Határok fölötti magyar irodalomban gondolkodom

Írta: Safranka János 2008. május 14. szerda, 11:45

Megjelent az Agria irodalmi, mûvészeti és kritikai folyóirat második, idei elsõ száma. Jelentette be Ködöböcz Gábor fõszerkesztõ, valamint Anga Mária és Serfõzõ Simon fõmunkatársak a Mûvészetek Házában tartott tavaszi lapszámbemutatón. Az elsõ tavaszi számról, az elért eredményekrõl és a tervekrõl érdeklõdtem Ködöböcz Gábortól. Az egri önkormányzat által finanszírozott periodika legközelebb júliusban jelenik meg.

S.J.: Az Agria indító számával kapcsolatban milyen visszajelzések érkeztek önökhöz?

K.G.:A visszajelzések döntõen elismerõek voltak, amik megfogalmazódtak kritikaként azok is inkább félig játékos, félig ironikus észrevételek. L. Simon László, a Magyar Írószövetség titkára szerint kicsit túlméretezett a tartalomjegyzék, így az olvasókat elfárasztja a túl bõséges kínálat. Errõl nekem egy árnyalattal más a véleményem, mert ez egy almanachszerû kiadvány, egy antológiaszerkezet felé mutató folyóirat. Ezt egyébként L. Simon László is dícséri, mert ez a forma a kortárs magyar folyóirat palettán ritka. A sokszínû, gazdag lapszerkezet miatt dícséri a lapot Székelyhidi Ágoston, Barabás Zoltán és Bertha Zoltán is, valamint Tüskés Gábor kollégám a fõiskoláról, az MTA fõosztályvezetõje. Kaiser László költõ, író a Polisz szerkesztõje, a Hungarovox Kiadó vezetõje ezt a breviáriumszerû formát még erõsítené is. 

S.J.: Az elsõ szám borítóját úgy látom megtartották.

K.G.: Ez az egyik olyan eleme a lapnak, ami miatt a legtöbb dícséretet kapjuk. Úgy találják az olvasók, hogy elsõ ránézésre nagyon szép, ízléses, jól kitalált fedõborító. Egyesek szerint a hátsó borító mûvészibb is, több üzenetet tartalmaz.

S.J.: A folyóiratnak elõször még nem volt lapmenedzsere. Ebben a számban már megtalálható az impresszumban.

K.G.: Igen, Bérczessy András lapmenedzser került a munkatársi gárdába, aki a lap értékesítésével foglalkozik és esetleg pótlólagos források után néz majd. A jelenlegi keret a megnyugtató mûködést garantálni tudja, de nem elég arra, hogy legalább a nevesebb szerzõknek jelképes honorárimot tudjunk fizetni. Ahhoz, hogy az elsõ blokkban szereplõ szerzõk, mint Tornai Jószef, Dobozi Eszter, Lászlóffy Aladár, Gittai István, Tamás Menyhért, Lászlóffy Csaba, és így tovább, felé kifejezhessük a megbecsülésünket egy szerény összegû honoráriummal, a most rendelkezésre álló számonkénti bruttó 1 millió forintos összeg nem elég.

S.J.: Az olvasókat érdekelheti, hogy milyen mértékû lenne a honorárium összege?

K.G.: Ez attól függ, hogy mennyi lesz a pótlólagos forrás, hogy mivel tudunk gazdálkodni. Ha egy optimális, több százezres nagyságrendû pótlólagos pénzt sikerülne találnunk, akkor az említettekhez hasonló kaliberû szerzõknek, négy vers esetében olyan 30-40 ezer forintos bruttó összeg lenne indokolt feltétlenül.

S.J.: A szerzõk és a folyóirat munkatársainak egy része szoros kapcsolatban áll az Eszterházy Károly Fõiskolával. Milyen egyéb szolgáltatásokkal segíti még a fõiskola önöket?

K.G.: Habár a kiadó Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, e mellett az infrastruktúráját a fõiskola is a rendelkezésünkre bocsájtja. Nagyon nagyvonalúan kezelik a lapot, minden létezõ eszközzel támogatnak minket.

S.J.: A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a nagyközönség számára ismertebb irodalmároktól, mint például Csoóri Sándor is meg akarnak jelentetni mûveket.

K.G.: Csoóri Sándor nem zárkózott el, csak hát tudni kell, hogy õ nem csak költõként, íróként van jelen a magyar kultúrában, hanem neki nagyon sok társadalmi funkciója is van. A múltkori egri látogatását is hosszas egyeztetés és idõpontmódosítás elõzte meg. Az õ sokirányú elfoglaltságát nagyra becsüljük és megértjük. Valószínûleg, hogy e miatt nem jelent meg neki az Agriában még verse, de a júliusi számban jó esély van rá. Szakolczay Lajos és Serfõzõ Simon fõmunkatársak is kifejezték már felé az igényüket, hogy nagyon szívesen látnánk a lapban az írásait.

