mutasson be, és javaslatot tegyen az épület üzemeltetésére. Készítõi, akik egyben az eddigi rendezvények szervezésében is vezetõ szerepet töltöttek be, remélik, hogy a döntéshozók látnak fantáziát az egri Kis Zsinagóga mûvészeti és közösségi térré való átalakításában, és támogatják a szereplõket összefogó Part Egyesületet abban, hogy a megkezdett munkát tovább vihesse.
KONTAKT:
Ötletek, javaslatok, felajánlások, kritika: partegyesulet(kukac)gmail(pont)com
| < Előző | Következő > |
|---|


