Zsótér Sándor beleszeretett a Mayába
Írta: sajtóanyag 2010. február 21. vasárnap, 13:18
Első operett-rendezésére készül a Kossuth-díjas Zsótér Sándor. Fényes Szabolcs-Harmath Imre: Maya című operettjét viszi színpadra február 26-án a Gárdonyi Géza Színházban.
Nem csináltam még ilyet, ki kellett próbálnom –mondja. Ez a műfaj elkerült idáig, pedig a darabot régóta szeretem. Az operettet 1931-ben mutatták be, de partitúra nem maradt meg, van olyan szám, aminek csak énekszólamát találtuk. Mégis Kákonyi Árpád, zenei vezető vállalta, hogy felkutatja az eredeti dalokat, amit az előadáson kilenctagú kamarazenekar játszik majd. Bevallom, nagyon megtetszett Harmath Imre szövege. Szellemes, ezért úgy gondoltam, hogy nem szabad hozzányúlni, az egri színészek majd újjávarázsolják.

A történet szerint Maya egy különös táncosnő, aki Afrikában megismerkedik egy fiatalemberrel. Maya beleszeret. A férfit önvágy kínozza, mert azt hiszi, gyilkosságot követett el. Az előadás arról szól, hogyan tud leszámolni az illúziókkal.
Maya romlott és tiszta figura egyszerre. Ez a szép benne. A primadonna és a bonviván mellett a szubrett és táncoskomikus is remek szereplehetőség. Szeretném elmesélni ezt a történetet. Nehéz és szép dolgokat látnak majd, amely mögött sok munka van és gyönyörködtet.
Főbb szerepekben: Járó Zsuzsa, Mészáros Máté, Mészáros Sára és Schruff Milán.
A díszlet Ambrus Mária, a jelmez Benedek Mari munkája. Zenei vezető: Kákonyi Árpád. Dramaturg: Ungár Júlia. A koreográfiát Ladányi Andrea készíti.

| < Előző | Következő > |
|---|