S.J.: Esetleg más elsõ vonalbeli szerzõ is szóba jött már?

K.G.: Sokszor spontánul alakulnak a dolgok. Félig meddig az élet szerkeszti a lapot, mégis ha már itt a nagy nevekrõl beszélünk, Kányádi Sándor még nem jelent meg a lapban. Mivel én annak idején az õ életmûvébõl írtam a doktori értekezésemet elég jó esély kínálkozik arra, hogy Csoóri Sándorral együtt a júliusi számban az õ nevét is olvashatjuk.

S.J.: Az eddigi két számban megjelentek közül kiket emelne ki?

K.G.: Hosszú lista lenne ebbõl és lehet, hogy egy félórát is igénybe venne. Senkit nem szeretnék megbántani azzal, hogy kifelejtem valakinek a nevét.

S.J.: Az elsõ számhoz képest tovább nõtt, 48-ra  a szerzõk névsora. Ezt a bõvülést folytatni szeretnék? 

K.G.: A kortárs magyar irodalomról akkor nyújtunk egy megközelítõleg valóságos és viszonylag nagy olvasói réteget megérintõ képet, ha próbáljuk nemzedékek szerint teljes spektrumban bemutatni a kortárs magyar irodalom mezõnyét. Nagyjából hat-hét nemzedék van jelen az elsõ szám óta a huszonévesektõl a nyolcvanasokkal bezárólag. A kortárs magyar irodalom határai ugyanis nem az országhatárok mentén jelölhetõk ki, hanem sokkal inkább a nemzedékek között húzódnak, de ez nem jelent egy merev és párbeszédek nélküli határvonalat. 
 
S.J.: Ha már a határoknál tartunk. Már a folyóirat elsõ, téli és különösen ebbõl a tavaszi számából is kitûnt egy erõs erdélyi és azon belül is nagyváradi vonal. Honnan ered ez a kapcsolat?

K.G.: 2006. március 17-én volt az egri Kálvin Házban Barabás Zoltán nagyváradi költõ kötetének bemutatója. Én ismertettem a könyvet, én írtam hozzá a recenziót, ami a Várad címû lapban is megjelent. Innentõl datálódik a váradi kapcsolat. Ennek az alapja egy barátság Barabás Zoltánnal. Onnantól kezdve fokozatosan ismertem meg újabb váradi szerzõket és én is többször voltam elõadóként a Partiumi Írótáborban és egyéb konferenciákon Váradon. Ennek köszönhetõ az a párbeszéd, amely Barabás Zoltánnal, Pintér Istvánnal, Lipcsei Mártával, Tüzes Bálinttal, Gittai Istvánnal, Dénes Lászlóval, Goron Sándorral és sorolhatnám még, hogy ki mindenkivel kialakult, s hogy ennek nyomán az Agriában valóban szép számmal képviseltetik magukat a nagyváradi szerzõk. Nagyvárad egyébként is a szívem csücske: a Holnaposok, Ady Endre és Szent László király szeretett városa. A híd Eger és Nagyvárad között egyre erõsebb. A váradiak is többször voltak itt könyvbemutatókon, mint ahogy mi is Egerbõl többször jártunk ott, de nemcsak irodalmi, hanem zenei téren is kialakultak a kapcsolatok.

S.J.: Elképzelhetõ, hogy az erdélyi vonal erõsödni fog?

K.G.: Két kolozsvári alkotó is szerepel a lap szerzõi listáján, a Lászlóffy testvérekre gondolok, Lászlóffy Aladárra és Lászlóffy Csabára. Én határok fölötti magyar irodalomban gondolkodom. Illyés Gyula szép metaforájával élve azt gondolom, hogy létezik egy országhatárokkal dacoló, spirituális értelemben vett szellemi haza. A hatágú sípnak a maga teljes gazdagságában kellene megszólalnia optimális esetben. Az Agria ilyen vonatkozásban is próbál a teljességre törekedni, a kortárs magyar irodalmat teljes spektrumában próbáljuk fölmutatni. Még több erdélyi és székelyföldi szerzõ, mint például Ferenczes István és Farkas Árpád  is szóba kerülhet, de mások is a fiatalabbak közül. Sorolhatnám még a moldvai csángó származású költõket, mint Duma István András, Iancu Laura, akik az Agria soron következõ számaiban igen jó eséllyel meg fognak jelenni.